Mit ugrálsz te porszem ember? Miért tartod magadat oly sokra?
Csak itt lépdelsz, de elmédben már rátetted kezed a csillagokra.
A port kavarod, de úgy érzed nagy dolgokat viszel véghez,
Napról-napra közelebb is kerülsz a beígért végítélethez!
Talán, ha figyelnél, ha mások érdekét figyelembe vennéd,
Ha egy kicsit másokat is - és nem csak önmagadat szeretnéd,
Feledhetnéd e komor jövőt, mely hozzád oly gyorsan közeleg,
S már nem a semmibe néznél, szemeid nem bámulnának réveteg.
Tisztán látnád, milyen szép is lehet a közeli - s távoli jövő,
Megértenéd, ehhez szerény ember kell, s nem ily nagyra törő.
Mégis, álmaidban gyönyörű kerteket látsz körös-körül,
Hol ember, s állat az életnek végre együtt örül.
De megvalósítani - milyen kár - erőd már nincsen,
Nem is tudnátok osztozkodni ekkora nagy kincsen.
Bár a vágy meg van, mégis az önzés kényszere munkál benned,
Saját lényeddel kellene sikeresen ellenkezned!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése