Nyugalom körös-körül

Bár forrong a világ, mégis nyugalom vesz körül.

Furcsa e kettősség, a szívem most mégis örül…

… De hát ezt akartam, erre vágytam oly régen,

A rohanásból lényem valahogy kissé kiérjen…

Tudom, e helyzet most még csak átmeneti,

Mégis minden porcikám alaposan kiélvezheti.

Kell nekem e percnyi megnyugvás, feltöltődöm tőle,

Ettől tudom tovább végezni, így tudok menni előre.

Sok a teendő, mit sürgősen el kéne végezni,

Ehhez pedig valahonnan energiát kell meríteni…

Tudom, végtére is TE adsz erőt nekünk mindenhez,

Karod támogat, szavad irányt mutatva védelmez.

.

Régen fogtam már hozzá, hogy kiírjam e szavakat,

De ki versel, nagyon sokáig sosem hallgathat.

Jó atyánk látod, milyen sokat szenvedünk itt mind,

Pedig próbálunk élni a TE szent szavad szerint.

Sajnos sokszor hibázunk, ezt jól tudjuk magunkban,

Örülünk annak, hogy ilyen szeretetteljes királyunk van.

Hisz Te, Jehova istenünk, király vagy a királyok felett,

Kérve kérlelsz, gyengéden és féltve nyújtod segítő kezed.

Saját nevedre esküszöl: ki hűséges hozzád, megmenekül,

Erre elegendő biztosíték vagy Te magad egyedül.

Kérve kérünk, add szent szellemed segítségül mellénk,

Hogy kezünk bírja, és ne csüggedjen el az elménk.

Fáradtság

Fáradt vagyok… már nem hajt semmi. Nincs bennem meg a régi hév.
Csak pihenni, csak lustulni, - néhány nap, pár hét kellene, lenne elég.
De még a horizonton sincs jele sem a megnyugvásnak, felüdülésnek,
Nem hallatszik sehol fülemnek a felszabadult víg, győzelmi ének.

Összeroppannék, magamba zuhannék, ha tartás nem maradt volna bennem,
De tudom, ezen az úton nekem - is - teljesen és magamtól kell végigmennem.
Hogy honnan lesz (van?) meg rá az erőm? Nem tudhatom meg sehonnan,
Csak maradjak e világ mámorító légkörétől - ha lehet - mindig józan.

Mert csábító és könnyű lehet mindig a tömeggel menni,
De ott a sűrűben nem könnyű az akadályt észrevenni.
Ki elesik, mindnyájan átgázolnak rögtön rajta,
A tömeget csak a saját kielégülési igénye hajtja.

Nincs segítő kéz! Ha van is, fizetned kell érte mindig,
A gyengéket könyörtelenül maguk alá gyűrik.
Nem sajnálkoznak, céljuk eléréséhez menni kell tovább!
Ki lemarad - kimarad! Kilóg a sorból ki kicsit is tétovább…

Belefáradtam már elviselni e felelőtlen csűrhét!
Nem vonzó számomra a mostani rohanó, és múló lét.
Nyugalomra vágyok, lassitani szeretnék, de most nem lehet,
Vinni kell a mások által - is - rám aggatott súlyos terheket.

Mi jut eszedbe?

Sokára, a távoli jövőben mire fogsz gondolni?
Ugyan e napokról mi fog az eszedbe jutni?
Ha visszatekintesz és látod milyen életed menete,
Akkor gondolj vissza, hogy kérdem: Mi jut eszedbe?
Nem az a lényeg, akkor majd honnan nézed,
Milyen lesz, mi eszedbe jut? Hogyan érzed?

Mi jut eszedbe majd a mai napokról?
A sok gond, a fájdalom, s hogy haragszom?
Mi jut eszedbe majd mai életedről akkor?
Mikor minden a jóról és a rossz feledéséről szól...
Vajon mi fog majd foglalkoztatni a mából?
Hisz nem lesz már senki, ki téged vádol.

Nagy sokára a gondok zsákja már régen kiürült,
Szemeidbe ekkor már nem a rossz tengere ült.
Mit valaha - ezeken a mai napokon - szenvedtél,
Az emlékek, melyeket erről akkorra már elengedtél,
Nem lesznek már lényegi kérdések, mi ma foglalkoztat,
Ezernyi hála szó, Jehovának - a legkevesebb, mit kaphat.

Mi jut majd eszedbe? Mit fogsz akkor erre felelni?
Hisz a rossz dolgoknak addigra emlékét sem lelni!
Vagy makacsul próbálod fenntartani ezeket elmédben?
Hogy oda mindörökre, kitörölhetetlenül beégjen?
Ha megtapasztaltad egyszer a JÓT, a rosszból nem kérsz majd!
Feledni akarod majd, csak a jó, az élet szeretete hajt!