Csak van kedvem hozzá

Ez most csak úgy ömlik ki belőlem,
Az értelem így nem várható el tőlem.
Csacskaságok, miket itt összehordok,
Feledtetik a sok mindennapi gondot.

Mire kiírok mára mindent magamból,
Nem marad semmi a gondolatrohamból.
Gyorsan kell vele végeznem most,
Hogy még ma zárhassam a blogost.

De hogy értelem is legyen benne,
Az dukálna egy ilyen szóegyvelegbe.
Ne keress ott észt, ahol nincs,
A beszéd képessége nagy kincs.

Még ha írásban is adom most ezt elő,
Akkor is dolgozik bennem az agyvelő.
De legyen hát vége e szösszenetnek,
Hogy ujjaim is nyugovóra térhessenek.

És mégis

És mégis - mozog a föld a lábunk alatt.
És mégis oly jól érezzük itt magunkat.
És mégis pusztítjuk, mert a mienk.
És mégis panaszkodnánk, de nincs kinek.

És mégis - mozog a társadalom körülöttünk.
És mégis annyi intrikát szőttünk.
És mégis romokban hever, mert szétverjük.
És mégis küszködünk, mert így szeretjük.

És mégis - mozog a testünk, mert élünk.
És mégis annyi mindentől félünk.
És mégis úgy szeretnénk jól élni.
És mégsem szeretnénk semmitől sem félni.

Dilemma

Mi van veled bátyus? Már hetek óta nem hallok rólad. Nem hívsz minket és nem is üzensz a Skype-on. Ha olvasod ezt, hát jelezz!

Fennforgás van, tehát beszélnünk kellene! Te is kellesz hozzá, tehát 7-én találkozni kell a közjegyzővel!

Jelkezz! Jelkezz!

Lojalítás

Te kihez vagy lojális? Kit követsz?
Vagy kinek a szavára menetelsz?
Él-e olyan ember, ki ezt megérdemli?
Van-e olyan, ki az embert felemeli?
Vagy pártokba helyezed életed reményét?
S a demokráciát hibáztatod mindezért?

Mit vártál, mi fog történni?
Önző ember, a közjónak fog élni?

Miért nem nézel körül a földön?
Miért nem látod meg Istent rögtön?
Miért őt hibáztatod, pedig te hibázol?
Miért száműzöd, életed világából?
Tán így egyszerűbb? Számadásra nem fog vonni?
Amiért odaálltál e világ szekerét tolni?

Mit vársz mi fog történni?
Önző ember fog Istennek élni?

Nem látod Őt, tehát nem létezik?
Ha tagadod mit mondott, be nem következik?
Gondolkozz, ki az erősebb közülünk, mint Ő?
Ki tudná fogva tartani a szelet úgy, mint Ő?
Ki teheti semmissé, mit Ő egyszer elhatározott?
Ki akadályozhatná meg a romlást, mit kimondott?

Mit várhatunk, ki fog jönni?
Jehova nevében ki fog győzni?

Az emberek már most is özönlenek hozzá,
Fia által változtatja a földet Paradicsommá.
Engedelmes embereket keres, kik szeretik,
Mit mond, kérdés nélkül megteszik.
Mert Ő nem tesz olyat, mi rossz nekünk,
Nem kér semmit, mit teher megtennünk.

Tehát várjuk, hogy jöjjön,
Fia által Sátán felett győzzön!

Ez az az út, mi számunkra kijelölt marad:
Szeresd embertársadat úgy, mint önmagad!
Szeresd Jehovát teljes lelkedből és erődből!
Vidd el a hírt mindenfelé a csodás jövőről!
Szolgatársaidat el ne hagyd, támogasd!
Ki beteg közületek, azt meglátogasd!

Mi emberek...

Sok rossz történt mostanság mi velünk,
Nem számított, rosszat, vagy jót mívelünk.
A baj az jött és jött egymás után,
S mi csak elszenvedtük, néztünk bután.
Tenni nem tudtunk semmit ellene,
Hisz ahhoz a világból is kimenni kellene.

Jót itt hiába is várnál,
Ezt meglátod az első kárnál.

Egy százada már, hogy minden nyughatatlan,
Nincs már gyógyír, mely segítene a bajban.
Háború háborút követett folyton,
S mindez csak rontott a sok gondon.
Betegség, földrengés és egyéb katasztrófa,
Sűrűn pusztít a földön azóta.

Jót itt hiába is keresel,
Az első gáncsoló lábban elesel.

De hát fejlődtünk sokat, mondanád nekem,
-Mégis nőttön nőtt föld-szerte a félelem.
A tudomány, az ipar adott nekünk sokat,
-De elpusztítottuk az erdőket s a tavakat.
De kint jártunk a világűrben is már,
-Pedig itt a földön is sok felfedezni való vár.

Jót pedig itt hiába találsz,
Eltűnik az is, mint jégverésben a kalász.

De a földünk, nézd, az otthonunk olyan szép,
-Csak innen nem látod, hogy elönti a szemét.
Környezetkímélőn élünk már rajta sokan,
-A sok kipusztított faj mondd, hol van?
Miért akadékoskodsz? Földünk öngyógyító!
-Az ember rajta mindent elpusztító!

Jót pedig, ha találsz, jegyezd meg,
Lehet sokáig kell majd újra keresned.

Állatok lennénk?

Mi is az ember? Talán egy az állatok közül?
Talán nem több, mint csimpánz aki tud törökül?
Talán a majom egyszer majd emberré válik?
Hisz sok-sok ember pont ilyet állít!

De hát hol a beszéd, a szerelem és az éntudat?
Majom tán egyszer embert és múltat kutat?
Talán megismerheti-e Istent és az Ő útjait?
Talán imára fogja majd kulcsolni ujjait?

Hálásan hajt térdet, mert értelmet kapott?
Oly életet élhet, mit az ember egyszer otthagyott?
Talán gondjaira lett bízva az összes állat?
Nem részünkre lett fenntartva e kínálat?

Az embert, Ó Jehova amikor megalkottad,
Saját tulajdonságaiddal felruháztad,
Hatalmat adtál, hogy gondozza a földet,
S értelmet, hogy felfoghassa erődet.

Mi hát az ember? Biztos, hogy nem állat,
Hisz belső szükséglete lett az imádat.
Bár ezt sokan hevesen, dühösen tagadják,
Helyüket így a földön nem találjak.

Megbékélve veled, Jehova istenünk,
Megszabadul lelkünk és kezünk.
Szabaddá teszel, hogy szeretettel imádjunk,
S ezért még örök életet is kaphatunk.

Igen, mi a tanúid vagyunk az egész földön,
Elvisszük üzeneted ingyen, nem önzőn.
Néped lettünk, melyet nevednek gyűjtöttél,
Szolgád, ki szeretettel érted él.

Tudni...

Tanulni tudni kell, tudni csak tanulva lehet,
Másképp nem pallérozhatod fényesre az eszed.
Tudásod - majd megérzed - benned lévő hatalmad,
Számodra békés utat, nyugalmat adhat.

Csak kell

Csak kell az embernek élni, hogy gondoljon,
Csak kell az embernek félni, hogy gyógyuljon,
Csak kell az embernek szeretni, hogy álmodjon,
Csak kell az Istent imádnia, hogy élve maradjon.

Mukika...

Pici cicám - te öregfiú - szeretünk nagyon,
Még sokáig feküdj mellettünk a pamlagon.
Tizenöt évesen is te vagy a főnök a cicáknál,
Mert nem lesz több ilyen cica anyánál.

Nagyon szeretünk téged drága kiscicánk,
Mindent megadnánk, mit kíván szemünk, szánk.
Nem értjük pontosan, mit mondasz nekünk,
De testbeszédedből erre következtethetünk.

Te nem emlékszel, de volt egyszer egy Cirmike,
Ki belelopta magát mindkettőnk "szívibe".
Egykor, mint pótanyád, Ő nevelt fel téged,
Cirmike, megőrizzük mindig az emléked!

Te falon futó fekete energia bomba,
Még sokáig dorombolj a karomba'.
Kedvességed felénk olyan nagy,
Félek, hiányzik majd, ha elhagy.

Újra itthon

Nos, már itthon vagyok - tegnap késő délután óta...
Nem értem a nejemet, de ennek úgy érzem így kell lennie, mert sokszor mást tesz és mást mond, mint amit én tennék a helyében. Ma is vitáztunk, mert ugyanarról beszéltünk, csak két különböző színű "színszűrőn keresztül nézve". És nem volt hajlandó elfogadni, hogy ugyanazt mondja, mint én.

De sebaj, majd megenyhül. Szép orcácskája majd fog újra mosolyogni. Most csak a rákra gondol - ez látszik rajta - és ezt ki is fejezte az imént. RÁK - tudod mi az? Nem tudom túltenni magam rajta... Ezért ilyen ingerlékeny.

Nem is vártam el tőle, hogy máris tegye rajta túl magát. De Ő egy erős asszony. Némi tartást azért el lehetne tőle várni - úgy gondolom.

Lehet, még ezt is rosszul gondolom és most omlott össze ez az erős asszony imázs? Eddig csak tartotta magát? Csak látszat volt? Nem hinném, mert ilyen látszatot ilyen sok ideig (28 éven keresztül) nem lehet fenntartani.

Fáradt vagyok. Sok energiát kivett belőlem ez a három nap. Még akkor is, ha Ő azt mondja, hogy mi ott csak pihentünk és dorbézoltunk... Kemény volt a fejtágító!