A zsarnok

Sokáig kényszerítetted hajszolt néped,
Hogy azt is adják el , egyedül te néked,
Mi szabadságuk, s mijük még csak van,
Hadd legyenek örökre a te hatalmadban.
Lassan, komótosan, de eljárt feletted az óra,
Mellyel csillagod együtt tért nyugovóra.
Visszavették, mit kínnal neked szereztek,
S mi jog szerint csak őket illetheti meg.
Beláthatod most már végre: Menned kell,
Hiszen sarkadban saját néped menetel.
Fáj tán, hogy nemrég még uruk voltál,
S most nagyobb úr lett nálad a molnár?
Belőletek mi már soha többet nem kérünk,
De visszaveszünk! - Ha majd elment az eszünk!
Szerencséd sincs, bár - nem véletlenül,
Mit tegnap csürhének hívtál, mára semmire sem becsül.
Ezért gyorsan hordd el magad, míg teheted,
S nem válik meg nyakadtól a fejed.
Legyűrünk mindenütt majd, - csak idő kérdése,
Mikor nem maradhattok már meg sehol se!