Valaki

Valahol még világosan égnek a fények,
Valahol még jót kívánnak egymásnak a lények.
Valahová elvágyódik nagyon a szívem,
Valakinek mindig a jó hírt viszem.
Valamiért nem hallgatnak a jó szóra,
Valaki miatt figyelnek inkább a híradóra.
Valahol már egyre erősebb a világosság,
Valahol már a jó hírt örömmel várják.
Valahol, hova úgy vágyódik a szív,
Valahol egy meleg, gyengéd hang hív.
Valakit megérint, másokat pedig nem,
Valakit megújít, nem éri el a félelem.
Valaki jót akar mindannyiunknak idelenn,
Valaki nem akarja, hogy véget érjen életem.
Valaki türelmesen a helyes útra tanít,
Valaki a rossz szorításán folytonosan lazít.
Valaki, kit az emberek oly sok néven szólítanak,
Valaki, kit sokszor önmagukhoz hasonlítanak.
Valamiért nem fogadják el saját nevét,
Valamiért névtelenítik a Biblia istenét.
Valakit dühít, ha használjuk Jehova nevét,
Valakit dühít, mert utálja saját istenét.
Valaki mondja, hogy őt imádja névtelen,
Valaki hiszi, neve annyi, mint a végtelen.
Valaki csak akkor lehet hűséges szolga,
Valaki mindig az Ő jó hírét szólja.
Valakinek alázatosan kell élni ehhez,
Valakinek szeretettel közeledni az emberekhez.
Valakitől elvárják, hogy mindig jót tegyen,
Valakitől messze távozik a rettegés és félelem.
Valaki Istenébe veti meggyőződéses hitét,
Valaki nehéz terhek alatt kiegyenesíti gerincét.
Valaki reménységet táplál egy jobb jövőbe,
Valaki meggyőződéssel tekinthet így előre.

Balhés nap

Hát ez a nap is befejeződik lassan... még nem tudom, hogy hogy mászok ki a mai helyzetből... Nejem egy kissé - némileg jogosan - paprikás hangulatban van. Megkért ugyanis, hogy a nevében küldjek el egy "Emil"-t az egyik ismerősének (kb. egy perces meló lett volna, de én balga megláttam valami furcsát a gépemen és elkezdtem javítani), jó másfél óra múlva visszajött és kérdezte, hogy elküldtem-e... Gondolhatjátok, milyen jelzőket kaptam a fejemhez.

De nem baj, majd lesz valahogy! Ezt is túl fogjuk élni.

Egy kissé elhanyagoltam a blogot az elmúlt időben. Többek között újra kellett húznom a Linux-ot, mert egy őrült ötlettől vezérelve kezdtem mindent áthelyezgetni és nem viselt el mindent szegény. Most tehát van két Linuxom, de csak egy megy és a másikon tárolt adatokhoz még csak hozzá sem tudok férni. Érdekes dolog ez a számítástechnika! Annyira le tudja foglalni az embert, hogy nem veszi észre az idő múlását. Mára ennyi. Jelentkezni fogok holnap, talán egy verssel - ha nem alakul egészen másképp a jövő, mint ahogy elterveztem.

Boldogság?!?

Te hogy éled meg a boldogságot?
Mit vársz - izgalmat, örömöt, mámort?
Röpke pillanatnyi érzést keresel, mely tovaszáll?
Fellobban s ellobban, mit tűzben a szalmaszál?
Ha "csak" erre van igényed, életed többi része milyen?
E néhány pillanatért dolgozol évekig keményen?
Te igazán ezt akarod? Ilyen életet kívánsz?
A többieknek benne milyen szerepet szánsz?
Rövidlátó, sekélyes örömök várnak így csak rád,
Hiábavaló lett törekvésed, félresikeredett munkád.
Hű társad szeretet ad csak igazán boldogságot,
Így a nyugalom s a béke két tenyerében hord.
Ha egyszer megtalálod, elengedni sosem akarod,
Ha megtartod, hát megváltozik minden napod!
Úgy fogsz hozzá ragaszkodni, mint egy gyerek,
Ki a sötétségtől félve oda belépni is remeg.
De míg nem tied, nem tudod mit is veszthetsz,
De erről egyedül csakis Te magad tehetsz!

Kedvesem

Oly jó látni téged mindig kedvesem,
Téged, ki szívem kell, hogy nagyon szeressen.
Becézgessük egymást szépen csendesen,
Hogy az összhang köztünk mindig meglegyen.
Minek jó veszekedni, kiabálni,
A másiknak mindig ellenállni?
Ocsmány beszéd szánkat el ne hagyja,
Hisz nyelvünket mindig a szívünk hajtja.
Inkább néha mi hallgassunk el,
S ne menjünk a falnak fejjel.
Tudom, könnyebb mindezt így leírni,
Mint a bennünk lévő indulatot lebírni.
De egyszer-egyszer arra is gondoljunk,
Mi fűtötte a szívünket a másikért nálunk?
Amiért egymást régen megszerettük,
Azt mi el sohasem vesztettük.
Csak nem azt nézzük már a másikban,
Elmerült egy másik gondolati síkban.

Te + Én

Ott látlak téged már a lányok körében,
Szemed csillog, hajad már újra ében.
Csacsogtok mindenféle fura dologról,
Nagyokat nevetve egy elhangzó poéntól.
Oly szép jövő ez, mit annyira óhajtok,
Szívem beleremeg és én csak sóhajtok.
Szeretném látni örökké két szép szemed,
Szeretném simogatni arcodat, fogni kezed.
Ne hagyjuk, hogy meghiúsítsa bármi is ezt,
Nem lenne nekem jó semmi ami kívül rekeszt.
Nélküled nekem sem teljes az életem,
Csak veled akarom, csak veled képzelem.

Érzés... sokadik

Te, ki a világ forgatagában elmúlasz,
Kiutat, megújulási lehetőséget kutatsz.
Már semmi értékesre sem törekszel,
Nem törődve az általad élt gond teli élettel.
Vergődsz, csapongsz, hiába akarsz menekülni,
Pedig próbálod a bajt serényen elkerülni.
Csak még jobban belegabalyodsz a hálóba,
Hadd húzzák kezed-lábad mind szorosabb béklyóba!

De talán Te, kit nem ilyen világra terveztek,
A rabigát egyszer mégis csak elveszted...
Végre gondoktól mentes életet élhetsz pároddal,
S nem is érdekel majd a mostani, a másik oldal.
Feleded, mi most fáj, nyomorít és annyira zavar,
A boldogság ezt is elnyomja, emlékét kitörli hamar.
S mi még akkor is megmarad, oly jelentéktelennek tűnik,
Hogy bizakodva mondod, idővel ez a gond is megszűnik!

Igen, Te megélheted, örömmel színültig töltheted,
Életed poharát, s midőn majd kezedbe veszed,
Régmúltról meg nem emlékezve mondod háládat,
Mert elért téged is a meg nem szűnő öröm áradat.
Boldogan csókolod társad ajkát szerelmesen,
Hisz tudod, életed - s az övé is - immár végtelen.
Megéled mindazt, mit eddig csak titkon reméltél,
Mégsem mondod soha, hogy nem hiába éltél.

Mert Te, kinek nem kell már a haláltól félni,
Istenedtől folyton-folyvást megbocsátást kérni,
Tökéletes testben tökéletes elmével szolgálsz,
És újra a te mennyei atyád gyermekévé válsz.
Ezért hálád mindig túláradó, kimondhatatlan,
Nem rémiszt fájdalom, nem remegsz a bajban.
Mindenki szerető testvéreddé lett immár,
Ez az a világ, mire minden hívő ember vár.

Barika

A barika csak szép csendesen béget,
Nagylelkűn a szőrét adja te érted.
Lesz neked belőle meleg bélelt dzseki,
Pedig ez az, ami őt is melegíti.
S bár te az életét is magadnak kéred,
Mégis reméli, egyszer tán megérted:
Élete kell Neki, csakis egyedül neki,
Egész álló nap mindig csak ezt bégeti.
Szelíden tűri, mit gazdája vele tesz,
A végén úgyis finom birkapörkölt lesz.

Az egyszeri ember

Hazugságot szól, nem szívleli lelke az igaz szót,
Hazugság bensőjéből fakad, hisz így lénye szólt.
De meg sem értheti, mit az igazság nekünk jelent,
De fel sem fogja a szép jövőt - csak a rút jelent!
Oktasd csak a helyes útra, ellenségeddé válik,
Oktasd, és a nyájas máz róla teljesen lemállik.
Neki mindez esztelen, zagyva, értelmetlen beszéd,
Neki amit lát, csak az kelti életre kíváncsi eszét.
Hitetlen! - Mondja, de vakon hiszi az evolúciót,
Hitetlen, meg sem vizsgálva elnyomja az emóciót.
Értéktelen kacat neki minden, mi Rólad szó Jehova,
Értéktelen, hiába vall folyton rólad testének temploma.
Hazugságot szól, elferdíti minduntalan az igaz szót,
Hazugságban él, istenít Rembrandtot, Gauguint, Picassot.

Ítélet

Valótlanság minden, mit láttatnak velünk,
Valótlan a jövőnk, boldogulásunk, szeretetünk.
Valótlan! Ha a földet Istenünk szemével nézzük,
Valótlan a mai gondterhelt emberi létünk.

Nekünk mégis oly nagyon valóságos mindez,
Nekünk jövőt, boldogulást, szeretetet hirdet.
Nekünk nincs rálátásunk mit Istenünk lát,
Nekünk dolgunk, hogy húzzuk szorgosan az igát.

Ki bölcs előttünk, az az Ő szemében bolond,
Ki bölcselkedik, csak emberi igazságokat mond.
Ki alázattal kéri Jehova segítő támogatását,
Ki alázatos, Tőle majd örök életet lát.

Igazi életet most még nem kezdünk élni,
Igaz, itt az ideje - el kezdhetünk félni!
Igaz, elsöprik, mit szemünk most lát,
Igaz, felégetik a templomot és iskolát.

Ítélet alatt áll ma már minden ember,
Ítélet alatt, hogy ki mit mer, vagy nem mer.
Ítélet, melyet Jehova mond ki felettünk,
Ítéletet, melyre biztosíték minden mai tettünk.

Házasság...

Mi is lenne velünk ha ti nem lennétek?
Mit érnénk, ha erőnk néha el nem vennétek?
Mire is való az ember a párja nélkül?
Ha belegondol valaki, hát beleszédül...

Nők, nők, ti vagytok nekünk az élet,
Nők - férfi nélkületek nem is élhet!
De én most, amint látod, mégis csak élek,
És ezért bizony senkivel sem cserélek!

Lágyságot hoztok jelenlétetekkel nekünk,
De perlekedéseteket is el kell viselnünk...
Szeretünk titeket - egy részünk vagytok,
Szeretünk titeket önmagatokért, ha hagytok.

Ti vagytok a mi énünk szebbik fele,
Hisz egy test a férfi és az ő neje.
Jóban és rosszban fogadtunk egykor hűséget,
Tegyük félre a ma kedvelt önző hülyeséget.

Csak akkor tudunk boldogan élni örökké,
Ha nem válik egyikünk szolgává, a másik főnökké.
Társai lettünk a másik életének fogadalommal,
Ezt tanúsíthatjuk az esküvői sokadalommal.

Végtére nem lehet külön-külön boldogan együtt élni,
A mások rigolyáitól minduntalan csak félni,
A férfi és a nő épp ezért lehet egy boldog pár,
Ha saját önzésén egyszer végre túljutott már.

Egy nem is oly távoli jövő igérete

A nap melegen süt, mégis majd megfagyok.
Szívem szeret, magam után tán űrt hagyok.
Szemem látja, fülem hallja, ujjaim érzik,
A szenvedést, melytől a szívem is vérzik.
Miért kell nekünk majd megölnünk egymást?
Hova lett belőlünk a testvéri vonzódás?

Hisz mindannyian egy ember fiai és lányai lennénk,
Miért halogatjuk, hogy a gyűlöletet félretennénk?
Mi akadályoz, mi vezérel, s egyszer s mint mi gátol?
Miért vagyunk egyre távolabb a szeretet világától?
Tökéletlenek, önzők, rövid életűek vagyunk most,
Nem méltók célunkhoz, eredetünkhöz, fajunkhoz.

Hisz minden lény egy ősi pár utóda itt a földön,
S a boldogság korának kell, hogy visszajöjjön!
Ahol mindenki értékeli a másik énjét, bármilyen is,
Ahol még távoli rokonaira is szeretettel tekint.
Nem veszi, rabolja el gonoszul a másik életterét,
Inkább - ha kéri - hát szívből neki adja mindenét!

Hisz testvére neki is mindegyik földi ember,
Ravaszul gondolkodni, cselt vetni már nem mer.
Belátja, mi lenne, ha vele tennék meg, mit érezne?
Mert bizony ettől az ő szíve is csak vérezne!
A nap ott melegen süt, átmelengeti az utazót,
Ha elmegy, maga után csak átmeneti űrt hagyót.

Hisz egyszer - ezer, millió év múltán - visszatér,
És kalandjairól esténként a tűz mellett sok órát mesél.
Vígan néz a messzi jövőbe, mintha már most eljött volna,
Hisz életét Istene a végtelenségig megnyújtotta.
Nem esik baja, mert hűségben szolgál és szeret,
Testvérként üdvözli mindenhol az embereket.

Türelmet kérek

Az utóbbi néhány napban kicsit zaklatott voltam, ezért most fogom azokat a verseket megrágni és befejezni, melyeket ebben az időszakban írtam... kicsit zagyvák szegénykék jelenleg. Tudom, nem ez a lényeg, hanem az, hogy mi a végeredmény4 Hát nekilátok és talán ma, talán holnap visszatérek 2-3-4 versikével. Addig kis türelmet kérek!

Ki az, ki megoldja?

Hamis a dallama ennek a világnak,
Hamis, csak egymás dolgaira vágynak!
Hamis az üzenete is, bármit ígérjen,
Hamis, a koporsóba kell, hogy kísérjen!
Miért is követjük balga bárányokként?
Miért is megyünk levágatásra másokért?
Miért is nem éljük a magunk életét?
Miért is nem féljük a föld istenét?
Ki az? - kérdezhetnéd, hisz eltitkolják!
Ki az? Miért kell nekünk más feljebb-valóság?
Ki az, ki meg is tudja nekünk mondani?
Ki az, aki a talányt meg tudja oldani?
Istenünk, kit Jehovának hívnak, nem hallgat,
Istenünk mindannyiunkat szelíden hívogat.
Istenünk, Jehova örök életet akar adni,
Istenünk szeretne téged is életben hagyni!

Mivégett?

Mi végett láttatnak velünk oly sok reklámot?
Mi végett nem találjuk köztük a saját álmot?
Mi végett lett egyenlő a jóval a rossz?
Mi végett uralkodhat oly kevélyen a gonosz?

Sajnos nem látjuk a fától az erdőt,
Sajnos nem találjuk a helyes teendőt,
Sajnos nem érthetjük meg még mindig egymást,
Sajnos nem nem tudhatjuk a végső megoldást?

De tudjuk, mi lesz az igazi megoldás,
De értjük, s meg is fogjuk érteni egymást,
De már megtaláltuk a legfontosabb teendőt,
De már látjuk, hogy hozza el istenünk a jövendőt!

Mi végett uralkodhat egyébként most a gonosz?
Mi végett lett sokaknak oly jó a rossz?
Mi végett nem találják az emberek a saját álmot?
Mi végett nézik mégis a sok reklámot?

Egy, csak egy okozója van a sok bajnak,
Egy, csak egy szellem, kire a legtöbb ember hallgat.
Egy, csak egy megoldás kínálkozik erre,
Egy, csak egy? Hallgassunk inkább Istenre!

Jehova az Ő nagy neve, melyen istenünk ismerik,
Jehova, kinek hatalmát most sokan el nem ismerik.
Jehova, ég és föld alkotója, mennyei jó atyánk,
Jehova, add kérünk mindig áldásodat ránk!

Sátán volt az, ki megcsalta az első emberpárt,
Sátán volt, és földünkből szemétlerakatot csinált.
Sátán volt, ki elcsábított még sok-sok angyalt is,
Sátán az, kinek célja, hogy minden embert kiírt!

Mi végett ne uralkodhatna most a gonosz?
Mi végett ne lenne hát sokaknak jó a rossz?
Mi végett találnának az emberek saját álmot?
Mi végett ne néznék mégis a sok reklámot?

Istenünk és atyánk rövidesen cselekedni fog,
Istenünk, kinek széke soha meg nem inog.
Istenünk, kinek irgalmáért esedezhetünk,
Istenünk, aki szeretetből ezt meg is adja nekünk.

Gonosz világunknak el kell már pusztulnia,
Gonosz ember nem lehet az igaz isten fia.
Gonosz szellemek is sorra megkötöztetnek,
Gonosz urukkal 1000 évre a mélységbe vettetnek.

Akkor majd virul a föld s minden, mi rajta van,
Akkor majd az ember és állat él szoros barátságban.
Akkor majd nem lesz betegség sehol a földön,
Akkor majd meglátjuk, hogy az igazság az égig nőjön.

Mi végett nézzünk hát inkább reklámot?
Mi végett keresnénk mi inkább saját álmot?
Mi végett lenne számunkra inkább jó a rossz?
Mi végett ne vesszen el inkább a gonosz?

Kiégett

Kiégett az ember, nem tud már jót megélni,
Kiégett az emberben minden, lehet tőle félni!
Kiégett bennünk egy "kapcsoló" a jóra,
Kiégett belőlünk az indíték a szép szóra.
Kiégett e világunk is, nincs már mi szép lenne,
Kiégett a világ, csak műanyaggal van telítve.
Kiégett minden, mi szép volt benne hajdanán,
Kiégett, elsüllyedt már az idők hajnalán.
Kiégett a föld szinte minden üzemanyaga,
Kiégett, ezután fenyeget egy újkőkor kora?
Kiégett bár mindez, figyelni kell a szóra,
Kiégett bár, de hallgass a nagy Alkotónkra!