Életem margójára

Most már nincs kevélység, nincs semmi más,

Csak múltba való sokszor vitás belenyugvás.

Hasztalan a sok szó, amikor oly mély sebek vannak,

Hogy mi most történik, már csak árnyéka lehet annak.

Sok időnek kell elmúlni, mire feledés takarja a rosszat,

Bár nehéz, mert szó van róluk - sokszor naphosszat.

A gyógyulás pedig mindig hosszú folyamat,

Melyhez erőt, csak kivételes reményünk adhat.

Jó atyánk, Jehova… oly sokat tettél már értünk, 

Mi pedig tőled még mindig csak kérünk.

Fiad is elküldted, halálával váltson meg minket,

Mutasson utat, melyen hozzád közel vihet.

Már nem vágyom másra, csak szolgálhassalak,

Mit fogadtam egykor, abból valamennyit megadjak.

Tudom, kevés, mit egyedül megtehetek,

De biztos van még, kit hozzád vezessek…

Vajh lesz még időm bizonyítani?

Szavamat a köztereken hallatni?

Bizonyára engem is vizsgálsz,

Mit teszek, arra híven reagálsz.

Érzem, folyton hívsz, vonzol magadhoz,

TE látod a jövőt, nekem talány a holnap mit hoz.

Ezért nem is agyalok már rajta,

Bár én vagyok az a fajta.

35 vagyunk

Harmincöt évesek lettünk,
Elszállt az idő felettünk.

Köszönöm, hogy kitartottál mellettem,
Köszönöm, hogy életem veled élhettem.
Szeretném, ezt még élvezni sok - sok évig,
Vagy, ha lehet, hát egy teljes öröklétig.
Bocsánat, hogy oly sokszor zaklattalak,
Bocsánat, hogy jó párszor megbántottalak.

Szeretném, ha most már megbékélnénk,
Vagy, ha lehet harmonikusan élnénk.
Szeretlek, ez a mai napon sincs másképp,
Szeretlek, ez életemben az irányzék.

Tudom, ezt nem mondásra mérik,
De az idővel ez szépen beérik.
Harmincöt évesek vagyunk,
Sok mindent hátra hagyunk.
Míg szép lassan telnek a napok, s évek,
Egyre kevésbé vagyunk már kevélyek.

Összecsiszolódtunk, egymáshoz nőttünk,
De még sok - sok idő áll előttünk.

Tervek

Mi volna a terved, mit tennél most másképp?
Kit kerülnél, s kivel lenne szebb a tájkép?
Ha fejedben mindig a teljes igazság szólna,
Akkor mit tennél jóvá, történeted mi volna?
Számtalan hibát követünk el folyton, naponta.
Szívünk a felsorolást egyre csak mondja, s mondja!

Helyes szavakkal is lehet helytelent állítani...
Rossz ígéretek után is tudunk jóra számítani.
Ki gondolkodik, az jóra is, rosszra is juthat,
Tőle függ, sorsa ezekután merre fordulhat.
Mi végre ez a sok eszme, tanítási rendszer?
Nem lenne elég az igazság most ez egyszer?
Ha tőled függne, Te merre vennéd az irányt?
Miben hagynád, hogy a többiek szenvedjenek hiányt?

Vajon Te saját magad most mit hiányolsz?
Kit mivel, meddig és miért vádolsz?
Sármod most nem ment fel semmi alól...
Minden tetted egyre csak rólad dalol.
Hajlandó lennél a múltat teljesen eltörölni?
Sok tévutad úgy hiszed, tán nem fog rád köszönni?

Ha látod, merre kanyarog élted megismételhetetlen vonala,
Most kell javítanod, most, mert nem jön vissza soha.
Ó Jehova, te látod, mikor, s mit hibáztunk!
Ismered gondolatunk, érted minden vágyunk.
Szelíden kérsz, tedd azt, mire szavadban tanítasz,
Akkor békében, egy szebb és jobb világba juthatsz.

Még nem tudom...

Még nem tudom, élek-e, vagy halok…
Nem tudhatom, ezért ezen agyalok.
Sok szép dolog, mit nekünk teremtettél,
Atyánk voltál, nekem Istenem lettél.
De kérlek, nézz bele a szívembe!
S ne tekints az általános híremre. …
Hogy miért ragaszkodom a tőled kapott élethez?
Szeretem, s benne a szavad védelmez!
Még nem tudhatom, élek-e vagy halok,
De tudom, védelmeznek az angyalok.
Nagy erejű szolgáid kiküldted…
Gonosz világunk már oly sokáig tűrted.
Parancsba adtad, hirdessük a jó hírt!
Gondjainkra, bajainkra Te TUDOD a gyógyírt.
Nem tudom, Ó Jehova, meddig még?
- Kérdezte már sok tanúd, épp elég -
Várjuk már azt a kijelölt napot,
Mikor békés, boldog új világod elhozod!

Gondolatok a máról...

Nem tudom, mit hoz még az élet...
De azt igen, hogy "tőle" én mit kérek!
Kérek egészséget, boldogságot, és efféléket,
De nem kérek múló gazdagságot, fogyó értéket.
Ó istenem, Jehova! E világ oly nagyon ostoba!
Mit űz és hajt, nem az tart életben soha...

Nem tudom, meddig élhetek még e világon,
De azt igen, hogy egy más világra vágyom!
Tartalmasabb, nyugodt életet élni, vígan,
Szeretetben békés örökségben - nem naivan...
Hisz megmondtad, már eonokkal ezelőtt,
Biztosan meglesz, mit elhatároztál, a jövőt.

Kétség sem férhet hozzá, teljesedik is már,
E rút világ lassacskán a vége felé jár.
Elmondjuk ezt akinek csak lehet, s meghallgat,
Hisz a legtöbb ember már csak nyög, s jajgat.
Nemrég még éjszaka sem kellett az utcán félni,
Mára "Allah akbar" hallik, nincs miért irgalmat remélni.

Nem tudom, mire fog ez még fejlődni...
De azt igen, nekünk ezen túl kell nőni!
Hisz minden ember a testvérünk,
Mi ebben hiszünk és ezért így is élünk!
Ó Jehova, kérünk hallgasd meg gyermekeid imáit,
Hordozz a tenyereden, nekünk csak ez számít!

Gondolom

Gondolom, még nem elég...!

...nem elég csak élni, célok nélkül,

...nem elég csak félni, mindentől legbelül.

...nem elég csak mondani, hogy szolgálunk,

...nem elég szolgálni, ha szeretni nem tudunk!

Gondold át, mire mehetsz így?...

...ha nem irányítja élted lépteit?

...ha semmibe veszed az Ő érzéseit!

...ha csak mutatod, hogy őérte  élsz?

...ha szívedet megnyitni még mindig félsz!

Nyugalom körös-körül

Bár forrong a világ, mégis nyugalom vesz körül.

Furcsa e kettősség, a szívem most mégis örül…

… De hát ezt akartam, erre vágytam oly régen,

A rohanásból lényem valahogy kissé kiérjen…

Tudom, e helyzet most még csak átmeneti,

Mégis minden porcikám alaposan kiélvezheti.

Kell nekem e percnyi megnyugvás, feltöltődöm tőle,

Ettől tudom tovább végezni, így tudok menni előre.

Sok a teendő, mit sürgősen el kéne végezni,

Ehhez pedig valahonnan energiát kell meríteni…

Tudom, végtére is TE adsz erőt nekünk mindenhez,

Karod támogat, szavad irányt mutatva védelmez.

.

Régen fogtam már hozzá, hogy kiírjam e szavakat,

De ki versel, nagyon sokáig sosem hallgathat.

Jó atyánk látod, milyen sokat szenvedünk itt mind,

Pedig próbálunk élni a TE szent szavad szerint.

Sajnos sokszor hibázunk, ezt jól tudjuk magunkban,

Örülünk annak, hogy ilyen szeretetteljes királyunk van.

Hisz Te, Jehova istenünk, király vagy a királyok felett,

Kérve kérlelsz, gyengéden és féltve nyújtod segítő kezed.

Saját nevedre esküszöl: ki hűséges hozzád, megmenekül,

Erre elegendő biztosíték vagy Te magad egyedül.

Kérve kérünk, add szent szellemed segítségül mellénk,

Hogy kezünk bírja, és ne csüggedjen el az elménk.

Fáradtság

Fáradt vagyok… már nem hajt semmi. Nincs bennem meg a régi hév.
Csak pihenni, csak lustulni, - néhány nap, pár hét kellene, lenne elég.
De még a horizonton sincs jele sem a megnyugvásnak, felüdülésnek,
Nem hallatszik sehol fülemnek a felszabadult víg, győzelmi ének.

Összeroppannék, magamba zuhannék, ha tartás nem maradt volna bennem,
De tudom, ezen az úton nekem - is - teljesen és magamtól kell végigmennem.
Hogy honnan lesz (van?) meg rá az erőm? Nem tudhatom meg sehonnan,
Csak maradjak e világ mámorító légkörétől - ha lehet - mindig józan.

Mert csábító és könnyű lehet mindig a tömeggel menni,
De ott a sűrűben nem könnyű az akadályt észrevenni.
Ki elesik, mindnyájan átgázolnak rögtön rajta,
A tömeget csak a saját kielégülési igénye hajtja.

Nincs segítő kéz! Ha van is, fizetned kell érte mindig,
A gyengéket könyörtelenül maguk alá gyűrik.
Nem sajnálkoznak, céljuk eléréséhez menni kell tovább!
Ki lemarad - kimarad! Kilóg a sorból ki kicsit is tétovább…

Belefáradtam már elviselni e felelőtlen csűrhét!
Nem vonzó számomra a mostani rohanó, és múló lét.
Nyugalomra vágyok, lassitani szeretnék, de most nem lehet,
Vinni kell a mások által - is - rám aggatott súlyos terheket.

Mi jut eszedbe?

Sokára, a távoli jövőben mire fogsz gondolni?
Ugyan e napokról mi fog az eszedbe jutni?
Ha visszatekintesz és látod milyen életed menete,
Akkor gondolj vissza, hogy kérdem: Mi jut eszedbe?
Nem az a lényeg, akkor majd honnan nézed,
Milyen lesz, mi eszedbe jut? Hogyan érzed?

Mi jut eszedbe majd a mai napokról?
A sok gond, a fájdalom, s hogy haragszom?
Mi jut eszedbe majd mai életedről akkor?
Mikor minden a jóról és a rossz feledéséről szól...
Vajon mi fog majd foglalkoztatni a mából?
Hisz nem lesz már senki, ki téged vádol.

Nagy sokára a gondok zsákja már régen kiürült,
Szemeidbe ekkor már nem a rossz tengere ült.
Mit valaha - ezeken a mai napokon - szenvedtél,
Az emlékek, melyeket erről akkorra már elengedtél,
Nem lesznek már lényegi kérdések, mi ma foglalkoztat,
Ezernyi hála szó, Jehovának - a legkevesebb, mit kaphat.

Mi jut majd eszedbe? Mit fogsz akkor erre felelni?
Hisz a rossz dolgoknak addigra emlékét sem lelni!
Vagy makacsul próbálod fenntartani ezeket elmédben?
Hogy oda mindörökre, kitörölhetetlenül beégjen?
Ha megtapasztaltad egyszer a JÓT, a rosszból nem kérsz majd!
Feledni akarod majd, csak a jó, az élet szeretete hajt!

Ha majd egyszer...

Ha majd egyszer, sok-sok év múlva visszanézel,
Látva mai éned, s suta döntéseid nézed, mond, mit érzel?
Mire valók a mai gondok, a szavak, miket most mondok,
Sok év távlatából, ezekre majd csak legyintve szólok!

Ha majd egyszer megszabadulva mostani béklyóidtól,
Megfeledkezve kicsinyes vágyakról, s ébredve álmaidból,
Körötted egy békés, boldog világot építve csak szépet látsz,
Megnyugszol, hiszen te is Jehovát, egy élő istent imádsz!