Mint a sáskák...

Mint a sáskák, úgy leptük el ezt a földet.
Felzabálni belőle minél többet és többet.
Csak kérünk, követelünk, és erővel elveszünk.
Mert azt gondoljuk, mi megtetszik az jár is nekünk!
Nincs akadály, ki is korlátozhatná kezeink?
Erre tanítottak minket régóta elhunyt eleink!

De most először már túlmentünk mindenen!
Egy ideje nem hiszünk, és nevetünk Istenen!
Úgy érezzük, Ő már nem figyel oda ránk,
Pedig a föld is libabőrözik - ellenünk ráng!
Feléljük, leraboljuk többszörösen, mit ad,
De az ember minden észérvet elvet, s vitat!

Terjeszkednek ellenünk urbánus sivatagjaink,
Bepiszkítunk mindent, "sírnak" földjeink, tavaink.
Mit szépnek emlékezel gyermekkorodtól fogva,
Ne nézd meg újra, hisz ahhoz képest már mind ronda!
Okádjuk a temérdek szennyet, mindent felfüstölünk,
Bizony sáskák vagyunk! Az isten mentsen meg tőlünk!

Mondjuk, hogy jogunk van hozzá, mert a mienk!
De az inga - a mi kárunkra - vészesen kileng!
Nincs több időnk! - kongatják a harangot oly sokan,
És tovább zabálják kedvenc hamburgerük boldogan...
Vajon egyszer felébredünk? Észre térünk végül?
Nincs rá remény! Ezért közben egy új világ is épül!

Új világ, melynek tagjai szerényen kérnek,
Egy új világ, ahol majd boldog emberek élnek...
Egy világ, melyre a béke már most is jellemző,
A világ, mit álmainkból húzhatnánk leginkább elő...
Új világ, hol Istenünk Jehova igéje lépteink mércéje,
Az a világ, ahol Én is boldog lehetek végre!