Mi ez az űr, itt belül?

Versenyt futsz saját magaddal, de vesztesz?
Neked világunk furcsán rossz hely lesz.
Hol lehetnél boldog, csalódások nélkül?
Remélheted-e, hogy világod egyszer majd megépül?
Ha egyszer felleled, tán nagy becsben tartod?
Ha másnak nem adod, ne hidd, hogy megtarthatod!
Miért hiszed, hogy bármit - mi másé is - birtokolhatsz?
Az, hogy akarod, nem jelenti, mindent meg is kaphatsz!
Lassan - tán - rájössz, mennyire nem irányíthatod sorsod,
Ember lévén, mindezt biztosan átlátod, felfogod!
Valószerűtlen álmokat kergetünk mindannyian,
Isten nélkül végtelen élet, mindig boldogan...
De, ha isten tényleg kilépne életünkből, az űr mit hagyna,
Oly nagy lenne, hogy teljes valónkat fogadná magába...
Elveszne szinte minden, mit embernek hívtunk,
Mert támasza nélkül mi nagyon gonoszak vagyunk!
Lássuk be! Nem élhetünk az isteni szó nélkül!
Világunk így - láthatólag - csak egyre jobban elferdül!
Miért hadakozunk hát, hogy Jehova, hagyj minket békén!?
Miért nem alkalmazkodunk, a teremtményei lévén?
Mert egyszer rég elhitték őseink, olyanok lehetünk, mint Ő...?
S e távlat, jól láthatjuk már, mennyire szédítő!?
De fogjuk már fel végre! Ekkor vesztettük el a kincset,
Mit megtalálni, az a gonosz hang, a történelmen át sürget...
Mi akkor is hozzá lettünk hasonlónak megalkotva,
Mi jó nekünk, azt legjobban Jehova tudja, s meg is mondja!

Még vár ránk! Hátha egyszer mégis észbe kapunk,
S segítségéért kiáltva ajánljuk fel neki magunk...
De türelme - szeretett szolgái miatt - lassan végéhez ér,
S parancsára elsöpör minket Jézus, az angyali vezér!

A KÖNYV...

Olvasom, és jó érzés tölt el legbelül.
A régmúlt is szól hozzám lapjain emberül.
Nincs vetélytársa, a bestsellerek bestsellere,
Kapcsolódik is hozzá megannyi téveszme...
Szinte ahány ember, annyiféle értelmezés,
Megtalálni mondandóját, egyedül nagyon nehéz!

Mondják róla, hogy elavult és hogy csak mese,
És azt kívánják, a feledés homálya temesse...
De belső összhangja mégis csodásan mesteri,
Szívből megszereti mindenki, ki igazán megismeri!
Mert a tanítást nekünk írták meg akkor régen,
Hogy felkészíthessen a kijelölt napra egészen!

Lapjain ma is érvényes elveket ismersz meg,
Megtalálva őket, az ember szíve boldogan remeg.
Ha megérted, mit miért kér tőled szelíden,
Szemed elől a fátyol biztosan félrelibben.
Regél ugyan régmúlt dolgokról, és emberi sorsokról,
De igazán a ma élő ember milliárdokhoz szól!

Hozzánk, kikhez a kijelölt idő már elérkezett,
Egy terv alapján, mely mindvégig benne létezett...
Bár sikeresen elhomályosítottuk szavai értelmét,
Jehova mégis kitárta felénk mindenható kezét!
Meg is hív mindannyiunkat, tedd, mit kérek tőletek!
Én biztosítlak, úgy mindannyian vég nélkül élhettek!

Ám, ha nem hallgatsz szavára, vigyázz, meghalsz!
Akkor is, kérleled akkor is, ha százannyira élni akarsz!
Hisz az engedelmesség jelenti részedre a hosszú életet,
Bízz, s jó atyánk akkor igazán törődni fog veled!
Az idő fogy, mit követni gondolsz, gyorsan válassz!
Saját tetteidből adódik számodra is az isteni válasz!

Itt a vég?

Oly sok ideje várunk Atyánk! Eleped a szívünk lassan...
Türelemre intem magam, hogy új világod én is láthassam!
Kérünk, adj nékünk erőt a Te kimeríthetetlen szellemeddel,
S mit jó szívvel kínálunk szívből, kérünk kezünkből vedd el!
Mit adhatnánk mást, mint szolgálatunk, mindenünk tied,
Látjuk, érezzük, e világ a borzalmas vége felé siet!

Kérünk fedd be szemünk, míg a pusztító átrobog világunkon,
Ne kelljen néznünk, amint embertársaink elmúlnak fájón...
Fájón, mert mégis csak egy veszekedős családot alkotunk,
Fájón, mert előttük is ott volt a lehetőség, miről mi tudunk!
De értjük, hogy egy teljes, hathatós takarítás kell ide,
Hogy ki életben marad, soha többé ne vegyen téged semmibe!

A sok technikai vívmányt nem sírom én vissza,
Ki élni fog az legalább a folyók tiszta vizét issza!
El sem tudom képzelni, mit és hogy fogunk megoldani,
S közben nem a motorok dübörgését lehet majd hallani!
Minek gyors autó, mikor lesz épp elég időnk mindenre?
S így odatudunk majd figyelni körülöttünk az életre!