Szieszta

Most már nem is tudom, mit gondoljak...
A fejem hallgat, nem sorjáznak a szavak.
Kellemes ez a belső csönd, nem nyaggat.

Szomorú a lét...

Szomorú a lét! Oly sok gondot akaszt ránk.
Szomorú, s mégis örökké élni akarnánk.
Szomorú, hogy mi így is egymást támadjuk.
Szomorú, mert elfeledtük, hogy szeretetet adjunk.

Szomorú a lét! -kit társul fogadsz, az is folyton megbánt.
Szomorú, s mégis mi Őt örökké csitítanánk.
Szomorú, hogy kit "szeretsz", azt ennyire nem becsülöd.
Szomorú, mert fogadtad, életed vele együtt töltöd!

Szomorú a lét? Hisz oly sok szépséget is rejt!
Szomorú? Mégis annyira sokat, mindent jelent!
Szomorú? Hogy látod, szíved eltelik örömmel!
Szomorú? Nem, ha a szereteteddel töltöd fel!

Veled!

Veled! Ez az egy szó mily egyszerű, mégis sokat jelent!
Veled! Ezt mondjuk ki, mikor valakivel tervezzük az életet!
Veled! Ez kizár sok más embert, kapcsolatot szűkít!
Veled! Ez betölt bensőséggel és nem pedig kiürít!

Igen, Veled! Nevesítjük társunk, segítőnk kilétét!
Igen, Veled! Adjuk meg válaszként a dolgok lényegét!
Igen, Veled! Ezzel kizárjuk a többi embert valamiből!
Igen, Veled! Mégis így megóvjuk szerettünk valamitől!

Szeresd Őt!

Talán lesz lehetőségünk, talán még bizonyíthatunk!
Talán, ha végre szent Istenünk, Jehova szavára hallgatunk!
Megmondta Ő előre, nekünk mit kell tennünk!
Megmondta és emlékeztet is, nehogy letérjünk!
Csak az a kérdés: Mi mit akarunk ezért tenni?
Hibáinkat, tévelygésünket még idejekorán észrevenni.
Ha szívből kéred, Ő biztosan szívesen meghallgat!
Ha szívből szereted Őt, megmarad szívbéli nyugalmad!

Add!

Add, hogy úgy tudjunk élni, ahogy Te kéred!
Add, hogy tiszta legyen a szívünk, bármikor is nézed!
Add, hogy ármány, viszály bennünk ne találtassék!
Add, hogy háborúságunk végre elhallgattassék!
De ezért nekünk is tennünk kell azért valamit!
De meg kell szeretnünk szent Istenünk dalait!
De nem ebben a világban lévőkben kell reménykedni!
De nem szabad már nekünk sohasem keménykedni!
Inkább forduljunk Jehovához mindig buzgó imában!
Inkább énekeljünk neki hittársaink társaságában!
Inkább nézzünk előre egy jobb és szabadabb jövőre!
Inkább fogjuk hangunkat alázatosan békülőre!

Poszemmek vagyunk

Mennyei jó atyánk Jehova, oly kedves vagy hozzánk,
Bár mi sok rosszat cselekszünk, jót keresve nézel ránk.
Bár szeretnénk, hűek lenni - nem tudunk teljesen,
Te mégsem akarod, hogy bárki is elessen.
Ezért adtad szavad, hogy írják le nekünk is,
Jó tett és szeretet az élet útjára együtt visz.

Mit akarhatna az ember, a kicsiny porszem?
Nem érhetünk fel gondolataidhoz semmikor sem.
Te adtad a szavad, hogy vége lesz rövidesen,
Ám az ember Tőled mindig valamit elcsen.
Dacos kis gyermekek, kik nem hallgatnak az óvó szóra,
Magukat próbálják átformálni teremtőre-alkotóra
Pedig, mit feltalálnak, csak ellesik Tőled,
Mégsem akarnak még csak hallani sem felőled.

Mércédet most még mi meg nem üthetjük,
Mégis, ha követünk, kedvedet leled bennünk.
Miért figyelsz ránk? Hisz lettünk oly kevélyek,
Hogy tudományunk a teremtő képében tévelyeg.
Hisszük, hogy nélküled is megoldhatunk mindent jól,
De végül mindig valamit valaki jól eltol.
Türelmesen hívsz, tanítasz, a helyes útra vezetsz,
Mindebből láthatjuk, minket mennyire szeretsz!

Galádul cselekszünk, Te mégis tűrsz még,
Nem telt be gonoszságunk, nem mondtad: Elég!
Hogy változzunk, még van egy kevéske idő,
Egyszer talán, minden ember igazán felnő.

Nem tudom...

Nem tudom, mikor és hogy, csak azt, hogy eljön...
Kell, hogy itt végre mindent tisztára söpörjön...
Armageddon eljön, mert Te atyánk megmondtad.
A vihara gyorsan elpusztít minden rosszat!

Nem tudom, miért nem látják, így tovább nem mehet!
Gyűlöletben egymásnak uszítva népeket, embereket.
Pedig, hogy szeressenek, erősen él bennünk a vágy!
Mert az emberi szív nem egy érzéketlen tárgy!

Nem tudom, mire várunk, ébredjünk hát fel!
Nem mehet az ember mindig a végletekig el.
De ha szeretet van bennünk, sokat elérhetünk,
Szebbé és jobbá teszi rögtön az életünk!

Nem tudom, mikor és hogyan jön majd el...
De hogy élhess, a gonoszsággal hagyj fel!
Hisz Armageddon gyorsan közelít hozzánk,
És az angyalok egy új világ lehetőségét hozzák!

Nem tudom, miért nem kell ez az embereknek?
Azt hiszik, ők jobb világot teremtenek?
Nézzetek körül! Mindenütt szenvedés, bánat!
A megigért új világ magára már nem sokat várat!

Nem értem...

Nem értem én, hogy miért ilyenek az emberek!
Csodálkozom, hogy egymással még beszélgetni mernek!
Mindegyik ott veri át társát, ahol csak nem szégyenli,
Mégis azt a hitet táplálja, hogy égi jutalmát megérdemli...

Mit üzen Isten?

Mit üzen Isten? A kérdés jogos!
A Bibliában a válasz fontos és pontos!

- Bízz bennem! - Ő szelíden ezt kéri tőlünk.
Ehelyett mi szilajul a harc kardjába dőlünk!
- Eltávolítom a gonoszt a földről mindörökre!
De mi csalárdul cselekszünk, szitkokat hörögve!
- Tedd ami jó, békélj meg végre Isteneddel!
Mégis, mi megtöltjük a földet félelemmel.
- Szeress mindenkit, hisz testvérek vagytok!
Hát miért jellemző ránk az önző adok-kapok?
- Csodás, békés, gondtalan életet kínálok!
De nem népszerűek köztünk a jó ügyért kiállók.

Mit üzen Isten? Egyszerű a válasz!
Szolgáld Őt, és örök életre találhatsz!

Pusztítunk!

Reményed éled, magadat nem kíméled.
Tudod, különben úgyis véged.
Mit vársz? Mire gondolsz? Miben reménykedsz?
Csak nem egy új, szebb világot építgetsz?
Mind erre vágyunk kimondva, kimondatlanul,
Az ember saját hibájából sajnos mégsem tanul.
Sokszor, sokféleképp rontottuk már el,
Sokfelé fedezheted ennek nyomait fel!

A Rapa Nui kőfejei álmos tanuk erre,
A szigeten nem látsz már fát semerre.
Az egykor termékeny, zöldellő erdők
Helyén ma már csak kies füves legelők.

Vagy nézzük akár Babilon letűnt világát!
A tájat egykor buja növényzet fonta át.
S amit ma láthatunk ott a helyében,
Egy halom rom a sárga homok tengerében.

De nem kell visszamenni annyit az időben,
Csak nézzünk körül egy külszíni szénfejtőben.
Vagy bárhol a világunkon, csak a pusztulást látod,
Lépteiddel egymás utáni szemétdombokat hágod.

Mert mi kölcsönbe kaptuk, mit nem becsülünk egészen,
Kiaknázzuk a földet, s urának mondjuk magunkat merészen.
De a tulajtól nem sokára a bérleti díj benyújtásra vár!
A kilakoltatás bizony eldöntött tény lett már!
Miért nem térünk észhez? Mire várunk még?
A pusztuló életterünk képe még nem elég?
Mit gondol magáról a seregnyi buta hangya?
Hogy Istenünk e pusztítást a végletekig hagyja?
Már gyűlnek seregei, hogy megálljt parancsoljanak,
És megállíthatatlanok lesznek ezek az égi hadak!
Mi ellen próbálsz harcolni te földi sárcafat?
Tűzzel pusztítanád, mi a tűzön keresztül is halad?
Mit nem látsz, arra hogyan is célozhatnál?
Lehet, hogy épp előtted, de lehet, ép mögötted áll.

Ne hadakozz, békélj meg a Mindenható Isteneddel!
Talán megoltalmaz a neked való védelemmel...
Mert Jehova egy szerető, gondviselő Isten,
Más igaz isten rajta kívül pedig nincsen!