Mi is az ember? Talán egy az állatok közül?
Talán nem több, mint csimpánz aki tud törökül?
Talán a majom egyszer majd emberré válik?
Hisz sok-sok ember pont ilyet állít!
De hát hol a beszéd, a szerelem és az éntudat?
Majom tán egyszer embert és múltat kutat?
Talán megismerheti-e Istent és az Ő útjait?
Talán imára fogja majd kulcsolni ujjait?
Hálásan hajt térdet, mert értelmet kapott?
Oly életet élhet, mit az ember egyszer otthagyott?
Talán gondjaira lett bízva az összes állat?
Nem részünkre lett fenntartva e kínálat?
Az embert, Ó Jehova amikor megalkottad,
Saját tulajdonságaiddal felruháztad,
Hatalmat adtál, hogy gondozza a földet,
S értelmet, hogy felfoghassa erődet.
Mi hát az ember? Biztos, hogy nem állat,
Hisz belső szükséglete lett az imádat.
Bár ezt sokan hevesen, dühösen tagadják,
Helyüket így a földön nem találjak.
Megbékélve veled, Jehova istenünk,
Megszabadul lelkünk és kezünk.
Szabaddá teszel, hogy szeretettel imádjunk,
S ezért még örök életet is kaphatunk.
Igen, mi a tanúid vagyunk az egész földön,
Elvisszük üzeneted ingyen, nem önzőn.
Néped lettünk, melyet nevednek gyűjtöttél,
Szolgád, ki szeretettel érted él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése