Haladunk a vég felé

Drága mennyei atyánk, Jehova istenünk,
Jól tudjuk, neked köszönhetjük földi életünk.
Bár e sátáni világ tagad és mindig ellenáll,
Látjuk, elindult a föld megtisztításának teve már.

Mi vagyunk a tanúi nagy ígéreteid teljesedésének,
Neked szól szánkból a szívünkből jövő ének.
Áldunk és szeretettel vetjük alá magunkat akaratodnak,
Előre látva már a világot, hol az ember szabadon alkothat.

Miközben az emberiség retteg a rá váró eseményektől,
Bár elkerülhetnék, nem akarnak hallani az igazság felől.
Mondjátok, miért vagytok ennyire megrögzötten önfejűek?
Mire jó, hogy továbbra is Sátánhoz maradtok hűek?

Hisz látjátok, világa csak a romlást mozdítja elő,
Ezért bukása - törvényszerűen - hamarosan eljő!
Recseg és ropog, minden eresztékében vészesen inog már,
Én legszívesebben - ha tehetném - már holnap kidobnám!

De látom, még sok ember várja megnyugtató válaszainkat,
Sokukra jóságod, szereteted - szelíd kérésed - velőig hat.
Még tanítani kell őket a Te utaidra drága atyánk, Jehova,
Szellemed erejével haladnak, Te vagy mindannyiunk mentora!

Értük vársz még, s hogy mi is elhagyjuk gyarló hibáinkat,
Kétségbe sem vonhatja senki, mindenek feletti igazságosságodat!
Drága mennyei atyánk, jóságos Jehova istenünk,
Neked köszönhetünk mindent, Te tartod fenn életünk!

Mit érnek javaink?

Sok pénzed van, sok aranyad? Gyűjtöttél magadnak sok javat?
Igazából mégis nincstelen vagy - mert mid van - mindet kaptad!
Csak bérlők vagyunk a föld felszínén, nem tulajdonosok,
Tetteinkről hamarosan Istenünk - akarjuk, vagy sem - ítélkezni fog!

Nézz körül! Mire mentünk e nagy önállóságunkkal?
Mit ér az élet, amit folyton a harc, a gyűlölet ural?
Hova vezetett e gyors technikai fejlődés - félek, hogy félre,
Nem mindig a megfelelően megválasztott emberek álltak az élre!

Ha meghalsz, ugyan elviheted-e, mit olyan nagy gonddal gyűjtöttél?
Élvezheted-e tovább a kényelmet, mire vagyonoddal szert tettél?
Ha csak ennyi lenne az élet, hát a tolvajt el miért ítéled?
Élni szeretne csak, úgy, ahogy életedet te is éled!

Mit érnek a javaink, ha még magunknak sem használunk velük?
És milliónyi embert fordítanak - már most is - ellenünk!
Mire jó a gazdagság, ha nem használ az emberiség javára?
Mert egy maroknyi csoport kerítette mára ezt a hatalmába!

De tudd meg, nemsokára nem így lesz a földön az élet,
Mert minden ember szolgálni fogja az egész közösséget!
Tiszta, rendezett környezetben gondtalanul lehetsz majd vidám,
S én is ott leszek, ha rólam úgy dönt majd Jehova, a bírám!

Térjetek észre!

Saját léted a tét, s most nem csak egy játékban!
Kaotikus világunk - láthatod - vesztébe rohan!
Önző emberek alkotják köröttünk a tömeget,
Érdekük a tiszta szeretetnek utat nem enged!

Hogy is lehetne boldogabba, szebbé szenvedő földünk?
Mikor nem dobjuk le a gyermekruhát, mit kinőttünk!
Még mindig csak saját jólétünk lebeg szemeink előtt,
Pedig jól látjuk, hogy ez az út már réges-rég bedőlt.

Furcsa csodabogár, ki más jólétét aktívan munkálja,
Nincs ki a négy kereke - mondják - hisz önző útjukat utálja!
Hiába tesz jót, róla nem így beszélnek egymás között,
Hiába mutat jó példát, mégis sokaknál falba ütközött.

Pedig a jövő a szeretet útját járók személyes birtoka,
Önző és gonosz ember semmiképp sem juthat be oda!
Hát Te, ki e szavakat most - tán elgondolkodva - olvasod,
Térj észre, gondold meg, Jehova követeit hogy fogadod!

Ők szelíden csak kérnek: Gyere Te is közénk boldogan!
Hogy jó atyánk életben tarthasson, s élhess Te is jogosan!
Már miért akarnál meghalni, ha jobb életed is lehetne?
S ehhez csak néhány órát kellene feláldoznod hetente.

Mi segítünk, hogy közelebb kerülhess alkotónkhoz,
S részesülhess mind ama áldásból, mit ez magával hoz.
Csak vesd alá magad ésszerű elvárásainak, törvényeinek,
Mert Ő szívesen, s bőkezűen ad majd életet mindenkinek.

Természetes...

Éjjeli fény világít a szobánkban, s ez természetes,
"Tiszta" vizet ihatunk, s ez bármikor lehetséges.
Bőséges ételkínálatból választhatunk, s ez nagyon jó,
Közben földünk komplett szemétlerakóhoz lesz hasonló!
Kizsigereljük, mit csak kölcsönbe kapott az ember,
S közben Teremtője szemébe nézni sem mer!
Legbelül tudja, érzi, hogy a gondok forrása ő saját maga,
De belegondolni sem mer - van anélkül is elég baja!
Hisz akkor minden tettünkért számot kéne adni,
S ki tudna saját szemében így igazságos maradni?
Márpedig, ha nincs az embernek kellő önbecsülése,
Milyen lenne járása - tettei, s lenne délceg ülése?
Megsemmisítő a tudat - nem felelünk meg a mércének,
Záporoznak bennünk a vádak, gyűlnek a rossz érzések.
Fordulj hát Teremtődhöz Te balga ember!
Kérd segítségét, s Ő bajodból biztosan kiemel!
Csak Ő tudja, mi a jó a mi számunkra,
A feltételeket is bizony, csak Ő szabhatja!
Hívd segítségül az Ő nagy Jehova nevét,
Fogadd el vezetését és fogd meg feléd nyújtott kezét!

Valaha

Valaha szeretted, ha szorosan hozzád bújtam,
Valaha élvezted, ha halkan a füledbe súgtam,
Valaha még te is szorosan magadhoz szorítottál,
Valaha az én kedves, szerelmetes feleségem voltál.

Mára e varázs kissé jócskán kifakulva - megkopott,
Mára már kezemet nem szerelmes rajongással fogod,
Mára már letisztult az érzés, mi köztünk máig feszül,
Mára már biztossá vált, sosem maradunk mi egyedül.

A harmad száz év, mi kettőnk felett oly gyorsan elrepült,
Ez a harmad száz év mindkettőnknek olyan sokba került,
Hogy elszállt már ifjúságunk ereje, múlékonyan szép nyara,
Hogy megérlelte a megértés nyugalmát az eltelt időnk hossza.

Valaha - olyan lehangoló ez a szó, hisz már elmúlt.
Valaha - mi vele tovatűnt, attól lehetsz igazán feldúlt.
Valaha - mégsem mondhatom, hogy soha többé!
Valaha - rajtunk múlik - tegyük sokkal fénylőbbé!

Mára már tudjuk, nincs más, ki társunk lehetne örökre,
Mára már nem oszlunk beosztottra és főnökre.
Mára már Mátraházai nászutunk csodás emlék,
Mára már kapcsolatunk hosszú-hosszú munkás termék.

Harminchárom év, elrepült gyorsan kéz a kézben,
Harminchárom év, eltörpül majd az öröklétben.
Harminchárom év, köszönöm, hogy velem maradtál,
Harminchárom év, oly jó, hogy magadból sokat adtál!

Valaha nem gondoltam bele, mit jelent: Örökké együtt, veled...
Valaha nem tudtam, mit jelent, hogy nekem adtad az életed.
Valaha nem értettem, ez számomra mennyi mindent is fog jelenteni,
Valaha nem akartam, a távoli jövőbe előre tekinteni.

Mára már arra gondolok, mily sok szép dolog várhat még ránk,
Mára már tudom, a legnagyobb érték számomra együtt töltött óránk.
Mára már értem, nekem csak Te létezel, mint nő és mint feleség,
Mára már akarom - örökké együtt - néhány év nekem nem elég!

Érzelem ... 5 ... harag

Ha támad a harag, jobb félrehúzódni előle,
Mert nem tudhatod, mire is számíthatsz így tőle.
Fékevesztett ellenérzés, egy szeretett ember, tárgy, vagy ügy miatt,
Ilyenkor a józan ész kontrollja bizonyos időre kihagy.
Nincs tabu, nincs lehetetlen és nincsenek határok,
Legjobb hát, ha leülök, s reménykedve csendben várok.
Hisz amilyen hamar lobban,olyan gyorsan tova is tűnhet,
Valós, vagy vélt sérelemért, jogosan, vagy nem - de büntet.

Ki haragos szívvel hoz elhamarkodott döntéseket,
Tudtával, vagy sem, de a halált választotta, nem az életet!

Érzelem ... 4 ... rajongás

A rajongás, mely tárgyát oly esztelenül csodálja,
Fittyet hány, mit mond róla az emberiség teljes világa.
Nem lát mást, csak mit Ő maga fejében róla beleképzel,
Nem is érti, ilyen furcsán Rá miért nézel?
Hogy hibája van sok és feltűnő? Mit számít az?
Mit róla Ő gondol, csakis az lehet egyedül az igaz!

Érzelem ... 3 ... közöny

A közöny, mely fojtogatóbb a gyűlöletnél,
Oly érdektelen, hogy mindegy, mit is tennél.
Megválthatod akár ezt az egész rút világot,
Nem kapod meg a figyelmét, pedig úgy kívánod.
Kegyetlenebb a gyűlöletnél. Mert már túl van rajta,
Rád sem néz, hisz amolyan minden mindegy fajta.
Hiába forszírozod, sosem teheted újra érdekeltté,
Beleunt már mindenbe, s így vált minden mindeggyé.
Érzi, s tudja, hogy neki a dolgokra nincs ráhatása,
Ezért lett a közöny az ő személyes, saját vallása.

Érzelem ... 2 ... gyűlölet

A gyűlölet erőteljes érzés, csontig ható,
Tárgyával szemben a bensőnket szétmaró.
Konok, észérvekre ritkán hallgató érzés ez,
Legbelülről fakadó, mély ellenszenvet feltételez.
Lebontani sokszor még csak remény sincsen,
Mert azon alapul, nekem mi a legbensőbb kincsem!
Mit tekintek oly fontosnak, hogy undort keltsen
Ami ellentétes vele - és ez nem dől el a fejben.
Indítékaink megmutatják, értékrendünk vezérli,
Mégis azt vesszük észre, hogy saját életét éli!

Érzelem ... szerelem

A szerelem tűz, mely felégeti önmagát,
S a gondok lassan felfalják táptalaját.
Hibáink kioltják, mint tüzet a víz,
Még akkor is, ha tárunk bennünk oly nagyon bíz.
A megszokás is hűti, mint jég a forrót,
S már nem is érzed szívedben azt a lángolót...
Ezután sóvárogva vágysz utána - keresve,
Hogy szíved e forró érzést újra meglelje.
Átélni vágyod újra, meg újra azt az égetőt,
Hát miért feleded, hogy már megtaláltad Őt?
Egykor szíved vadul kalapált, ha csak rád nézett,
Emlékezz! Milyen jó is volt Vele e különös közérzet...