Most is - mint mindig - feszültség van a levegőben.
Kicsim mintha tökéletességet várna el tőlem.
Bosszantja a sok apró, tökéletlen tettem,
Pedig jól tudja, alapból tökéletlen lettem.
Belátom, néha nehéz engem nap, mint nap elviselni...
De hát a jó viszonyért mindkettőnknek kell tenni!
Jó atyánk, Jehova látja mit, s miért teszünk,
S tetteinkért megadja igazságos ítéletét nekünk.
Ő az, ki látja hátsó gondolataink, s hallja mormogásunk,
S mindent összevetve ítél minket legfőbb Urunk.
Keresi, kutatja bennünk a jót, a jutalmazhatót,
Ezekért elfedez részünkre sok-sok rossz szót.
Bár gyarlók és tökéletlenek vagyunk még,
Vétkeinkre mindez sose lehet nála mentség!
Hisz elénk tárta - hogy válasszunk - a jót, s a rosszat,
S hogy gondolkodjunk el bölcs szavain naphosszat.
De mi törpe emberek óriásoknak képzeljük magunkat,
Gőgösen gágogunk, kényesen nyújtogatva nyakunkat.
Észre is alig vesszük, mígnem elfolyik életünk folyója,
S önnön dolgaink miatt fullasztjuk magunkat ebbe a folyóba.
Visszatértem és egyesítetten mindenhol láthatóvá tettem a bejegyzéseket!
Ez az én elmélázó gondolat tömegem. Aki szeretné, felhasználhatja, csak jelezze az eredetét! Ha gonoszkodni van kedved, kérlek, tedd meg ezt máshol...
május 17, 2015
május 15, 2015
Mint a sáskák...
Mint a sáskák, úgy leptük el ezt a földet.
Felzabálni belőle minél többet és többet.
Csak kérünk, követelünk, és erővel elveszünk.
Mert azt gondoljuk, mi megtetszik az jár is nekünk!
Nincs akadály, ki is korlátozhatná kezeink?
Erre tanítottak minket régóta elhunyt eleink!
De most először már túlmentünk mindenen!
Egy ideje nem hiszünk, és nevetünk Istenen!
Úgy érezzük, Ő már nem figyel oda ránk,
Pedig a föld is libabőrözik - ellenünk ráng!
Feléljük, leraboljuk többszörösen, mit ad,
De az ember minden észérvet elvet, s vitat!
Terjeszkednek ellenünk urbánus sivatagjaink,
Bepiszkítunk mindent, "sírnak" földjeink, tavaink.
Mit szépnek emlékezel gyermekkorodtól fogva,
Ne nézd meg újra, hisz ahhoz képest már mind ronda!
Okádjuk a temérdek szennyet, mindent felfüstölünk,
Bizony sáskák vagyunk! Az isten mentsen meg tőlünk!
Mondjuk, hogy jogunk van hozzá, mert a mienk!
De az inga - a mi kárunkra - vészesen kileng!
Nincs több időnk! - kongatják a harangot oly sokan,
És tovább zabálják kedvenc hamburgerük boldogan...
Vajon egyszer felébredünk? Észre térünk végül?
Nincs rá remény! Ezért közben egy új világ is épül!
Új világ, melynek tagjai szerényen kérnek,
Egy új világ, ahol majd boldog emberek élnek...
Egy világ, melyre a béke már most is jellemző,
A világ, mit álmainkból húzhatnánk leginkább elő...
Új világ, hol Istenünk Jehova igéje lépteink mércéje,
Az a világ, ahol Én is boldog lehetek végre!
Felzabálni belőle minél többet és többet.
Csak kérünk, követelünk, és erővel elveszünk.
Mert azt gondoljuk, mi megtetszik az jár is nekünk!
Nincs akadály, ki is korlátozhatná kezeink?
Erre tanítottak minket régóta elhunyt eleink!
De most először már túlmentünk mindenen!
Egy ideje nem hiszünk, és nevetünk Istenen!
Úgy érezzük, Ő már nem figyel oda ránk,
Pedig a föld is libabőrözik - ellenünk ráng!
Feléljük, leraboljuk többszörösen, mit ad,
De az ember minden észérvet elvet, s vitat!
Terjeszkednek ellenünk urbánus sivatagjaink,
Bepiszkítunk mindent, "sírnak" földjeink, tavaink.
Mit szépnek emlékezel gyermekkorodtól fogva,
Ne nézd meg újra, hisz ahhoz képest már mind ronda!
Okádjuk a temérdek szennyet, mindent felfüstölünk,
Bizony sáskák vagyunk! Az isten mentsen meg tőlünk!
Mondjuk, hogy jogunk van hozzá, mert a mienk!
De az inga - a mi kárunkra - vészesen kileng!
Nincs több időnk! - kongatják a harangot oly sokan,
És tovább zabálják kedvenc hamburgerük boldogan...
Vajon egyszer felébredünk? Észre térünk végül?
Nincs rá remény! Ezért közben egy új világ is épül!
Új világ, melynek tagjai szerényen kérnek,
Egy új világ, ahol majd boldog emberek élnek...
Egy világ, melyre a béke már most is jellemző,
A világ, mit álmainkból húzhatnánk leginkább elő...
Új világ, hol Istenünk Jehova igéje lépteink mércéje,
Az a világ, ahol Én is boldog lehetek végre!
Címkék:
Versek
május 04, 2015
Indulj végre!
Sajnálattal tekintesz vissza... Miért nem éled életed helyesen?
Keresed-kutatod mindazt, mi léted fundamentuma legyen.
Bárhová is térsz, csak kesze-kusza összevisszaságot találsz.
Épp ezért egy helyben toporogva, összezavarodva állsz.
Tanácstalanul kérded szemeiddel, s fülelsz a választ várva,
Hogy valaki végre a számodra elképzelt utat járja...
De senki sem mozdul, csendben sodor minket a népek árja
S ki kapálódzna ellene, azt jól fejbe csapja a párja.
De egy belső kényszer mégis űz - hajt, s pórázon vezet,
Mintha szelíden húzna-vonna, szorosan tartva két kezed...
Vonakodsz, bár tudod, ez lenne az út mi számodra helyes,
Ellenállsz, mégis belülről tombolva tör elő a kiáltás: Vezess!!
Végre nehezen bár, de ráteszed lépteid a kijelölt útra,
Nem nézel vissza, s nem gondolsz sóvárogva a múltra!
Elfogadtad és éled, az új embert, mit te tőled elvárnak,
Egyenletesen mész, figyelsz, mit kell tenni egy tanárnak!
Mert tanítani hívtak el, sok-sok emberért, kik hozzád hasonlók,
A jót keresik, tenni érte még nem tudnak, de tanulni hajlandók...
Világos az ösvény előtted, mert sokan mutatják az utat,
Mégsem értik meg oly sokan atyánk a Te szelíd tanúidat!
Jehova, a tudás, mit felkínálnak, világosabb, mint egykor...
Hangunk egyre hangosabban hallik mindig, mindenhol,
Mégsem figyelnek ránk, megvetettek lettünk szemeikben,
Hiába mondjuk: Gyertek, mert egyazon család vére folyik ereinkben!
Miért vesznétek el a bősz harag napján nyomtalanul?
Miért álltok ellen? Az okos ember mindenből csak tanul!
A szeretet istene továbbra is elküld bennünket hozzátok,
Hogy utatok megválasztásánál eme lehetőséget is tudjátok!
Mert mi mondunk most, már nem sokáig kell hallgatnotok...
Ti döntitek el tetteitekkel, akkor juhok lesztek, vagy kosok.
Tudjátok, az arany középút szép eszme, de nem létezik!
Az ember vagy igazul akar élni, vagy folyton-folyvást vétkezik!
Keresed-kutatod mindazt, mi léted fundamentuma legyen.
Bárhová is térsz, csak kesze-kusza összevisszaságot találsz.
Épp ezért egy helyben toporogva, összezavarodva állsz.
Tanácstalanul kérded szemeiddel, s fülelsz a választ várva,
Hogy valaki végre a számodra elképzelt utat járja...
De senki sem mozdul, csendben sodor minket a népek árja
S ki kapálódzna ellene, azt jól fejbe csapja a párja.
De egy belső kényszer mégis űz - hajt, s pórázon vezet,
Mintha szelíden húzna-vonna, szorosan tartva két kezed...
Vonakodsz, bár tudod, ez lenne az út mi számodra helyes,
Ellenállsz, mégis belülről tombolva tör elő a kiáltás: Vezess!!
Végre nehezen bár, de ráteszed lépteid a kijelölt útra,
Nem nézel vissza, s nem gondolsz sóvárogva a múltra!
Elfogadtad és éled, az új embert, mit te tőled elvárnak,
Egyenletesen mész, figyelsz, mit kell tenni egy tanárnak!
Mert tanítani hívtak el, sok-sok emberért, kik hozzád hasonlók,
A jót keresik, tenni érte még nem tudnak, de tanulni hajlandók...
Világos az ösvény előtted, mert sokan mutatják az utat,
Mégsem értik meg oly sokan atyánk a Te szelíd tanúidat!
Jehova, a tudás, mit felkínálnak, világosabb, mint egykor...
Hangunk egyre hangosabban hallik mindig, mindenhol,
Mégsem figyelnek ránk, megvetettek lettünk szemeikben,
Hiába mondjuk: Gyertek, mert egyazon család vére folyik ereinkben!
Miért vesznétek el a bősz harag napján nyomtalanul?
Miért álltok ellen? Az okos ember mindenből csak tanul!
A szeretet istene továbbra is elküld bennünket hozzátok,
Hogy utatok megválasztásánál eme lehetőséget is tudjátok!
Mert mi mondunk most, már nem sokáig kell hallgatnotok...
Ti döntitek el tetteitekkel, akkor juhok lesztek, vagy kosok.
Tudjátok, az arany középút szép eszme, de nem létezik!
Az ember vagy igazul akar élni, vagy folyton-folyvást vétkezik!
Címkék:
Versek
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)