Mi ez az űr, itt belül?

Versenyt futsz saját magaddal, de vesztesz?
Neked világunk furcsán rossz hely lesz.
Hol lehetnél boldog, csalódások nélkül?
Remélheted-e, hogy világod egyszer majd megépül?
Ha egyszer felleled, tán nagy becsben tartod?
Ha másnak nem adod, ne hidd, hogy megtarthatod!
Miért hiszed, hogy bármit - mi másé is - birtokolhatsz?
Az, hogy akarod, nem jelenti, mindent meg is kaphatsz!
Lassan - tán - rájössz, mennyire nem irányíthatod sorsod,
Ember lévén, mindezt biztosan átlátod, felfogod!
Valószerűtlen álmokat kergetünk mindannyian,
Isten nélkül végtelen élet, mindig boldogan...
De, ha isten tényleg kilépne életünkből, az űr mit hagyna,
Oly nagy lenne, hogy teljes valónkat fogadná magába...
Elveszne szinte minden, mit embernek hívtunk,
Mert támasza nélkül mi nagyon gonoszak vagyunk!
Lássuk be! Nem élhetünk az isteni szó nélkül!
Világunk így - láthatólag - csak egyre jobban elferdül!
Miért hadakozunk hát, hogy Jehova, hagyj minket békén!?
Miért nem alkalmazkodunk, a teremtményei lévén?
Mert egyszer rég elhitték őseink, olyanok lehetünk, mint Ő...?
S e távlat, jól láthatjuk már, mennyire szédítő!?
De fogjuk már fel végre! Ekkor vesztettük el a kincset,
Mit megtalálni, az a gonosz hang, a történelmen át sürget...
Mi akkor is hozzá lettünk hasonlónak megalkotva,
Mi jó nekünk, azt legjobban Jehova tudja, s meg is mondja!

Még vár ránk! Hátha egyszer mégis észbe kapunk,
S segítségéért kiáltva ajánljuk fel neki magunk...
De türelme - szeretett szolgái miatt - lassan végéhez ér,
S parancsára elsöpör minket Jézus, az angyali vezér!