A földi ember korlátai

Bár teremtőnk oly sokszor szólt a föld emberéhez,
Azt általában nem érdekelte, alkotója felőle mit érez.
Bár a teljes földet is a birtokába adta hálátlan teremtményének,
Kinek ajkát ezért, csak ritkán hagyta el az Őt dicsőítő ének.
Hát nosza rajta! Seregeljetek, s készüljetek a harcra!
Mert Jehova fia - atyja ítéletét bizony végrehajtja!
Tudjátok meg végre, hogy tényleg csak két út létezik,
S mindenki maga dönti el, léptei melyiken viszik!
Az arany középút csak az emberi elme gyenge vágyálma,
Ki azon jár, döntésképtelen! A többiek viszik őt a halálba!
A vihar, melyen ma látott világunk darabokra hull,
Gyorsan közelít, saját erejéből senki sem élheti túl!
Kigondolhatsz róla sokfélét, de mit Istenünk mond, az számít!
E világ fénye, látszólagos szilárd volta, sokakat elámít.
De nézd csak a felszín alatt tomboló dühöt, s kéjes önzést,
Egy békés világból nem vállalnák be a rájuk jutó önrészt!
Képtelenség kiegyezni a jóban velük, mert abból nincsen haszon!
Hiába veszik el mindez - jó előre megmondva - azon a szörnyű napon.
Csak értetlenül hallgatnak, értelmét fel sem foghatják,
Életüket tudatlanul bár, de e világ urának kezébe adták.
Nincs mentség! Tetteink hangosan beszélnek fontosabb céljainkról!
Bár titkolnánk, de Te Jehova mindet látod, tudjuk jól!
Mihaszna, csaló népség, de élni azt nagyon szeretne,
Anélkül, hogy a munkából most a részét kivegye!
Inkább vigasztalja magát filmekkel, történetekkel, hogy túl lehet élni,
S nem kell hozzá a teremtője kegyét és áldását kérni!

Bizony, elfeledi állandóan Babilont, Szodomát és Gomorrát,
Sokat fejlődtünk! - mondják, az emberiség megvívja ezt a harcát!
De a tűz ellen, mely a vizet is felnyalja, mivel harcolsz?
S a vízár is elsöpörhet, silány gátaiddal ellene hiába dacolsz!
Mit tehetsz, ha összezavarja újra nyelvedet, s nem értesz?
Hisz halló fül is kell az értelmes beszédhez!
Talán a seregben bízol? Mint a gulyát, úgy viszik levágásra!
Azon a napon nem támaszkodhatsz senki másra!
Hát ki ellen fordulsz, mikor felfogod, hogy vége?
Szüleid, s társaid ellen, vádolva, mert életét így élte?

Emlékezz! Jó előre meg lettek ezek már mondva nekünk,
Hogy teremtőnkre hallgatva élhessük le mostani életünk!
Ha nem tesszük, az nem lehet senki másnak a hibája,
Mi magunk visszük bőrünket Armageddon vágóhídjára!

Válassz!

Beleborzong az ember, ha igazán belegondol...
Vagy teszi, mit kérsz, vagy egyszerűen továbbrongyol.
Nem figyelve semmire, mi igazán fontos lenne számára,
Ítéletet véve fejére, s mázsás terheket a vállára.
Vajon csak önfejű, vagy egyszerűen nem érdekli,
Hogy életét valaha tán még örökké is élheti?
Vajh felméri-e, mit miért tett és fog tenni?
Vagy sorsáért a felelősséget mások vállára veti?
Pedig hidd el! Nem élhetsz, ha most nem élsz úgy,
Hogy azon a napon számot adni is nyugodtan tudj!

Mert a választás a Tied, senki más át nem vállalhatja!
Helyetted, rólad a választ igazán meg nem adhatja!

Az ember hajtóereje...

Talán te magad sem tudod, hogy hová tartasz!
Törtetsz előre, azt híve, hogy különben itt ragadsz.
Nem érdekel, másoknak ezzel mit is okozol,
Ha mindig egyre jobban élsz, neked csak az esik jól!

De valójában mi is az a bizonyos jobb élet?
Talán az, ha napjaidat mindig több és több pénzzel éled?
Vagy talán az egészség léted megelégedettségének kulcsa?
Nem érzed, hogy valami nincs rendjén, s ez az egész furcsa?

Vágyódsz egy nyugodtabb, rendezettebb élet után...
Mégis csak a pénzt hajtod, illúzióidat kergetve sután!
Mit ér a sok pénz, ha gyümölcsét élvezni időd nem marad?
Hisz a most már rögtön múlt, életünk gyorsan elszalad!

Talány

Talány, hogy mi vezeti az embert a rossz útra!
Talány, hogy miért nem lát a saját szemén túlra!
Talány, hogy sok "jó" ember között miért ilyen a világunk,
Talány, hogy ha már megmondták, miért nem tudjuk?

Mert Teremtőnk, Jehova világosan leíratta már jó régen.
Mert most egy gonosz erő uralkodik a teljes emberiségen.
Mert nem is akarják be- és meglátni az összefüggéseket.
Mert nem hiszik el: Létezhet isten, ki így szeret.

Ki gyengéden, óva int: Ezt, s ezt ne tegyétek!
Ki figyelmeztet: Ha ellenálltok, elvesztitek életeteket!
Ki bőkezűen megígéri: "Íme, mindent újjáteszek!"
Ki szeretőn megmondta nekünk kezdettől fogva a véget.

Mi mégis azt tesszük, ami szemeinek nem kellemes.
Mi nem hallgatunk rá, minket függetlenség jellemez!
Mi kérnénk az ígéreteiből, de ne adjunk érte semmit!
Mi - ha tehetnénk - hát össze is kötnénk istenünk kezeit.

De jó, hogy ennek ellenére kedvesen hív magához bennünket,
De jó, hogy a lehető legkevésbé nyirbálja függetlenségünket!
De jó, hogy mégis türelmesen kéri, hogy ŐT szívből szolgáljuk,
De jó, hogy tetteinkkel akarata teljesedését meg nem zavarhatjuk!

ÉLETCÉL...

Szívemben zeng egy számomra kedves dallam.
Nem harsányan, de nem is olyan halkan.
folyton arra figyelmeztet, hogy egy új világ jő!
Szolgálni kell Jehovát, számomra most ez a fő!


Mit tegyek Jó atyám? Helyzetem most oly bonyolult.
Esdve kérlek, adj tanácsot! Vedd el szemeim elől a bút!
Dalolva, önként ajánlkozom, de sok-sok akadályt látok,
Tétlenkedem, de félek, azt mondod majd, nem volt rá ok!


Maradj mellettem, s kérlek vezesd lépteim sorát!
Hogy megérhessem én is az emberi lét legvégső korát!
Komoly reménység, mely erőt is tud adni sok mindenre,
Hogy Teremtőjét dícsérje az ember egész élete!

Igen tudom, hogy nem ehhez voltatok hozzászoktatva. Manapság egy kicsit lanyhult a beírások sűrűsége itt.

De kérlek, értsetek meg, nem vagyok képes több erőt és időt rászánni, mert napi sok-sok órát kell robotolnom a betevő kevéske kis falatok előteremtéséért. Én vagyok érte felelőssé téve Teremtőnk előtt. Bár világunk ma nem eszerint van berendezve, hanem a női munka is szükségletté vált. Biztos, hogy ez nem helyes, bár sokan annak ítélik, de nem így lettünk megalkotva.

Akár kinevettek, akár nem, a felelősség a férfire lett ruházva. A feleség a segítője lett és nem a munkatársa. "Gazdasági szükségszerűség", mondják, de ez így egyáltalán nem igaz, mert ha szétnézünk, látnunk kell, hogy milliónyi férfi van munka nélkül, vagy olyan munkát köteles ellátni, mely jóval a képzettségi szintje alatt van. Ha hazaküldenénk a nőket (nem vagyok férfi soviniszta) a gyerekeket nevelni, és az otthoni teendőket ellátni, akkor ők is sokkal boldogabbak lennének. Gondoljunk csak bele, hogy mióta van ez a feszített életütem? Hát azóta álltak a nők is tömegesen munkába. Azóta esnek szét a családok - aminek valljuk meg őszintén pont a nők, a szeretett édesanyák lennének az összetartói, de most erre már nincs erejük, mert azt elszívja a munkahelyük. Nem akarom őket kalodába zárni, nem akarom arra sem kötelezni, hogy otthon üljenek. De nekünk kellene férfi társaim a családot, mint család fenntartóknak ellátni! No de félre a sehova sem vezető polemikus eszmefuttatással!

Nem érdekes, hogy mi van az én erőmmel, mert csak az számít, hogy teremtőnk mit akar és mit segít, hogy az akaratának cselekvésben a lehető legtöbbet tudjunk részt venni. Hát ezért óhajtok én is munkahelyet váltani, hogy több erőm maradjon és az időmmel is jobban tudjak gazdálkodni. Majd meglátjuk, mi lesz az eredmény a közeljövőben...

A változás igénye

Valami hajt, valami mást kell tenni, hogy élni bírjak!
Nehéz az élet a mai helyzetben, ki ezt nem látja az vak.
De érzem, hogy ez nem helyes, nem vagyunk elég kitartóak,
És tudom, hogy ez nem jó, ezért szükséges, hogy változtassak!

Lassan eljön az idő, hogy tudjam, merre kell lépni,
Jehovának tetsző, tevékenyebb - egyben nehezebb - életet élni.
Most nem vagyok elégedett azzal, mi körülöttem van,
Hangot is adok neki, de csak így, csak halkan.

Nem akarok én senkit sem megbántani érték ítéleteimmel,
De másra vágyok, mást tennék én teljes szívvel, nagyobb hévvel.
A szolgálat lételemem, mégsem tudok most részt venni benne,
Talán, ha egy jobb és rendezettebb munkahelyem lenne...

Igen, még nekem is igényem van a változtatásra,
Felesküdtem a szolgálatra és itt találtam sok barátra.
Hiányzik - tudom nem csak nekem - e szoros együttlét,
Mert ez adta eddigi életem szeretett lényegét.

De tudom, Jehova nem azt várja el tőlünk, amire most nem vagyunk képesek,
Ezért várok, s szép csendben másik állás után nézek.
Talán megérthető, hisz ez most kifáraszt, kiveszi az erőm,
S nem is boldog most velem az én szeretett nőm!

Miért kérded?

Miért kérded tőlem, hogy én mit akarok? Világos, hogy TÉGED!
Miért nem látod, hogy egész életemben csak te érted élek?
Mert tudod, egész életemben csak veled akartam lenni!
Mindig csak a jót - s mi neked a kedvedre való azt - tenni!
De sokszor gyenge voltam, mást tettem, mit megálmodtam,
S most ezért kettőnk között sokszor csak tiszta háborúság van!

Bár nem kívánom ezt - még az ellenségemnek sem,
Mégsem értem meg sokszor, mit kíván, mit vár el tőlem a kedvesem.
Elbeszélünk bizony egymás mellett, ebben az évek alatt nagyon jók lettünk,
S közben fut, rohan felettünk az idő, elenyészik közös életünk.ű
Fejemben - mily jó - látok egy békésebb, egy jobb világot,
Hol vita helyett megértés kapsz tőlem - és sok-sok virágot.

Mert megérdemled, tudom és érzem, még mindig szeretsz,
Csak a betegség csüggeszt, mellyel küzdelembe keveredsz.
Miért kérded, hogy én mit kívánok, mire vágyok?
Csak a jó szóra és megértésre, s forró csókjaidra várok.
Miért kérded, miért nem közeledsz hozzám akkor?
Mert elcsüggeszt, mikor hallom, mennyire meggyötör a kór.

Meglepődsz?

Gondoltad volna, hogy valaha TE is ide jutsz?
Hogy egyszer még saját életedért is versenyt futsz?
Ha hiszed - ha nem - most már veled is ez a helyzet,
Tetteid talán felmentenek, talán követelik fejedet.
Nincs kiút - neked is be kell állnod a futók hosszú sorába,
Akár változni akarsz, akár olyan vagy, ki beletörődik sorsába.
Tied a választás, de indítékaid és tetteid vádolnak, vagy védenek,
Te döntesz, a pusztításnak élsz, vagy átadod magadat az életnek!
Ki ezt a versenyt becsülettel végigfutja, az már mind győztes,
De hogy kitartasz, vagy bármikor, bárhol feladod - TE döntesz!
Mert ki más élhetné le az életedet TE helyetted?
Vagy indítékaid s tetteid kinek az álarca mögé helyezheted?
Teremtőnk - Jehova istenünk - Ki minden élő bírája,
Egyben a leplezetlen éleslátásnak is a királya!
Nosza rajta! Mutasd meg TE mit akarsz hát!
E gonosz világban - vigyázz! - nincs sok igaz barát!
Bár a tét nagy és sok-sok élet múlik rajta,
Az ember ma önfejű, s nem együttműködő fajta!
Jóságra jóval válaszolni - ma a gyengeség jelének tartják,
S magukat félelemből mindig szilárdnak, erősnek mutatják.
De a felszín alatt a legtöbben magányosak és igencsak félnek,
Bár ezt bevallani nem fogják, erről inkább nem is beszélnek.
Pedig igazán a jósághoz kell most a szokottnál is nagyobb erő,
Mellyel csak Teremtőnk támogatásával állhatunk elő!


...


Siess, mert az idő már számodra is rövidre van szabva,
Neked kell tenned, hogy börtönödből kijuthass a szabadba!

Egyszer...

Egyszer véget ér minden rossz, mit most magad körül látsz!
Egyszer nem azt kapod, mit megszokásból manapság vársz!
Egyszer meglepetésre mégis jót tapasztalsz, kellemeset, szépet,
Egyszer végleg megváltozik az általunk ma látott képlet.

Visszafordíthatatlanul, gyorsan közeleg a nap, melyen eltűnik,
Mai rút világunk - és még emlékeinkből is szép lassan kiveszik.
Senki sem hozhatja vissza, bár néhányan visszasírják majd,
Bizony el is veszítik ezért a lábuk alól a talajt.

Egyszer megérti mindenki, ki megéli azt a napot,
Egyszer felfogja, minden igaz, mit istenünk mondott!
Egyszer ráérez a jólét igazi - felejthetetlen ízére,
Egyszer - s mindenkorra visszaretten, ne legyen a halálnak kitéve!

Mert ki nem enged a szép szónak, annak nincs helye abban a világban!
Mert ott az ember Istenével, s az embertársaival is jóban van!
Mert nincs mit félteni a másiktól, mert neki is meg van mindene,
Mert megígérte Jehova - hát megad neki mindent az istene!

Egyszer már nem is emlékszel majd a mai rút világunkra,
Egyszer természetessé válik, hogy mindenki rátért a jó útra.
Egyszer azután már nyugodtan hajtod álomra a fejed,
Egyszerűen már biztos lehetsz benne, IGEN, neked itt a helyed!

Hazaérkeztél, nincs már benned semmi kétség,
Hazaértél, s lelkedet már nem nyomja semmi vétség,
Hazajutottál, mert igazán arra a világra lettünk teremtve,
Hazakerültél, s már élhetsz bele a végtelenbe!