Várunk

Még várunk... Türelmetlenül, de várunk... Mi mást is tehetnénk?
Pusztulásra ítélt világunk sorsát saját kézbe hogy vehetnénk?
Még van remény? Remény a változásra? Remény a jobb életre?
Mikor a legtöbb ember a mondandóm miatt inkább megégetne?

Mikor jöttök már rá, ez így nem folytatható?!
Egy jobb világban kivételezés nem adható!
Mikor láttok már világosan dolgokat végre?
Ebben a világban hiába esküdtök az égre!
Mikor? Kérditek, és válaszolni nincs mód...
Egy oly világban, mely hamar ítéletet mond.
De mikor lesznek meg ezek? - kérdezték már régen is...
Egy oly világban, mely régen nem létezik!
Mégis miért várnánk, ha annyi idő eltelt?
Egy oly világban, mely a derekán megtöretett...

Régen elmúlt már a bizalom kora,
Mikor mindenkinek nyitva volt az otthona...
Most rácsok és falak vesznek körül,
S saját börtönének szinte mindenki örül.
Milyen furcsa világ ez, melyben élünk...
Gondtalanságot mímelve nézeteket cserélünk...
De legyen csak egy szokatlan nesz, s mi mind...
Börtöneinkbe húzódva nézünk, álarcunk rigid...

Ne hidd, hogy ezzel feddéseteknek vége!
Mást se hallani, mint "mit kapunk cserébe?"
Nem sokat, csak hitedért majd hosszú életet!
Szerető társakat, boldogságot végtelent!
Mint eszét vesztett bivaly csorda, járkálnak szanaszét...
Próbálva elkerülni ki-ki a saját bús végzetét.
De nincs kiút! A világból kifutni még senki sem tudott...
Mindegyre csak egy más nép karjai közé jutott!