Csak sorjáznak, egymás után ötlenek fel és szinte azonnal el is hullnak a gondolatok a fejemben. Nem tudom, hogy miért is írom ezeket a verseket ide, de írnom kell!
Nincs mentség számomra, ha nem teszem és valakit pont emiatt nem találunk meg... Valamiért csak elkezdtem és - bár megírtam, hogy abbahagyom - mégis folytatom. Valami kényszerít rá!
Ha olvasod a blog bejegyzéseit, kérlek, figyelj is, mert komoly a veszély, melyről írok!
Talán hallottad a 2012.12.21-ével kapcsolatos jóslatokat... Mi mondtuk mindenkinek, hogy akkor nem lehet, mert abban az esetben nem lenne igaz az ihletett szó! Márpedig eddig minden, amit leírtak benne folyamatosan beteljesült és most is teljesedik. Ezt már nem csak mi mondjuk, mert aki nem vak, az össze tudja rakni a darabokat, mintegy puzzle-t.
És Jézus mondta, hogy azt a napot és órát senki sem tudja, még Ő sem! (Máté 24:36) - akkor a Maják honnan tudták volna? A számításaik általában meglehetősen pontosak, de nem e világ pusztulásának dátumával kapcsolatban! Itt egy kicsit már tévedtek, mert ezt csak a Teremtőnk tudta volna megmondani előre (Neki viszont nem állt volna "érdekében" ezt bárkinek is elárulni).
Mint mondtam, a veszély véresen komoly. A kitűzött nap egyre közeledik és még a hű szolgák sem tudják, mikorra várják (Máté 24:44). Ha tudnák, akkor jogosan lehetne őket azzal vádolni, hogy érdekből szolgának, mert jutalom volt számukra kitűzve és nem azért, mert szeretik istenüket, Jehovát.
Tehát a te életed is veszélyben forog, akár hiszed, akár nem! Ha egy kissé idősebb vagy már, akkor tapasztaltad, hogy rendkívül fel van gyorsulva a világ. 20-30 évvel ezelőtt is azt mondtuk, hogy kész rohanás az élet, de azt össze sem lehet hasonlítani a mai felbolydult világgal. Az emberek csak a pénz után szaladnak, nem állnak meg egy pillanatra sem, nem fújják ki magukat és nem gondolnak bele, hova is vezet mindez. Hogyisne! Akkor lecsúszhatnak egy zsíros megrendelésről, egy jól jövedelmező állásról, egy szerencsés helyzetről.... stb.
Vajon miért nem hajlandóak erre?
Gondoljunk csak arra az időre, amikor Jeruzsálem elpusztult!
Egy olyan országban éltek az emberek, melynek birtokában volt az akkor már meglévő szent iratok gyűjteménye, ahol tudtak azokról a tettekről, melyeket az ország népe érdekében tett isten. Mégis Jeremiás leírásából megtudjuk, mit mondtak neki a kortársai, annak ellenére, hogy látták beteljesedni azokat a próféciákat, melyeket mondott (Jeremiás 44:16 - "nem hallgatunk rád"). Éppen úgy e mai nemzedék sem lát és nem hall, mert nem akarnak látni és hallani!
Miért is? - már kérdeztem az előbb, de kellett a válaszhoz egy kis történelmi kitérő, egy hasonló helyzetből...
Hisz akkor el kéne ismerniük, hogy azok az életutak, melyeket eddig követtek, helytelenek és változtatniuk kell! Akkor el kéne ismerniük, hogy tetteikért számadással is tartoznak! Ezt viszont nem akarják!
Ám bármit is akarnak, a számadás napja közeleg és rettentően gyorsan fog lecsapni. Még azok számára is, akik jártasak az írásokban. Nem érdekes, hogy ki mit akar most! Az számít, hogy teremtőnk mit szándékozik tenni, hogy ítél meg minket egyénenként külön-külön. A számadás napja el fog jönni!
Végtére, ennek a gonosz világnak már betelt az ideje és csak az agónia hossza kérdéses, mert azt minden ember, aki nyitott szemmel jár, látja, hogy ez itt csak agónia... Nincs kiút!
Visszatértem és egyesítetten mindenhol láthatóvá tettem a bejegyzéseket!
Ez az én elmélázó gondolat tömegem. Aki szeretné, felhasználhatja, csak jelezze az eredetét! Ha gonoszkodni van kedved, kérlek, tedd meg ezt máshol...
december 26, 2012
december 25, 2012
Mond, mire vársz?
Ha jön a próba s te elbuksz. Mond mire vársz?
Ha nem állsz ellen a kísértésnek, mond mire vársz?
Ha bolondul teszed, mit szemed kíván, mond mire vársz?
Ha mondod, mit kell tenni, mond, te mire vársz?
Hisz tudod, hogy lassan eljön az idő, mit hirdetsz,
Beteljesül az összes jóslat, kibúvó ott már nem lesz!
Kétszívüséget el nem fogadnak, nem hisznek hazug szónak,
Akkor te is része leszel a sok millió elpusztulónak.
Most kell megerősödnöd, mond mire vársz?
Most kell szeretetben nőnöd, mond, mire vársz?
Most kéne szólnod a szót, mit szádba adtak, mire vársz?
Most kéne elhagynod a rosszat. Mit érzel - mit kívánsz?
Ez csak látszólag szilárd világ, mely a pusztulásba rohan,
Régóta olvassuk, mind le van írva a Szent Szóban!
Kétség sem férhet hozzá, hol tartunk az idő folyamán,
Tedd, amit tőled is kér Jehova, s akkor megoltalmaz talán.

Címkék:
Versek
december 22, 2012
ékkörö-nökkörö
Ha kérdik, mit mondasz? Mindörökké hűnek lenni?
Ha hívnak, mire vársz? Nincs kedved indok nélkül odamenni?
Ha várnak, mit érzel? Vég nélküli öröm hat át?
Ha szeretnek, mit végzel? Szerelmed örök akaratát?
Mennyi számodra az élet? Örökkön-örökké?
A szeretetet mond, meddig érzed? Örökkön-örökké?
Örökkön-örökké! Ez egy magasztos életcél!
Örökkön-örökké! Azt jelenti, az embernek van, miért él!
Örökkön-örökké - sokan fogadják meg s végül célt tévesztenek,
Örökkön-örökké - de kik elbuknak, vele mindent el is vesztenek!
De az örökkön-örökké bizony nagy felelősséget is jelent!
De az örökkön-örökké megszépítheti számodra az életet!

december 15, 2012
Nehéz napok...
Valaki nagyon nehéz helyzetben van most, akit szeretek.
Valaki nem élvezi egyáltalán a most élt földi életet.
Valakit hiába próbálok minduntalan felvidítani,
Valakiben akaratom ellenére csak a dühöt tudom szítani.
Pedig azt valljuk egymás felé, hogy 'Szeretlek"!
Pedig tudom nélküle teljes életet én sem élhetek!
Pedig csak azt a mosolygós lányt szeretném újra látni!
Pedig csak vele együtt óhajtom az új világot várni!
De érzem én, hogy legbelül őszintén szeret még,
De értem, hogy miért nem látja e mai élet értelmét.
De mégis kérem, ne add fel, már nem kell sokat várni,
De mégis oly nehéz a szenvedését nap, mint nap látni!
Tudom, hogy kis idő még, s már senki el nem választ soha,
Tudom, hogy ott csak igaz társ lesz, elpusztul, ki mostoha!
Tudom, hogy a végén minden, de minden sokkal szebb lesz,
Tudom, hogy nekem ott is csak Te, mindig Te kellesz!

december 09, 2012
Ember-halászat
Bár már többször jeleztem, számat befogni mégsem tudom!
A tétlenséget, mit e világ rám erőltet, már nagyon unom.
Tett erős emberként napjaim mindig itthon töltöm,
Munkát nem lelek, akárhogy is erőlködöm.
E világnak nincs már rám szüksége, ezt én megértem,
De e világban élőknek jó hírt viszek értük, s értem...
Fagyos lelkeket olvasztani mindig olyan felemelő érzés,
De, hogy kérnek-e belőle, számunkra csak ez a kérdés.
Mégis reménykedve megyünk, hátha a következő ember,
Ki szomorúan réved távolba, s a mára már gondolni sem mer.
Talán meghallgat, s megérti amit számára felkínálunk,
Talán felderül arca, s rájön, mi vele együtt egy oldalon állunk!
Furcsa világunk egyre gyorsulóban hullik szét körülöttünk,
Furcsa, mert azt mondhatjuk: Mi még csak most jöttünk!
De hiába kiabálunk, hiába próbáljuk menteni, mi jó,
Teljes lelkünkkel érezzük, ezután jön csak az igazi ribillió!

december 08, 2012
Halódunk
Fejlett világban élünk! - mondják oly sokan,
Nem látva irányát, tolják szekerét "boldogan".
Saját akaratukból, sietve lökik a mélységbe.
Ujjongva nézik, mint rántja őket is a vesztükbe.
Élvezik a sebességét, nézik hogy gyorsul,
Nem látják be - jön a csatt - s nem élhetik túl!
Hiába szólongatjuk őket, rázzuk - Ébredjetek!
Szálljatok ki, hogy továbbra is élhessetek!
Szemük jól bekötve immár, fülükbe füldugót tesznek,
Mondják, mit tanultak! Nem hisznek a szónak, s a szemnek!
Önként mennek a halálba, hiába minden erőfeszítés,
Önmaguk ellenére, itt már minden szó kevés!

Rövid versek
Zsákutca
Hát miért nem lesz már vége a gonoszságnak?
Az emberek egymásnak rosszat akarnak, de tőlük jót várnak!
Egymást túlharsogva, nevetve örülnek a másik bajának,
De ha róluk van szó, rögtön mennek egymás hajának!
Zsákutca, hát hogy lett ennyire kőszívű az ember?
Hogy lehet, már-már hogy sírni is alig mer?
Hogy tud oly sokat az igaz szeretetről beszélni?
Hogy lehet, hogy ezt nincs reménye sem megélni?
Feladta már, nem küzd és nem is harcol érte,
Nem érzi, hogy ezt egyszer, valaha is megérte!
Kudarcos, zsákutcába futott életeket él,
Szebb jövőt, békét, már régen nem is remél!
Egész nap csak a betevőért robotol serényen,
Fél, mert félti, hogy megélhet-e ily szerényen.
Kevés, mi neki jut a sokból, mit létrehozott,
S így nem gondol a kárra, mit a földön okozott!
Kimerült, végét járja minden, mi van köröttünk,
Látjuk, de nem értjük - még nem sikerült felnőnünk!
Zsákutca, de mégis menne tovább előre a megszokott úton,
Annál önfejűbb, mint hogy egyszer is megfordulni tudjon!
Pedig figyelmeztetik, folyton mondják: Ez veszélyes!
De a tudásra, s még inkább pénzre és hatalomra éhes!
Inkább oda se figyel a józan és megfontolt szavakra,
Tonnaszám önti szemetét a vízre, fákra, s talajra.
Veszélyes az út, nem is látja hol és merre fut,
Nem baj, hogy innen nincs már számára visszaút.
De több pénzt remél tőle, és hatalmat a tömegek felett,
Oly eszközökkel, melyek elpusztítják a földet és embert.
Mégsem áll le, mert kell neki, hiányzik amit nyerhet,
Elvéve tömegektől mindent, s adva helyébe terhet.
Mindent ellenőrizni és - ha lehet - irányítani kell!
Még ha el is veszik ezzel a lényeg, holttá lesz az ember.

június 08, 2012
Búcsú!
Mint azt már olyan sokszor mondtam, az idő lassan már lejár!
Épp ezért, mint hiábavaló tettet, immár befejezem a blog írását.
Búcsúzom tőletek, kik hébe-hóba bekukkantottatok, s talán tetszett is,
Hogy egy tanú még itt is meggyőzni akaró, felvilágosító verseket írt.
Nem próbálok már hatni rátok, nem fűzöm tovább a rímeket,
Hisz ki elhitte, talán megragadta - általuk is - az igazi életet...
Furcsa érzés így ismeretlenül is, de abbahagyni az írást,
Remélve, hogy néhányan elfogadtátok a meghívást...
Egy új, egy szebb és békésebb világban való életre,
Hová a belépőt nem nyerheti el neked senki más, csak Te!
Ím eljött az idő, hogy mindenki belássa, Jehova igenis uralkodik,
De az emberiség állapota eközben a földön látványosan romlik.
Mégsem okolható mindezért a teremtőnk, hisz Ő csak jót ad,
Teljesít most is minden, időszerű és akaratával egyező óhajt!
Én remélem, ott leszek abban az új világban, már látom alapját,
Melynek részét, a már most is akaratát cselekvő emberek adják.
Ezért hát a viszontlátásra! Nemsokára személyesen üdvözölhetlek.
Mert már tudják az igazságot mindazok, kik majd ott élhetnek!
Becsülettel ki kell tartani még e röpke pár pillanaton keresztül,
Míg e rút világunk széthullik, s emléke is messze repül.

Prózában szólok
Egy utolsó kísérlet...
Mint mondtam, kifogyok a szóból, hisz már olyan sokszor és oly sokat írtam nektek! Talán az észérveket egy kicsit jobban kedvelők számára ez a mostani poszt lesz inkább meggyőző erejű - talán...
A tudósok a földi életről mondják:
Ha csak egy kicsit közelebb lennénk a naphoz, már túl forró, ha csak egy kicsit távolabb, akkor meg túl hideg lenne az élethez.
Ha a földnek nem lenne pont ekkora és pont ilyen távol és pont ennyi idő alatt földet kerülő holdja, akkor a föld pályája túl hektikussá válna, így az időjárás is más lenne.
Ráadásul, ha a Hold nem lenne, akkor a föld mágneses mezeje sem védené ilyen intenzíven, vagy egyáltalán semennyire sem a földi életet (az általa keltett árapály erők tartják fenn a belső magban ezt a mező generáló mozgást).
Ha a naprendszernek nem lenne egy Jupiter nagyságú gázóriása, akkor sokkal több meteor és aszteroida találná el a belső bolygókat.
De menjünk csak egy kicsit parányok felé... tudjuk, hogy négy erő kölcsönhatása (gravitációs, elektromágneses nagy és kis magerő) tartja fenn az általunk ismert anyagszerkezetet. Ha csak az egyik egy elképzelhetetlenül kicsit erősebb, illetve gyengébb lenne, akkor mi most nem lennénk...
Aztán itt van az élet keletkezése - és itt már kissé nagyobb felkészültség kell, mint amit az átlagember magáénak tudhat, hát én is segédeszközhöz folyamodok, hogy ne mondjak olyat, ami félrevezető lenne!
Ha csak azt nézzük, hogy az élővilág sejtjeit felépítő 20 féle aminosav mind balra forgató és a jobbra forgató párjuk bár létezik, de egy élő sejtben sem fordul elő.
Ha az ennél nagyobb bonyolultságú DNS és RNS építőelemeit nézzük - a hisztonokat - akkor azt látjuk, hogy kifejlődésüket a tudósok már a valószínűtlenség kategóriájába sorolják, de amikor erre rávilágít valaki, azt a tudományos választ adják, hogy mégis léteznek, tehát meg kellett történnie... Tudni kell a hisztonokról, hogy nélkülük nincs protein szintézis, proteinek nélkül viszont nincsenek hisztonok. A genetikai kód eredete további megoldatlan probléma...
Ha nincsenek hisztonok, nincs DNS, ha nincs DNS, nincs genetikai kód, ha nincs genetikai kód, akkor nincs szaporodás - szaporodás nélkül viszont nincs természetes kiválasztódás... mi volt hát előbb? Egy csapásra a semmiből mindez előállt?
És akkor még nem is beszéltünk az "egyszerű" sejt felépítéséről és fantasztikus bonyolultságáról, melyet a tudósok csak manapság kezdenek igazán felderíteni...
Beláthatjuk, hogy már e pár példa is világosan mutatja, hogy a véletlennek és a természetnek igenis erősen gondolkodnia kellett, hogy mindez ilyen szép rendben előálljon a semmiből!
Ha viszont a Bibliához fordulunk, azt látjuk, hogy már a kezdet kezdetén leírták mindazt a folyamatot egy pásztor megértési szintjén, ami mindezt a fantasztikus világot létrehozta:
(1Mózes 1:1, 2)
1 Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.
2 A föld ekkor még kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mély vizek színén. És Isten tevékeny ereje lebegett a vizek felett. . .

Milyen érdekes, a nagy bumm után megteremtette a földet... hány nap, óra és perc alatt? Arról csak halovány sejtéseink vannak, de ez évmilliárdokat vett igénybe...
Azt, hogy a Biblia ezek után napokról beszél, nem kell 24 órás időtartamoknak tekinteni, hisz:
(Zsoltárok 90:4) 4 Mert ezer esztendő annyi a te szemedben, mint a tegnapi nap, mely elmúlt, És mint az éjjeli őrszolgálat.
Tehát ezer esztendő -> egy nap -> egy éjjeli őrjárat... valószínűleg azt mutatja a vers, hogy a végtelen életű létformáknak, mint amilyen maga a teremtő is, nincs olyan korlátozott szemléletmódja a napokról, mint nekünk.
Így hát a további hat nap akár évmilliárdokig is eltarthatott - mint ahogy azt egyikről - másikról a tudomány már bizonyította is. A sorrend viszont meglepően helyes!
És nemsokára maga Jehova fogja bizonyítani minden szavának igaz voltát. Az idő sürget! Még talán van idő megtérni!
Én többet nem fogok már ilyen eszmefuttatásokat közreadni ezen az oldalon! Ha valaki tiszta szívvel olvassa és elgondolkodik a valóság tartamán, szívesen várjuk soraink közé...
Címkék:
Prózában szólok
június 06, 2012
Prológus
Nincs már sok mondandóm, mert elmondtam, mi lényeg,
A te feladatod az, hogy azt a sok információt értsd meg!
Rakd össze, mint gyermek a puzzle-t, szép csendesen,
Hogy életednek örvendhess örökre, együtt velem.
Adj hálát Jehovának mindenért, mi jót tőle kaptál,
S örvendezz mindazon jón, mit Te másoknak adtál!
Nem hiszem, hogy te, ki olvasod verseim, tagadnád ŐT,
De imádni is igazsággal kell Jehovát, az igaz teremtőt!
Tudd meg, hogy nincs már idő az esélyeket latolgatni,
Vagy Sátánt szolgálod, vagy igyekszel Neki hálát adni!
Nincs más út, nincs másban igazi, s valós remény,
Csak Jehovával élheted túl, kapcsolatod vele főnyeremény!
Aztán, ha minden elcsendesült, s te még fenn vagy,
Tudd meg, örömöd határtalan lesz, mert életben hagy!
Végtelen boldogság, s felhőtlen öröm lesz osztályrészed,
Ahogy a megújuló földet, s életbe visszatérő szeretteid végignézed.
Gyere, fogjuk meg szorosan egymás kezét gondolatban,
S higgyünk abban a közelgő fergeteges ítéletnapban!
Nem kérek mást, csak vizsgáld meg, mit is tanít valójában a Biblia,
Egy embernek sem sikerült még ilyen erőteljes művet írnia!
Mert lapjain egy téma vezet keresztül, folyton egyre jobban kibontva,
A bűnért való váltság, s hogy eljön az a bizonyos ítéletóra!
De oly gondosan be lett csomagolva, hogy a megértést
Csak Jehova erejével érhetjük el, tőle várva a megfejtést.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)