Kissé felhős mostanság erről a világról alkotott képem,
És ez nem tetszik, ha magamat "kívülről" nézem.
Jobb szeretem, ha vidámság vesz körül,
Mikor körülöttem mid-ennek mindenki örül.
A vígság az én igazi, legbensőbb lételemem,
Bármilyen rossz is volt, ez futott végig az életemen.
Végig bolondoztam mindent, mi köröttem történt,
Viccet csinálva az életből, csak úgy önként.
Ne érts félre! Nem készülök még ily korán eltávozni!
Ez csak értékelés, miszerint nem szeretek nyávogni!
Bármilyen bánat is ért, nem értették, miért bohóckodok,
Csak nem engedtem, hogy túl nehézzé válhassanak a gondok.
Nem mondom, hogy nem nyögtem, s nyögök alattuk,
De nem nyomnak agyon, csak ha tétlenül hagyjuk!
E rút és gonosz világ, mit alkottunk így közösen,
Ezt cinizmusnak nevezi, mert nem érti, csak ködösen!
Pedig merő védekezés, kemény páncélként viselve,
Hogy baj nélkül ússzon át az életen az emberi elme.
Tudatos ars-poetica, hogy ne is várjanak tőlünk mást,
S meglepő legyen, ha hallanak egy ilyen vallomást!
Igen! A folyton hahotázó bohóc belülről tán sír is,
Egymás után sorjázva benne a sok-sok krízis.
Mégis, még tán magam is elhiszem, vidám vagyok,
Nem sírok, bár oly sokan sírtak az igazán nagyok!
Én csak egy icurka-picurka jelentéktelen pont vagyok,
Ha elmegyek, magam után talán egy kis űrt mégis hagyok.
Örök élet! Ez a reménység táplál és fejt ki részemre erőt,
Ez tesz majd egyenlővé koldust és minden előkelőt.
Fénylő napként világítja meg életem útját előttem,
Ezt választottam felnőttként, s nem pedig belenőttem!
Tudatos döntés eredménye mai, felhőtlennek nem látszó éltem,
Erről olvashattok, erről írtam, sok versemben csak erről beszéltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése