Ez az én elmélázó gondolat tömegem. Aki szeretné, felhasználhatja, csak jelezze az eredetét! Ha gonoszkodni van kedved, kérlek, tedd meg ezt máshol...

augusztus 03, 2010

Múlt-jelen-jövő

Atyám, oly szép, oly jó, mit a földön alkottál,
Az ember is, kit mindegyik fölé állítottál.
De hűtlen lett hozzád, s ez a tény szomorú,
Ezért van körülöttünk mindennel háború.
Hisz elénk adtad a örök élet reményét akkor,
Csak ne ettek volna arról a bizonyos fáról.
A férfi örömmel elfogadta kezedből a nejét,
Aki aztán szépen elcsavarta a fejét.
Adott enni onnan urának, mikor az vele volt,
S igazából ekkor esett rajtunk szégyenfolt.

De te, Jehova jóságodból újabb reményt adtál,
Majdan eljön Jézus fiad, de Sátán nem hátrál.
Királyként már most is uralkodik ellenségei között,
És győzni fog nemsokára az Ördög, s serege fölött.
Ekkor megtisztítod a földet minden rossztól,
Sok önző embertől, ki mindvégig csak harcol.
Ezután újra egységes lesz az emberi család,
S virul majd a föld, mint régen megmondád.

Teki

A teknős furcsa egy állat,
Magával visz egy saját házat.
Mégis fürge, ha a vízbe ért,
Igyekszik a finom halért.

Rút kis kacsa...

A kis kacsa nem szép, hanem rút,
Nem látja benne kacsa mama a hattyút.
Neveli szorgosan, ha így alakult,
Továbbviszi, mit szülőjétől tanult.

Várj istenedre!

Míg tűrni tudsz, nincs semmi baj,
Míg istenre vársz, semmi nem zavar.
Míg csak a jót látod, jót is kapsz,
Míg csak jót adsz, el nem fáradsz.

Kérdések

Ha hazudnak neked, te vissza hazudsz?
Ha megütnek téged, te is visszaütsz?
Ha bántanak másképp, te megbosszulod?
Ha látnád magadat, tettedet meggondolod?

Azért, mert

Azért jó lenne tudni, mi lesz holnap, és holnap,
Mert nem zavarna, fel baj hirtelen nap, mint nap.
Azért szeretném látni azt a jó földet,
Mert szeretném megérni az eljövendőket.

augusztus 02, 2010

Miért jó a rossz?

Miért jó Sátánnak, hogy rossz az embernek?
Miért gyűlöli annyira az életet?
Miért nem adja fel, hisz tudja, vesztett?
Miért rántja magával az embereket?

Hisz Ő volt, ki félrevezetett!
Hisz ő volt, ki azzal is kérkedett,
Hogy mindenkit el tud fordítani istentől,
Hogy feladja az ember, miről atyánk jövendöl.

Bár ne hallgattak volna egykor Őrá,
Bár lettek volna a kísértésen úrrá,
Bár ne követték volna angyalok is sokan,
Bár kitartottak volna igazságosan.

Akkor most nem lenne jó a rossz,
Akkor most nem uralkodna a gonosz,
Akkor most nem látnánk hiábavalóságot,
Akkor most élnénk egy igazabb valóságot.

Talány

Számodra, hogy mindegy mi van az helyes-e?
Hisz csak úgy élsz, bele a nagy semmibe.
Ha néha-néha komolyan gondolnál a jövődre,
Nem égetnéd a gyertya két végét ennyire.

Egy ember érdeklődik úgyis csak irántad,
És az te vagy, ezt az életet te kívántad.
Más önszántából neked semmit sem ad,
Csak ha van felette valami hatalmad.

Mi jó, mi szép, mi kedves számodra lehet,
Azt neked önerőből kell megszerezned.
Ebben a világban már nincs szeretet,
Mely a buktatókon átsegítene téged.

A szeretetet azt adni kell, tudjuk jól,
Mert ki csak kapni akar, az folyton harcol.
Kihűlt, elenyészett, vagy önmagáért lángol,
Pedig mindenki igényelné még valahol.

augusztus 01, 2010

Kicsim...

Miért is nem lettem fénylő csillag?
Ki fel-felvillan számodra is láthatólag...
Fényt adnék esténkét az ösvényedre,
Hogy odaérj, ahova akarsz, nem eltévedve.
Vagy folyó, mely üdítően csobog a lábadnál,
Akkor elmélázva, megnyugodva hallgatnál.
Esetleg felhő, mely frissítő esőt csepegtet,
Megújítva ezzel kedvedet, s lelkedet.
Miért lettem ember, ki gyötör, sanyargat?
Ha kérsz valamit, akkor mindig mást ad.
Szerényen élnék melletted, mint a kutyád,
S néha-néha te a fülemet vakargatnád.
De én a férjeddé lettem egykoron,
Idegenből a legközelebbi rokon.
Adnék én fényt neked - ha tudnék,
Hűsítő vizet, ha folyó, vagy felhő volnék.
Szeretlek kedvesem teljes lelkemmel,
Két kezemmel, mely segít, felemel.
Számmal, mely dicsér, mint most is van,
Orrommal, mi szívja illatod boldogan.
Két szememmel, mi látni kíván mindörökké,
S szívemmel féltőn, hogy maradj mindig övé.

Miért és mit?

Most beszéltem a bratyóval skype-on egy kicsit.
Mit mondott az fel egyáltalán nem vidít.
Szüleink elhunytak ugyanis egymás után gyorsan,
S ő belebetegedett ebbe súlyosan.
Egyedül maradt, úgy érzi nincs már társa sem,
S felrója nekem, én miért nem keresem?
Igaz, nejemet most műtötték rákkal,
S én is olyan volnék, mint a partra vetett hal.
Nem érdekel most semmi más engemet,
Csak újra egészségesnek lássam a nejemet.
Lesném a gondolatát is - ha tudnám,
Érte még az életemet is odaadnám.
Tudja jól mennyei Jó atyánk mindezt,
S ad erőt - s eszet is - hogy ezt érezd.
Ki kell bírni mindent, mi jön még ránk,
Nem érhet véget így az élettúránk.
Kaptunk is már reménységet, tisztát,
Nem írunk sérelmeinkről hosszú listát.
Inkább azt nézzük mi benne a jó, a szép,
Nem is lehetne megélni ezt másképp.