Magány

Beszélsz, csak beszélsz a csenddel,
Hallgatod, s mégsem hallod, mit hallanod kell.
Érzed, hogy húznak el feletted az évek,
Mégis csak annyit tudsz mondani: félek!
Kérdezd meg néha józan eszedet is,
Ne mindig arra menj, merre érzésed visz!
Vannak barátaid, mondod most nekem,
De hogy hiszel bennük azt egyenesen kétlem.
Rossz egyedül - bizonygatod, de minek,
Mi tán nem voltunk épp ugyanilyenek?
Tartasd meg emlékét magánynak, unalomnak,
Értsd meg, nem akarlak ezzel bántani,
A társaság még önmagában is valami.
Valami jó, ami biztonságot, s kedvet nyújt.
S a rémálom többé sosem súlyt