Ha egy kicsiny hangya lennék,
Az emberektől mégse félnék.
Világukat nem foghatnám fel,
De mit adnak, úgy fogadnám el.
Természetesnek vélném a kenyérmorzsát,
S megtámadnám az asztalukon a sonkát.
Mindent begyűjtenék, hisz kell nekünk,
Mert ettől függhet télen a mi életünk.
Felfoghatatlan óriások közt menetelünk,
De megtaláltuk bolyunkban a saját helyünk.
Ismeretlen a lázadás, belviszály, zűrzavar,
Mert mindenki teszi, mit a boly akar.
Miért oly más e hangya világa?
Miért segíti a bajban társa?
Miért nem támad a gyengébbre?
S miért nem gondol az egyénre?
Mert tökéletes, mit alkotott atyánk!
Mert leíratta őket példa gyanánt!
Mert ők érzik, mind-mind testvérek!
S mert egyedül nem sokat érnének!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése