Korunk...

Bőven árad felénk mindenhonnan a hülyeség,
Bárhova is megyünk, bármiyen igényesen nézünk is szét!
Nemigen találsz ma már teljesen hihető, igaz forrást,
Ebből fakadóan inkább csak bántjuk egymást!

Most van az idő...

Szaladnak, rohannak a pillanatok egymás után sorjázva...
Életed éled "ahogy lesz, úgy lesz" gondtalanul szereped játszva?
Mikor ébredsz már rá végre, mit kíván tőled is az idők szava?
Nem is veszed észre, utad folyása nem vezet sehova!
Szűkre szabott napjaid kifolynak kezeid közül gyorsan,
Mert az idő könyörtelen, egyre csak gyorsabban rohan!

Most van az idő, hogy megtedd, amit akarsz!
Ha halasztod, csak hiányérzetet és bánatot aratsz!
Most van itt az idő, hisz mindig a jelenben élsz...
Mond, miért csak állsz? Mond, most mitől félsz?
Most van az idő, mert a tétovázás lesz a halálod...
Később, ha nem tetted meg - biztosan megbánod!

Szaladnak, egyre csak múlnak a percek, s órák feletted,
Mire régen úgy vágytál, s mit tenni akartál, mára feledted.
Helyébe íme a kétely lépett, "Mi lett volna, ha...?
Talán, ha akkor régen, korábban értél volna haza...?
De elmúlt, s Te akkor nem tetted meg, mire rászántad magad,
Így gondolataidban már csak ez a kétely marad!

Most van hát az idő, mert mindig elmúlik az a most,
Hogy akard és cselekedd, s ne játszd mindig az álmost!
Most jött el igazán az idő arra, mit tenned KELL!
Vagy szép csendesen álmodj, s az életed engedd el!
Most van az idő, hogy mindenki megváltoztassa léte folyását!
Megtalálva annak értelmét, megtartva egy életen át a társát!

Szaladnak a napok, s hetek halkan suhanva el mellettünk,
Észre is csak ritkán vesszük, de egyre öregebbek lettünk...
Gyengülő karjainkkal már kapaszkodnánk erőtlenül is...
Mit régen nem tettünk meg, abban szívünk egyrecsak hisz...
Szemeink előtt összemosódnak már a látott képek...
De szívünkben ezek a képek még mindig épek, s szépek!

Hát itt az idő, ne csak álmodozz, de tegyél is valamit érte,
Hogy nagy sokára elmondhasd majd, "Ezt tenni bizony megérte!"
Most van az alkalmas idő, éld hát felelősséggel napjaidat,
Mert tudod, amit vet az ember, később azt is arat!
Most van itt az idő! Soha vissza nem térő alkalom,
Hogy kinek, s kinek az jár, - adjak, mert Én akarom!

Szaladnak hát a hónapok és évek, életünk tűnik velük tova,
Léptünk egyre csak nehezebb, kezünk remegős és tétova...
Hátralévő napjaink rövidülnek, az idő kezeink közt kifolyik,
Napról-napra kevésbé tudjuk, körülöttünk mi is folyik.
De hát én nem ezt akartam Jó atyánk! Utálok félni!
Oly jó szeretni, s szeretve lenni! Én Szeretnék örökké élni!