Nincs visszaút!

Valamikor egyszer, réges-régen, vagy messze a távoli jövőben...
Az emberek közt békesség volt és most is az van születőben.
Óriás családunk visszakapja, mit botor módon egyszer már elhajított,
A jó lelkiismeretet és hozzá a vég nélküli békés jómódot.
Nem is kerülne az senkinek olyan nagyon sokba,
Csak szeretetbe, tanulásba és néhány jókor kimondott szóba.
De lám, nem kérnek belőle még ilyen "olcsón" sem,
Inkább kell nekik a sok pénz és vele együtt a félelem!

Vak-süket nemzedék, mely körülvesz mindenhol bennünket,
És megkérdőjelezik folyton-folyvást az éleselméjűségünket.
Gondoljátok meg, hogy mindegyre csak a vagyonért futkostok!
Nézzétek, merre, s hová is vezetnek girbegurba útjaitok!
Eljuttok-e valaha a várt s kívánt biztonságos révbe?
Nem lesz-e csalódás a részetek végre a révbe érve?
Látni fogjátok-e, hogyan tűnik tova csalóka álmotok?
Egyszerre hirtelen egy ismeretlen helyzetben kell majd állnotok?

Mindez megtörténik nap, mint nap a mai földünkön!
Tapasztalhattuk már oly sokan a saját bőrünkön.
Mindaz, mit e világ a szemünk elé tár csak ál cél,
Keserű élményekkel, melyeket az ember általuk átél.
A gazdagság, bár oltalom, de elillanhat hamar,
A hírnév, s hatalom, csak ellenszenvet kavar.
A bölcsesség, mit az emberek egymástól szereznek,
Mindeddig mindig csak zsákutcába vezettek.

Végleg elmerülünk? Eltűnünk a feledés homályában?
Mi végre hajtottunk akkor az emberek nagy csordájában?
Miért nem állunk az egyedüli örökkévaló és jó útra?
Miért hagyjuk, hogy jövőnket most - direkt dobjuk a sutba?
Ha a hívó, szinte már könyörgő szelíd szóra sem figyelünk,
Nincs visszaút, hisz nem tanultuk meg, mit Istenünk mond nekünk!
Nincs visszaút, ha egymást nem szeretettel szolgáljuk ingyen!
Nincs visszaút, mert önzetlenség nélkül bizony örök élet nincsen!