Most olvastam egy könyvet - címe, tartalma mellékes is lehet. Nem olyan, mely megríkatná az embereket. Egy könyv, mely sok emberi sorsot takar, hogy mindannyian okuljunk belőle. Elején a könyv íróinak levelével, mely mély megértést mutat. Érzem, mintha búcsúznának, de konkrétan ezt tudom, nem tehetik meg. Nekik végig ki kell tartaniuk, mintha a földi élet nem érkezett volna még el egy fordulópontjához. Nem, nem fog véget érni - az élet - e bolygón! Sőt igazán csak most fog teljesen kibomlani, hisz eltűnik fájdalom, gyász! Nem lesz többé nélkülözés, elfelejthetjük a napi gondok taposómalmát!
Hogy mikor köszönt már be ez a várva-várt "aranykor"? Azt sajnos(?) nem tudjuk, mert nem a mi hatáskörünkbe tartozik!
De napról-napra nehezebbek, már-már elviselhetetlenek az állapotok a földön. Rövid idő múlva - a tudósok azt pontosan nem képesek megmondani mikor, de elérkezik az a pont, ahonnan már nincs visszaút! A földi -általunk elindított folyamatokat már nem lehet visszafordítani (akár a chemtrails-ről akár egyéb, az ökoszisztémát brutálisan befolyásoló emberi tevékenységről is van szó). Annyi szennyet juttatunk a vizekbe, a talajba,és a légkörbe, hogy a folyamatok már-már öngerjesztővé váltak! A chemtrails-el leállni nem lehet, mert sokkal többet vesztünk vele, ha befejezzük, mint ha folytatjuk. mert ahogy azt mondják, a befejezésnek azonnali öko-katasztrófa lenne az ára. A folytatás csak hosszabb távon éri el ezt asz eredményt. Mi emberek, már nem tudjuk a folyamatokat visszafordítani és az eredeti egyensúlyi állapotot helyreállítani! Ahhoz túl kevés a tudásunk, túl haszonlesők és kapzsik vagyunk!
Éppen ezért a tulajdonos, aki nekünk lakásul adta a földet, alapos nagytakarításra indul. Már rég megmondta, hogy mi lesz a pusztítás eredménye! Le is íratta azt, mintegy szerződéses szándék nyilatkozatot és rendelkezésünkre bocsátotta. Megmondta, hogy azok a bérlők, akik rosszul bánnak a tulajdonával, el lesznek "zavarva"!
Még mindig van lehetőség Jehova oldalára állni és kimaradni a kiebrudalásból! Minden egyes emberen önmagán múlik!
Nem, mi sem vagyunk tökéletes emberek! Sokszor hibázunk, bár bánt minket még a gondolat is, hogy szomorúságot okozzunk Jehovának! Ő azt szeretné, he te is, kedves olvasó, átgondolnád útjaidat, megfontolnád érdekeidet, és rájönnél, sokkal, de sokkal jobb és értékesebb azt a jövőt választani, mely most az emberek szemében tán még megalázónak is tűnhet. -miért? Hát azért, mert kell hozzá alázatos és tanítható egyéniség! Ez a két tulajdonság - úgy, ahogy mi használjuk - nem tekinthető értéknek a világban! Az alázat sokak szerint a gyengeség jele, bár épp ellenkezőleg! Csak az igazán erős ember tud igazán alázatos lenni! Ez egy kiváló és szép tulajdonság, mely nélkül nem lehet bejutni a változások utáni világba!
Ott nincs helye az elnyomásnak, a tulajdoni viszonyok közti rétegződésnek - osztály társadalom kialakulásának. A gyilkos harag és a tolvajtempó sem fog megélni! Egy világ, melyet a szeretet fog igazságosan vezérelni. Végre a barát, igazán barát lehet. Megkaphatja mindenki a lehetőséget, hogy polgárrá váljék ebben a világban, csak ezért már most tenni kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése