A szerelem tűz, mely felégeti önmagát,
S a gondok lassan felfalják táptalaját.
Hibáink kioltják, mint tüzet a víz,
Még akkor is, ha tárunk bennünk oly nagyon bíz.
A megszokás is hűti, mint jég a forrót,
S már nem is érzed szívedben azt a lángolót...
Ezután sóvárogva vágysz utána - keresve,
Hogy szíved e forró érzést újra meglelje.
Átélni vágyod újra, meg újra azt az égetőt,
Hát miért feleded, hogy már megtaláltad Őt?
Egykor szíved vadul kalapált, ha csak rád nézett,
Emlékezz! Milyen jó is volt Vele e különös közérzet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése