Hol volt, s hol nem...

Mi mindannyian csak egy múló tünemény vagyunk...
Egyszer vagyunk - később voltunk és emléket hagyunk.
Életünk elszalad, hol volt, s máris sehol sincs,
Mire elmúlik, rájövünk milyen nagy ez a kincs!
De visszanézve tán bánod, hol nem tengetted életed?
S sírsz azok után, kik nem tartottak mindig veled?
Hol volt az életed, s hol nincs már, nem rajtad múlik,
Hisz az idő könyörtelen, nem csak feletted kúszik!
Csendesen, egyre halkabban szól már szád, kérdve:
Miért? Ó, miért kell ilyen gyorsan hullnod térdre?

Miért kell véget érni e varázslatos utazásnak?
Miért kell helyedet átadnod utánad valaki másnak?
Miért nem lehet tovább, sőt örökké boldogan élned?
Miért kell - már fiatalon is - az elkövetkező haláltól félned?

Hol volt, hol nem... szól az elején a legtöbb mese,
Szót sem ejtve arról, hogy ezt bárki átélhesse!
Hol volt, s hol nem - ez így lassan közhellyé fakult,
Pedig látszik a fény, lassan véget ér az alagút!
Igen, véget ér, hisz élhetünk hosszan és boldogan,
Gyere, s elmondom neked is: mikor, miért, és hogyan...

Tán furcsa és mesének hallik, mit közölnék veled,
De mindez teljesen átalakíthatja már az életed!
Nincs oly erő, mely a szeretetnél erősebb lehetne,
Nincs olyan ember se, ki szeretni ne szeretne!
Csak éld életed a szeretet jegyében, senkit sem bántva,
Gondolj bele, mi lenne, ha Istened tényleg mindent látna?

Miért hiszed, hogy nincs Ő és nem figyel téged?
Miért hiszed, hogy indítékait Te is érted?
Miért gondolod, neked az élet édesen jár?
Miért hiszed, mindezt meg is szolgáltad már?

Hol nem voltál, arról nincs tudásod semmi,
Hisz ez is csak mese - mondod - s valóság alapja semmi!
De bizony létezik, s jól figyel mindannyiunkra,
Gondolj bele! A teremtéshez képest ez már nem is munka!
Lassan elérkezik az idő, melyet már oly régen kiszabott,
Hogy jó útra térjünk, időt addig nekünk sokat adott!

Hát gondolj bele, életed hol volt, s hol nem lesz,
Vagy végtelen hosszan itt a földön élhetsz...
Mindez csak rajtad múlik, léted, itt a tét!
Csak magadat mentheted, nem a mások életét!