35 vagyunk

Harmincöt évesek lettünk,
Elszállt az idő felettünk.

Köszönöm, hogy kitartottál mellettem,
Köszönöm, hogy életem veled élhettem.
Szeretném, ezt még élvezni sok - sok évig,
Vagy, ha lehet, hát egy teljes öröklétig.
Bocsánat, hogy oly sokszor zaklattalak,
Bocsánat, hogy jó párszor megbántottalak.

Szeretném, ha most már megbékélnénk,
Vagy, ha lehet harmonikusan élnénk.
Szeretlek, ez a mai napon sincs másképp,
Szeretlek, ez életemben az irányzék.

Tudom, ezt nem mondásra mérik,
De az idővel ez szépen beérik.
Harmincöt évesek vagyunk,
Sok mindent hátra hagyunk.
Míg szép lassan telnek a napok, s évek,
Egyre kevésbé vagyunk már kevélyek.

Összecsiszolódtunk, egymáshoz nőttünk,
De még sok - sok idő áll előttünk.

Viszonyaink...

Most is - mint mindig - feszültség van a levegőben.
Kicsim mintha tökéletességet várna el tőlem.
Bosszantja a sok apró, tökéletlen tettem,
Pedig jól tudja, alapból tökéletlen lettem.
Belátom, néha nehéz engem nap, mint nap elviselni...
De hát a jó viszonyért mindkettőnknek kell tenni!
Jó atyánk, Jehova látja mit, s miért teszünk,
S tetteinkért megadja igazságos ítéletét nekünk.
Ő az, ki látja hátsó gondolataink, s hallja mormogásunk,
S mindent összevetve ítél minket legfőbb Urunk.

Keresi, kutatja bennünk a jót, a jutalmazhatót,
Ezekért elfedez részünkre sok-sok rossz szót.
Bár gyarlók és tökéletlenek vagyunk még,
Vétkeinkre mindez sose lehet nála mentség!
Hisz elénk tárta - hogy válasszunk - a jót, s a rosszat,
S hogy gondolkodjunk el bölcs szavain naphosszat.
De mi törpe emberek óriásoknak képzeljük magunkat,
Gőgösen gágogunk, kényesen nyújtogatva nyakunkat.
Észre is alig vesszük, mígnem elfolyik életünk folyója,
S önnön dolgaink miatt fullasztjuk magunkat ebbe a folyóba.

Sok minden történt...

Eltelt majd egy év, mióta távol voltam! Elterelték gondolataim a napi harcok, gondok. Elhunyt a kutyusunk, de ez még ittlétem alatt történt, no meg a legcicább cicuskánk is...


A MEGÉLHETÉS NAP, MINT NAP EGYRE NAGYOBB GOND, DE HÁT EZT MINDANNYIAN TAPASZTALJUK. 

De most erre tévedtem és írni is támadt egy kicsit kedvem... Van, illetve lesz vers is... Eljött az ideje, hogy végül ketten maradjunk, hisz a fiataloknak a saját életüket kell élniük - és ez így is van jól.

Most már azt mondom, hogy  -  VÉGRE!
Végre csend lesz körülöttünk! Végre nem kell mindennap a gyerekekért aggódnunk! Végre újra egymásra figyelhetünk!

Tudom, hogy amíg a gyerekek nem voltak az életünkben, addig is voltak problémáink. De az élet rendje, hogy folyjon.. NEM?

Muki

Te dörgölődző és bújós kis szőrpamacs,
Elmentél végleg, több vidám percet nem adsz.
Az idő elmúlt, elrohant ám nagyon felettünk,
Míg kicsi-mókás voltál, mi sokat nevettünk.
De könyörtelen rohan, nem törődik ezzel,
Ezért most szép csendesen egy sírban fekszel.

Nem lehet már többé nekünk Mukikánk,
Nem néz úgy vissza senki sem már ránk,
Telhet az idő, lehet még megannyi cicánk,
De mély nyomot, sok emléket hagytál ránk!
Ha később, egyszer rólad szól a szánk,
Szemünk távolba réved majd, s hiányod bánt!

Megkülönböztetett helyzeted mindig megmarad,
Mint Cirmikénké, a Te sorsod is velünk halad!
Ha jó atyánk jónak látja és élünk majd örökké,
Emléked akkor is csak nagy sokára lesz köddé.

.
.
.

Azóta eltelt már egy szűk esztendő,
De megmaradt bennünk sok nem felejthető,
Emlék rólad, s az űr, mit kitölteni nagyon nehéz,
Egyszer talán a múlt homályában elvész...
De addig még sok-sok víz folyik le a Dunán,
És talán mi is egy ködös emlék leszünk csupán.

Egy év elmúlt...

Fáj agarat látni és tudni, hogy nincs...
Az élet e világban sajnos múlékony kincs.
Bár Szikrát is szeretem, nem adnám oda soha,
Szívszorító a kép... hiányzik a mosolya...
Igazából jó kutyi volt, nem zavart, csak türelmesen várt...
Nem tett tudtommal semmiben sem kárt.
Míg itt volt, tán nem is értékeltem Őt igazán,
Hagytam elmenni csendben, lazán.
Most rajtunk a sor, hogy éljünk - akár helyette is?
És emlékünkben őrizzük kifejező szemeit.
Csavar a szív, miközben mindezeket itt írom,
Folytatni is csak egyre nehezebben bírom...

IHLET

Sok minden kavarog fejemben, mégis üres vagyok!
Egy-egy félmondat felvillan, s egy pillanatig ragyog.
Nesztelenül tovatűnik, mintha soha nem lett volna,
Mintha hideg szél fújná és ezért lebegne tova.
Furcsa egy állapot, nem kívánom egy költőnek sem,
Hogy odabent tűzszünet, kongó szélcsend legyen!
Múzsám csókja pedig nem kerül el engem messzire,
Mintha erőfeszítésének folyton kárba kéne vesznie.
Oly régóta ad már nekem édes mézes ihletet,
Hogy néha már tán meg sem érzem, ha csókjával illetett!
Mégis soha nem múló emésztő, perzselő a tűz,
Mi mendegyre csak felé, karjai kozé s hozzá űz!
Gyermeki lélekkel közeledek, várakozással teli,
Hogy napjaim szebbé. boldogabbá hogyan teszi.
Bevallom, meg tud lepni még így, ennyi év után is,
Ahogyan a dolgokra kérleléssel, szép szóval rávisz.

Ó Istenem! Add, hogy még sok-sok évig lehessünk együtt!
Hogy dolgainkat kedvedre, immár közösen tegyük!
Beteg most nőm, s múzsám, szívemnek jobbik fele,
Hogy elválhatnak útjaink? Abba soha nem törődök bele!
Míg szívem bennem dobog, nekem mindig csak Ő kell!
Kérlek engedd, hogy együtt maradhassunk e nővel!

Nehéz napok...

Valaki nagyon nehéz helyzetben van most, akit szeretek.
Valaki nem élvezi egyáltalán a most élt földi életet.
Valakit hiába próbálok minduntalan felvidítani,
Valakiben akaratom ellenére csak a dühöt tudom szítani.

Pedig azt valljuk egymás felé, hogy 'Szeretlek"!
Pedig tudom nélküle teljes életet én sem élhetek!
Pedig csak azt a mosolygós lányt szeretném újra látni!
Pedig csak vele együtt óhajtom az új világot várni!

De érzem én, hogy legbelül őszintén szeret még,
De értem, hogy miért nem látja e mai élet értelmét.
De mégis kérem, ne add fel, már nem kell sokat várni,
De mégis oly nehéz a szenvedését nap, mint nap látni!

Tudom, hogy kis idő még, s már senki el nem választ soha,
Tudom, hogy ott csak igaz társ lesz, elpusztul, ki mostoha!
Tudom, hogy a végén minden, de minden sokkal szebb lesz,
Tudom, hogy nekem ott is csak Te, mindig Te kellesz!

A változás igénye

Valami hajt, valami mást kell tenni, hogy élni bírjak!
Nehéz az élet a mai helyzetben, ki ezt nem látja az vak.
De érzem, hogy ez nem helyes, nem vagyunk elég kitartóak,
És tudom, hogy ez nem jó, ezért szükséges, hogy változtassak!

Lassan eljön az idő, hogy tudjam, merre kell lépni,
Jehovának tetsző, tevékenyebb - egyben nehezebb - életet élni.
Most nem vagyok elégedett azzal, mi körülöttem van,
Hangot is adok neki, de csak így, csak halkan.

Nem akarok én senkit sem megbántani érték ítéleteimmel,
De másra vágyok, mást tennék én teljes szívvel, nagyobb hévvel.
A szolgálat lételemem, mégsem tudok most részt venni benne,
Talán, ha egy jobb és rendezettebb munkahelyem lenne...

Igen, még nekem is igényem van a változtatásra,
Felesküdtem a szolgálatra és itt találtam sok barátra.
Hiányzik - tudom nem csak nekem - e szoros együttlét,
Mert ez adta eddigi életem szeretett lényegét.

De tudom, Jehova nem azt várja el tőlünk, amire most nem vagyunk képesek,
Ezért várok, s szép csendben másik állás után nézek.
Talán megérthető, hisz ez most kifáraszt, kiveszi az erőm,
S nem is boldog most velem az én szeretett nőm!

Miért kérded?

Miért kérded tőlem, hogy én mit akarok? Világos, hogy TÉGED!
Miért nem látod, hogy egész életemben csak te érted élek?
Mert tudod, egész életemben csak veled akartam lenni!
Mindig csak a jót - s mi neked a kedvedre való azt - tenni!
De sokszor gyenge voltam, mást tettem, mit megálmodtam,
S most ezért kettőnk között sokszor csak tiszta háborúság van!

Bár nem kívánom ezt - még az ellenségemnek sem,
Mégsem értem meg sokszor, mit kíván, mit vár el tőlem a kedvesem.
Elbeszélünk bizony egymás mellett, ebben az évek alatt nagyon jók lettünk,
S közben fut, rohan felettünk az idő, elenyészik közös életünk.ű
Fejemben - mily jó - látok egy békésebb, egy jobb világot,
Hol vita helyett megértés kapsz tőlem - és sok-sok virágot.

Mert megérdemled, tudom és érzem, még mindig szeretsz,
Csak a betegség csüggeszt, mellyel küzdelembe keveredsz.
Miért kérded, hogy én mit kívánok, mire vágyok?
Csak a jó szóra és megértésre, s forró csókjaidra várok.
Miért kérded, miért nem közeledsz hozzám akkor?
Mert elcsüggeszt, mikor hallom, mennyire meggyötör a kór.

Valaha

Valaha szeretted, ha szorosan hozzád bújtam,
Valaha élvezted, ha halkan a füledbe súgtam,
Valaha még te is szorosan magadhoz szorítottál,
Valaha az én kedves, szerelmetes feleségem voltál.

Mára e varázs kissé jócskán kifakulva - megkopott,
Mára már kezemet nem szerelmes rajongással fogod,
Mára már letisztult az érzés, mi köztünk máig feszül,
Mára már biztossá vált, sosem maradunk mi egyedül.

A harmad száz év, mi kettőnk felett oly gyorsan elrepült,
Ez a harmad száz év mindkettőnknek olyan sokba került,
Hogy elszállt már ifjúságunk ereje, múlékonyan szép nyara,
Hogy megérlelte a megértés nyugalmát az eltelt időnk hossza.

Valaha - olyan lehangoló ez a szó, hisz már elmúlt.
Valaha - mi vele tovatűnt, attól lehetsz igazán feldúlt.
Valaha - mégsem mondhatom, hogy soha többé!
Valaha - rajtunk múlik - tegyük sokkal fénylőbbé!

Mára már tudjuk, nincs más, ki társunk lehetne örökre,
Mára már nem oszlunk beosztottra és főnökre.
Mára már Mátraházai nászutunk csodás emlék,
Mára már kapcsolatunk hosszú-hosszú munkás termék.

Harminchárom év, elrepült gyorsan kéz a kézben,
Harminchárom év, eltörpül majd az öröklétben.
Harminchárom év, köszönöm, hogy velem maradtál,
Harminchárom év, oly jó, hogy magadból sokat adtál!

Valaha nem gondoltam bele, mit jelent: Örökké együtt, veled...
Valaha nem tudtam, mit jelent, hogy nekem adtad az életed.
Valaha nem értettem, ez számomra mennyi mindent is fog jelenteni,
Valaha nem akartam, a távoli jövőbe előre tekinteni.

Mára már arra gondolok, mily sok szép dolog várhat még ránk,
Mára már tudom, a legnagyobb érték számomra együtt töltött óránk.
Mára már értem, nekem csak Te létezel, mint nő és mint feleség,
Mára már akarom - örökké együtt - néhány év nekem nem elég!

Szép kislány

Egy szép kislány ragyogó két szeme néz rám...
Ez a szép kis lány harminc éve a "házi boszorkám".
Ennek a szép kis lánynak egykor örök hűséget fogadtam,
Ehhez a szép kislányhoz bizony hűséges is maradtam!

Túl sok

Túl sok ez nekem, nem tudom, ki bírom-e egyáltalán...
Amikor szeretted búcsúzik tőled egy új kor hajnalán.
Amikor tudod, már csak néhány nap, vagy hét van hátra,
Túl sok, hogy mégis erről kell beszélni lelketek bánatára.

Túl sok a kérdőjel, mit meg kellene válaszolnom.
Ha igaz, az események előtt kénytelen, meg kell hajolnom.
Ha nincs remény, hogy mégis együtt folytassuk,
Túl sok arra, hogy bánatunk magunkban tartsuk.

Túl sok csapás, mi ért az utóbbi időben hirtelen minket.
Elvesztettük sok illúziónkat, búcsúztattuk sok szerettünket.
Elvesztettük, mi annyira fontos lehetne számunkra,
Túl sok ez így együtt neked, s nekem a hátunkra.

...

Atyám, ha lehet, szabadíts meg ettől bennünket!
Atyám, ha akarod, teljesen felajánlom életemet!
Atyám, kérlek, adj jelt, hogy tudjam mi a helyes!
Atyám, tudom, csakis a te akaratod a tökéletes!

Harmad-száz év

Harmad-száz év! Kb. ennyi jutott eddig mi nekünk.
Harmad-száz év! Sokaknak teljes életénél tovább együtt éltünk!
Harmad-száz év! Köszönöm, hogy még mindig vagy nekem!
Harmad-száz év! Kérlek, most már örökké légy a nejem!

Várj!

Várj reám, ha a távol homálya takarna,
Várj reám, ha más magához láncolni akarna!
Te, csak te vagy számomra életem értelme,
Te veled jó, de nélküled oly üres lenne!

Mégis sokszor megbántjuk szavakkal mi egymást,
Mégis álljuk a rég kimondott házassági fogadást.
Egyek vagyunk, mégis annyira különbözünk,
Egyet akarunk, de egymásnál sokszor falba ütközünk.
Régóta tanuljuk kezelni párunk, s annak gondjait,
Régóta tudjuk, szerető atyánk mindig erre tanít!

Rossz tanulók vagyunk, hisz csak lassan változunk,
Rossz tanulók, kik folyton bajt-bajra halmozunk.
De atyánk szeretettel fedd mindig bennünket,
De atyánk jól látja a legbensőbb énünket!

Várj reám, ha valaha távol sodorna a lét,
Várj reám, mert Ő kötötte össze kettőnk életét!
Te, csak te lehetsz, kivel odaát élni szeretnék,
Te veled bármin keresztül, bárhova is elmennék!

Szép tavasz idő

Szép tavasz idő van, mégis szomorú,
Szép feleségem beteg, ezért mar a bú.
Kemény lecke megtanulni ezzel együtt élni,
Kemény próba, de a jövőtől mégsem kell félni!
Történjen bármi is, küszöbön áll a változás,
Történhet bármi, gondolkodásom nem lesz más!
Tied vagyok Jehova, ezt meg nem másítom,
Tied vagyok, a bajt - tudod - nem veled társítom!
Sátán világa nyomaszt, gyötör, végletekig kínoz,
Sátáni világ, az emberekből annyi rosszat kihoz.
Szép tavasz idő van, még most szomorú,
szép feleségem beteg, de közel a háború!
Szabadíts meg, kérünk! Hozd el világod!
Szabadításod biztos, Sátán már béklyót hord.
Benned reménykedünk, nincs máshonnan szabadítás,
Benned reménykedünk, hisz nem is győzhet más!
Ki lenne képes kezed lefogni és ellenállni?
Ki lenne képes szavadra, nálad okosabban reagálni?
Szép tavasz idő van, ,ár nem is szomorú,
Szép feleségem beteg, a reményt nem űzi el a bú!
Ő kell nekem, Ő az, kit annyira szeretek,
Ő kell nekem, boldog vagyok, ha csak ránézhetek!
Mégis kétségek gyötörnek, ha elaludna mi lesz?
Mégis kétkedek, akkor társam egy életre ki lesz?
Nekem csak Ő a párom, az új világot is vele várom,
Nekem csak Ő kell, róla szól a boldog álmom!
Szép tavasz idő van, örüljünk hát neki,
Szép feleségem beteg, de az új világot megélheti!

Vallomás

Szeretem ezt a szép kislányt, akár ellenére is,
Szeretem, s ez engem messze fellegekbe visz!
Nem hiszi el nekem, pedig nagyon szeretem,
Nem adom fel, mert csak Ő az, aki kell nekem!

Kedvesem

Oly jó látni téged mindig kedvesem,
Téged, ki szívem kell, hogy nagyon szeressen.
Becézgessük egymást szépen csendesen,
Hogy az összhang köztünk mindig meglegyen.
Minek jó veszekedni, kiabálni,
A másiknak mindig ellenállni?
Ocsmány beszéd szánkat el ne hagyja,
Hisz nyelvünket mindig a szívünk hajtja.
Inkább néha mi hallgassunk el,
S ne menjünk a falnak fejjel.
Tudom, könnyebb mindezt így leírni,
Mint a bennünk lévő indulatot lebírni.
De egyszer-egyszer arra is gondoljunk,
Mi fűtötte a szívünket a másikért nálunk?
Amiért egymást régen megszerettük,
Azt mi el sohasem vesztettük.
Csak nem azt nézzük már a másikban,
Elmerült egy másik gondolati síkban.

Te + Én

Ott látlak téged már a lányok körében,
Szemed csillog, hajad már újra ében.
Csacsogtok mindenféle fura dologról,
Nagyokat nevetve egy elhangzó poéntól.
Oly szép jövő ez, mit annyira óhajtok,
Szívem beleremeg és én csak sóhajtok.
Szeretném látni örökké két szép szemed,
Szeretném simogatni arcodat, fogni kezed.
Ne hagyjuk, hogy meghiúsítsa bármi is ezt,
Nem lenne nekem jó semmi ami kívül rekeszt.
Nélküled nekem sem teljes az életem,
Csak veled akarom, csak veled képzelem.

Szeretet ereje

Láttam egy filmet, mely a házasságról és annak megújításáról szól.
Láttam egy filmet, egy útról, melyet Jézus is járt, melyre unszol.
A szeretet, melyet a film feltételez és feltételként el is vár,
A szeretet önzetlen, feltétel nélküli, minden ajtót kitár.

Tudom, másként nem is lehet egy teljes életre elköteleződni,
Tudom, ebben mindenkinek van miért, mit és talán kiért fejlődni.
Ha megtaláltad életed párját, ne add fel, bármit is mondjon,
Ha megtaláltad, védd kapcsolatodat, hogy legjobb legyen, mit a föld hordjon!

De vigyázz, sok akadály fog előtted tornyosulni,
De ne add fel, a célod úgy meg fog valósulni!
Mert mit is mond a Biblia? "A szeretet mindent legyőz..."
Mert mit is akarsz? Kalandot, vagy hűséges férjet, nőt?

Itt az idő, most kell belekezdeni azonnal,
Itt az idő, már nem szabad törődni a haszonnal...
Ha most nem lépsz, hát lépni fog biztosan más valaki,
Ha most nem lépsz, könnyen találod magad odaki...

Ez a szeretet akkor is kedves, ha társad perel veled,
Ez a szeretet átalakítja majd teljesen az életedet!
Fel sem tudod még fogni, mekkora erő rejlik ebben,
Fel sem foghatod, míg nem tartod kezét így a kezedben...

Sokat hibáztam, belátom, az időt sajnos vissza nem fordíthatom,
Sokat hibázunk, de Jehova segít, ezt már én magam tapasztalom!
Lehet bármilyen akadály, én nem fogok meghátrálni,
Lehet bármilyen veszély, kiutat fogok számunkra találni.

Add a kezed, legyen házasságunk végre csendes,
Add a kezed kérlek, ne legyél rám folyton mérges.
Megértem, ha duzzogsz, megértem, mert érzem én is,
Megértem, ha szidsz, de az ember megvédi az övéit.

Értem már, mit is várnak el tőlem-tőlünk,
Értem, ezért kell még sokat fejlődnünk!
Mennyei jó atyánk Jehova, segíts kérlek ebben minket,
Mennyei jó atyánk, az idő egyre jobban siet.

Szeretném még e világon megérni e célt,
Szeretném, akár mindent fel is adnék ezért.
Számomra Ő olyan, mint a bocinak a tej,
Számomra Ő nélkül a világon nincs hely.

Levél Istenhez...

Kedves Jehova!

Kérlek, segíts nekünk! Nagyon, de nagyon rossz ez a világ. Én nehezen bírom ezt már.

Tudom, nem én határozom meg, mikor lépsz közbe, de kérlek, ha lehet, akkor siettesd egy kicsit az időt, mert úgy érzem, erőm végére járok... Bár tudom, Te tudsz segíteni ez ügyben is, de most nem akarsz az emberiség világában közbeavatkozni. Még az a vád érhetne, hogy ezért a segítségért szolgálunk Téged. Mi sem áll távolabb tőlem.

Igen, tudom, sok-sok hibát, helytelenséget követek el nap, mint nap. Nem is akarok mentegetőzni, mert egyik-másik dologra már én is rájövök közvetlenül azután, miután megtörténik. Arra kérlek, segíts - adj erőt, vagy nyisd ki a szemem, hogy meglássam a helyes utat -, mert reménytelennek látszik a helyzet. Én csak egy szürke emberke vagyok. Miért is esett rám - is - a választásod? Mit láttál bennem, hogy vonzottál magadhoz? Tudom, ezekre - is - csak az újvilágban (ha egyáltalán élni fogok) kaphatom meg a választ. Érdekes, hogy egy olyan erőszakos embert próbáltál átformálni, mint amilyen én voltam és azokat, akik látszólag érdemesek lennének arra, hogy vonzzad őket, nem vonzod.

Milyen igaznak tűnik az a köztünk terjedő gondolat, hogy az új világban 3 dolgon fogunk csodálkozni:

1. Én ott vagyok,
2. Az nincs ott, akiről biztosan azt hittük, hogy ott lesz,
3. Ott van az, akiről egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy túléli Armageddont.

De nem emberi gondolatok és látásmód szerint ítélsz meg bennünket. Talán ez az én "szerencsém" is. Végtére is te azt is látod, amit mi saját magunkban nem. Látod a lehetőséget, hogy mivé válhatunk, milyen rejtett tulajdonságaink és képességeink vannak. Bár mindenkit mindenre képessé tudsz tenni.

Summa-summarum , mennyei atyánk, mint ahogy fiad mondta, kérlek, hozd el királyságodat itt a földön is, valamint szenteld meg nagy Jehova nevedet minden ember előtt! Amen