Mégis miben reménykedsz?

Mond, mi várhat még ránk e gonosz világon?
Talán jóra gondolsz és átsiklasz sok rossz dolgon?
Körülöttünk mindenütt csak háborúság zajlik,
Ezért mindenhonnan nyögés, sóhaj hallik.
Mégis miben reménykedsz? Mi a hited alapja?
Ki mással rosszul bánt, büntetését megkapja!
Valaha jól indult minden, de eltévedtünk,
Volt boldog célunk, mit szem elől tévesztettünk.
Elnyűtt, bepiszkolódott bolygón élünk ma,
Egyre kevesebb rajta a zöld, a virág, a fa.
Mégis miben reménykedsz? Hogy tudod elkerülni?
Így cselekedeteiddel fogsz feledésbe merülni.
Pedig van már előtted sok elrettentő példa,
Tudod, hogy tűnt el oly hirtelen Szodoma és Gomorra.
Tán azt hiszed, történetük népi mese csupán,
A csapás váratlan lesz számodra is, mint hajdanán.
Mégis miben reménykedsz? Megmenteni ki fog?
Hisz segítségül Jehova nevét te sem hívod!
Egyedül nála van megmentés, Ő a biztos támasz,
Rajta kívül más istentől még sosem jött ilyen válasz!
De te mégis más istennél keresel menedéket?
Valaki jól elvakított! Sátán eltompította elmédet!
Mégis miben reménykedsz, hová tűnt egykori boldog célod?
Nézz körül és lásd, mivé tettük egykor gyönyörű otthonod!

Bármi történjen is...

Történhet bármi, én nem tágítok Mellőled!
Történhet bármi, megadom, mi jár Neked!
Mennyei jó atyánk, Te mindig gondoskodsz rólunk,
Ha ellenkezünk is, még ha csak rosszat is szólunk.

Mi az ember, hogy így gondot viselsz róla?
Miért teszed, mintha mindig jó volna?
Hisz állandóan gonosz dolgokat művelünk,
Mégis kedvesen és szeretettel bánsz velünk.

Mennyei jó atyánk, kérünk gondoskodj rólunk,
Vezess bennünket, segíts csak jót szólnunk!
Bármi történjen is, mi nem tágítunk mellőled,
Bármi történjen is, hálát adunk teljes szívből Neked!

Hallgatom a város "csendjét", mint zúg...

Hallgatom a város "csendjét", mint zúg,
Hallgatom, de nekem már semmit sem súg!
Kemény világ ez, melyben nekünk élnünk kell,
Kemény világ, mely üldözésünkkel nem hagy fel.

Mire való e boldogtalan, dologtalan emberi lét?
Mire való, hogy megtagadja teremtő Istenét?
Aki búsásan ellátta minden földi széppel, jóval,
Aki irányítaná jó felé csendes, szerető szóval.

Most már sokaknak késő, teljesen elfajzottak,
Most már szellemileg Téged Messzire elhajítottak!
Nem értékelték, mit adni kívánsz mi nekünk,
Nem érdekli őket, hogy lehetne örök életünk!

Csak a tudomány számít, másra nem hallgatnak,
Csak egyre-másra bonyolult elméleteket gyártanak.
Nem látják meg a tiszta, egyszerű valót,
Nem keresik a teremtésben a Mindenhatót!

Ezért elveted Te is őket Mennyei jó atyánk,
Ezért vár hamarosan szörnyű pusztulás ránk.
Aki beléd veti bizalmát és keres Téged,
Annak megígérted, Armageddonkor megvéded!

Ugyan miért?

Ugyan miért lenne fontos, hogy Te éljél, ha én nem élhetek?
Ugyan kinek tenne az jót, ha jót tennék veletek?
Ugyan látnám-e valaha ennek a személyes hasznát?
Ugyan érdekelne-e valaha engem egy törődőbb világ?

Igen! Ilyenek vagyunk mi emberek!
Sajnos még a legtöbbünk tévelyeg!
Sajnos nem látja meg a fától az erdőt,
Igen, sosem inti nyugalomra a veszekedőt!

De ha csak egyszer is megállna és belegondolna...
Ha érezné, hogy jót tenni milyen jó is volna...
Ha nem mindig csak a maga hasznát lesné...
Akkor inkább istene helyeslését keresné!

Cserébe kapna sok-sok jót mindenki mástól...
Cserébe felszabadulhatna az elnyomásból...
Kapna szerető társakat, s mindent, mi jó....
Kapna egy olyan életet, mi végigélni való!

Ember

Magányosan egy sokadalom közepén - ez vagy! Ember...
Ki kitárnád szívedet, de cselekedni mégsem mer.
Ki szeretné, ha szeretnék, de viszont szeretet nem ad,
Ki csodálkozik, hogy e nagy tömegben egyedül marad.
Hogy megértsenek, értsd meg, neked is meg kell értened!
Hogy szeressenek, tudd, hogy neked is kell szeretned!
Hogy társad legyen, neked is társnak kell bizonyulnod,
Hogy jobb életed legyen, neked kell először mozdulnod!

Ha boldog az ember...

Ha boldog az ember, miért nem tud ebben megnyugodni?
Miért kell neki folyton a rossz után kutakodni?
Ha szereti társát, hát fogadja el úgy, ahogy van,
És élje le vele hátralévő életét boldogan...

Csak kérdések?

Miért futsz serényen? Mire hajtasz olyan nagyon?
Mikor álltál utoljára csendben elmélázón?
Van-e értelme mindannak, mit teszünk?
Használ-e az nekünk, amit megeszünk?
Tettünk-e valaha jót másokért fizetség reménye nélkül?
Kaptunk-e valamit másoktól, mutatva nem vagyunk egyedül?
Élhet-e sokáig egy ilyen önző faragatlan nemzedék?
Mikor mondja mennyei jó atyánk, hogy ELÉG?

Mit teszünk akkor majd, hogy életünk megtarthassuk?
Mikor nyílik már meg szavára a szemük és az agyuk?
Miért nem látják, ez csak a pusztulást segíti?
Miért nem hallják meg a szót, mely az embert megeleveníti?
Miért zárják be szívüket, elfedve mindent, mi jó?
Miért teljesítik be sorsukat: a ember halandó?
Vajon tudna az ember Jehova nélkül boldogan élni?
Vajon építene olyan világot, ahol nem kell félni?

Vajon szeretné-e társát, még ha az meg is bántaná?
Vajon nem változtatná rögtön boldogságát fájdalommá?
Ha képes rá, miért nem él inkább békében mindennel?
Vagy talán épp ezért van perben folyton istennel?
Hisz tekintetét talán nem emeli fel keresve istenét?
Talán mégsem adná Neki oda - ha kérné - mindenét?
Mért keresi, ha megtalálta mégis oly gyorsan elveti?
Miért veti el, ha ezután is mindenben Őt keresi?

Bolondok az emberek, hogy így cselekednek?
Bolondok és ezért folyton egymással verekednek?
Mi kellene, hogy megértsék, ennek nincs értelme?
Mihez fogna, ha kiderülne? Mindentől félne?

De Te, jó atyánk Jehova, még most is árasztasz ránk áldást!
Szeretnéd, ha mindenki megérné a közelgő váltást!
Hisz jól tudod, az ember otthona igazából az Éden,
És visszaadod, mit elvesztett egyszer régen!

Szép kislány

Egy szép kislány ragyogó két szeme néz rám...
Ez a szép kis lány harminc éve a "házi boszorkám".
Ennek a szép kis lánynak egykor örök hűséget fogadtam,
Ehhez a szép kislányhoz bizony hűséges is maradtam!

Dereng a jövő - szürkül a múlt

Szürkül a múlt - nem szeretem - s ez nem meglepő.
Dereng a jövő, mely már nem távoli és oly megnyerő!
Csodás képek úsznak elmémbe egy gyönyörű kertről,
Mit magam körül látok és nem csak nézem fentről!
Hisz Atyánknál nincsenek pálmák, sem zöldellő ligetek,
Az egész föld olyan lesz, mint ma a Seychelle-szigetek.
Boldog és békés emberek fogják lakni azt örökre,
Nem lesz szükség katonákra, fegyverekre, őrökre!
Végre végleg elmúlik minden, mi ma minket nyomaszt,
Szürkül, feledésbe megy, mert nem szívesen látjuk azt.
Megvidámítja majd szívünk a sok-sok szeretet, mit kapunk,
Jehova atyánk fogja széppé, teljessé tenni minden napunk.

Adjunk hát hálát már most is mindezért Neki,
Megígérte - szeretetében megtartja - megérdemli!
Nincs, ki oly sokat tett volna már eddig is értünk,
Hisz Neki köszönhetjük, hogy egyáltalán éltünk!
Ha nem árasztana áldást már most is a földre,
Onnan soha, de soha egy növény elő sem jönne!

Kérünk hát, add meg nekünk, mire szükségünk van,
Hogy tisztelettel adózhassunk Neked hálaimánkban!
És taníts minket, egymást tiszta szívvel szeretni!
Hogy még sokakat tudjunk Te hozzád vezetni!
Ez lenne kérésünk, drága urunk, Jehova atyánk,
Tudjuk, Te szüntelenül figyelsz mi ránk!
Gondod van minden egyes léptünkre, még ha rossz is,
Neked mindegy, hogy ki hív, az gazdag, vagy kódis.

Ha majd egyszer...

Ha majd egyszer békében megöregszel,
Múlt béli képek édes homályában veszel el.
Erőd elfogyott, karod és lábad reszketeg,
Szemed nézné a távolt - közelit sem lát - beteg.
Kívánod a múlt oly csodás ínycsiklandó ízeit,
Hisz oly jól, mint édesanyád, senki sem ízesít.

Sajna, ez a világ rendje, manapság megöregszel,
Egyre kevesebbet bírsz, ezért egyre többet fekszel.
De nem kell, hogy ez mindig így folyjon tovább!
Legyél erős és maradj boldogan fiatal inkább!
Tudd, ez ma már nem csak bolondos álom,
Biztos remény a békés új világ! Én is ezt várom!