Mint azt láthattátok, rendesen körbejártuk a szabadság - társadalom - család intézmény hármast.
Mind a három esetében ki-ki a mentalitása szerint vonhatja le a következtetéseket! Egy dolgot azért előre bocsátok, ha valaki csak egy kicsit is hisz a bibilai szövegeknek, akkor - szerintem - nem nagyon lehet más következtetést levonni a témában, mint ahova én jutottam. Az, hogy én nevén nevezem-e vagy sem Jehova istent, az én dolgom. De az általa ihletett szövegekből (katekizmustól és egyéb felekezet függő tanításoktól függetlenül) egyértelműen csak ez irányban lehet menni. Szerintem ebben a témákban nem érdemes konfrontálódni, mert e téren a Biblia tanítása nagyon egyértelmű és szókimondó! Lehet szidni minket, lehet azt mondani, hogy nem vagyunk keresztények, viszont ha valaki ezen témákban mást mond, az magáról állítja ki a bizonyítványt, hogy keresztény-e! Persze árnyalatnyi különbségek, megfogalmazásbeli eltérések lehetségesek, és így írtam le.
Amint azt láthattuk, sem a szabadság, sem a társadalom, sem a család terén nem áll valami jól a mai emberi világ.
Sokan mondhatnák, hogy a szabadság még soha sem volt ilyen nagy fokú! Talán igazuk is lehetne, de nem is ezzel vitatkozom! A szabadság csak akkor lehet a lehető legteljesebb, ha meg is tanítják vele élni (nem visszaélni) az egyes polgárokat. A mai szabadság felfogást én úgy látom, hogy a - nekem mindent szabad, a másiknak meg csak annyit, amennyi nem sérti az én érdekeimet, vagy érzelmeiket - gondolatmenet jellemzi. Márpedig ezúton bizonyos, hogy a mások érdekeit folytonosan sérteni fogják. Így tehát a szabadság mértéke csorbul, mert folyamatosan visszaélnek vele (azt, hogy jó-, vagy rosszhiszeműen, majd az utókor eldönti).
Tehát egy konklúzió felé halad a három téma!
A szabadságra a - nekem mindent - jellemző és mindegy, hogy mások mit gondolnak!
A társadalomra a folyamatos züllés és az anyagiasság térnyerése a jellemző!
A családra jellemző, hogy lassan-lassan a múlt homályába fog veszni a hagyományos családmodell! Mintegy divatja múlt ruha...
Mindez egy nagyon súlyos válság körvonalait vetíti elénk! Nem gazdasági válságét, hanem morális, társadalmi válságét, melyre megoldást nem találunk! A már többször is citált Timóteuszhoz írt második levél 3. rész 1-5 versei világos képet festenek elénk arról is, hogy ezek az állapotok mikor lesznek jellemzők az emberiségre! Azt mondja, hogy "az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők
lesznek". De a csúcspontot még nem értük el! Még lesz egy sokkal, de sokkal rosszabb időszak - szerencsére rövidre szabva -, amelyre a Biblia a nagy nyomorúság névvel utal.
(Máté 24:21, 22) ... mert akkor nagy nyomorúság lesz, olyan, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig; nem, és nem is lesz többé.
22 Bizony, ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, nem részesülne megmentésben egyetlen test sem; de a választottak miatt megrövidíttetnek azok a napok.
Igen e felé a nap felé közeledünk! De mint a versekből látható, lesznek túlélők! Hogy kik, azt senki sem mondhatja meg személy szerint senkiről, de van támpont erre is!
(Sofóniás 2:1-3) . . .Gyűljetek össze, igen, gyűlj egybe, ó, nemzet, amely nem sápad szégyenében.
2 Mielőtt szülne a rendelet, mielőtt mint a polyva, tovaszáll az a nap, mielőtt rátok jön Jehova izzó haragja, mielőtt rátok jön Jehova haragjának napja,
3 keressétek Jehovát, mind, ti föld szelídei, kik végrehajtjátok bírói döntését. Keressétek az igazságosságot, keressétek a szelídséget! Valószínűleg rejtve lesztek Jehova haragjának napján.
Tehát remény van, hogy túlélhessük azt a pusztító időszakot, de nekünk, magunknak kell érte tennünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése