Most már nincs kevélység, nincs semmi más,
Csak múltba való sokszor vitás belenyugvás.
Hasztalan a sok szó, amikor oly mély sebek vannak,
Hogy mi most történik, már csak árnyéka lehet annak.
Sok időnek kell elmúlni, mire feledés takarja a rosszat,
Bár nehéz, mert szó van róluk - sokszor naphosszat.
A gyógyulás pedig mindig hosszú folyamat,
Melyhez erőt, csak kivételes reményünk adhat.
Jó atyánk, Jehova… oly sokat tettél már értünk,
Mi pedig tőled még mindig csak kérünk.
Fiad is elküldted, halálával váltson meg minket,
Mutasson utat, melyen hozzád közel vihet.
Már nem vágyom másra, csak szolgálhassalak,
Mit fogadtam egykor, abból valamennyit megadjak.
Tudom, kevés, mit egyedül megtehetek,
De biztos van még, kit hozzád vezessek…
Vajh lesz még időm bizonyítani?
Szavamat a köztereken hallatni?
Bizonyára engem is vizsgálsz,
Mit teszek, arra híven reagálsz.
Érzem, folyton hívsz, vonzol magadhoz,
TE látod a jövőt, nekem talány a holnap mit hoz.
Ezért nem is agyalok már rajta,
Bár én vagyok az a fajta.
