Kicsim...

Miért is nem lettem fénylő csillag?
Ki fel-felvillan számodra is láthatólag...
Fényt adnék esténkét az ösvényedre,
Hogy odaérj, ahova akarsz, nem eltévedve.
Vagy folyó, mely üdítően csobog a lábadnál,
Akkor elmélázva, megnyugodva hallgatnál.
Esetleg felhő, mely frissítő esőt csepegtet,
Megújítva ezzel kedvedet, s lelkedet.
Miért lettem ember, ki gyötör, sanyargat?
Ha kérsz valamit, akkor mindig mást ad.
Szerényen élnék melletted, mint a kutyád,
S néha-néha te a fülemet vakargatnád.
De én a férjeddé lettem egykoron,
Idegenből a legközelebbi rokon.
Adnék én fényt neked - ha tudnék,
Hűsítő vizet, ha folyó, vagy felhő volnék.
Szeretlek kedvesem teljes lelkemmel,
Két kezemmel, mely segít, felemel.
Számmal, mely dicsér, mint most is van,
Orrommal, mi szívja illatod boldogan.
Két szememmel, mi látni kíván mindörökké,
S szívemmel féltőn, hogy maradj mindig övé.