Csak van kedvem hozzá

Ez most csak úgy ömlik ki belőlem,
Az értelem így nem várható el tőlem.
Csacskaságok, miket itt összehordok,
Feledtetik a sok mindennapi gondot.

Mire kiírok mára mindent magamból,
Nem marad semmi a gondolatrohamból.
Gyorsan kell vele végeznem most,
Hogy még ma zárhassam a blogost.

De hogy értelem is legyen benne,
Az dukálna egy ilyen szóegyvelegbe.
Ne keress ott észt, ahol nincs,
A beszéd képessége nagy kincs.

Még ha írásban is adom most ezt elő,
Akkor is dolgozik bennem az agyvelő.
De legyen hát vége e szösszenetnek,
Hogy ujjaim is nyugovóra térhessenek.

És mégis

És mégis - mozog a föld a lábunk alatt.
És mégis oly jól érezzük itt magunkat.
És mégis pusztítjuk, mert a mienk.
És mégis panaszkodnánk, de nincs kinek.

És mégis - mozog a társadalom körülöttünk.
És mégis annyi intrikát szőttünk.
És mégis romokban hever, mert szétverjük.
És mégis küszködünk, mert így szeretjük.

És mégis - mozog a testünk, mert élünk.
És mégis annyi mindentől félünk.
És mégis úgy szeretnénk jól élni.
És mégsem szeretnénk semmitől sem félni.

Dilemma

Mi van veled bátyus? Már hetek óta nem hallok rólad. Nem hívsz minket és nem is üzensz a Skype-on. Ha olvasod ezt, hát jelezz!

Fennforgás van, tehát beszélnünk kellene! Te is kellesz hozzá, tehát 7-én találkozni kell a közjegyzővel!

Jelkezz! Jelkezz!

Lojalítás

Te kihez vagy lojális? Kit követsz?
Vagy kinek a szavára menetelsz?
Él-e olyan ember, ki ezt megérdemli?
Van-e olyan, ki az embert felemeli?
Vagy pártokba helyezed életed reményét?
S a demokráciát hibáztatod mindezért?

Mit vártál, mi fog történni?
Önző ember, a közjónak fog élni?

Miért nem nézel körül a földön?
Miért nem látod meg Istent rögtön?
Miért őt hibáztatod, pedig te hibázol?
Miért száműzöd, életed világából?
Tán így egyszerűbb? Számadásra nem fog vonni?
Amiért odaálltál e világ szekerét tolni?

Mit vársz mi fog történni?
Önző ember fog Istennek élni?

Nem látod Őt, tehát nem létezik?
Ha tagadod mit mondott, be nem következik?
Gondolkozz, ki az erősebb közülünk, mint Ő?
Ki tudná fogva tartani a szelet úgy, mint Ő?
Ki teheti semmissé, mit Ő egyszer elhatározott?
Ki akadályozhatná meg a romlást, mit kimondott?

Mit várhatunk, ki fog jönni?
Jehova nevében ki fog győzni?

Az emberek már most is özönlenek hozzá,
Fia által változtatja a földet Paradicsommá.
Engedelmes embereket keres, kik szeretik,
Mit mond, kérdés nélkül megteszik.
Mert Ő nem tesz olyat, mi rossz nekünk,
Nem kér semmit, mit teher megtennünk.

Tehát várjuk, hogy jöjjön,
Fia által Sátán felett győzzön!

Ez az az út, mi számunkra kijelölt marad:
Szeresd embertársadat úgy, mint önmagad!
Szeresd Jehovát teljes lelkedből és erődből!
Vidd el a hírt mindenfelé a csodás jövőről!
Szolgatársaidat el ne hagyd, támogasd!
Ki beteg közületek, azt meglátogasd!

Mi emberek...

Sok rossz történt mostanság mi velünk,
Nem számított, rosszat, vagy jót mívelünk.
A baj az jött és jött egymás után,
S mi csak elszenvedtük, néztünk bután.
Tenni nem tudtunk semmit ellene,
Hisz ahhoz a világból is kimenni kellene.

Jót itt hiába is várnál,
Ezt meglátod az első kárnál.

Egy százada már, hogy minden nyughatatlan,
Nincs már gyógyír, mely segítene a bajban.
Háború háborút követett folyton,
S mindez csak rontott a sok gondon.
Betegség, földrengés és egyéb katasztrófa,
Sűrűn pusztít a földön azóta.

Jót itt hiába is keresel,
Az első gáncsoló lábban elesel.

De hát fejlődtünk sokat, mondanád nekem,
-Mégis nőttön nőtt föld-szerte a félelem.
A tudomány, az ipar adott nekünk sokat,
-De elpusztítottuk az erdőket s a tavakat.
De kint jártunk a világűrben is már,
-Pedig itt a földön is sok felfedezni való vár.

Jót pedig itt hiába találsz,
Eltűnik az is, mint jégverésben a kalász.

De a földünk, nézd, az otthonunk olyan szép,
-Csak innen nem látod, hogy elönti a szemét.
Környezetkímélőn élünk már rajta sokan,
-A sok kipusztított faj mondd, hol van?
Miért akadékoskodsz? Földünk öngyógyító!
-Az ember rajta mindent elpusztító!

Jót pedig, ha találsz, jegyezd meg,
Lehet sokáig kell majd újra keresned.

Állatok lennénk?

Mi is az ember? Talán egy az állatok közül?
Talán nem több, mint csimpánz aki tud törökül?
Talán a majom egyszer majd emberré válik?
Hisz sok-sok ember pont ilyet állít!

De hát hol a beszéd, a szerelem és az éntudat?
Majom tán egyszer embert és múltat kutat?
Talán megismerheti-e Istent és az Ő útjait?
Talán imára fogja majd kulcsolni ujjait?

Hálásan hajt térdet, mert értelmet kapott?
Oly életet élhet, mit az ember egyszer otthagyott?
Talán gondjaira lett bízva az összes állat?
Nem részünkre lett fenntartva e kínálat?

Az embert, Ó Jehova amikor megalkottad,
Saját tulajdonságaiddal felruháztad,
Hatalmat adtál, hogy gondozza a földet,
S értelmet, hogy felfoghassa erődet.

Mi hát az ember? Biztos, hogy nem állat,
Hisz belső szükséglete lett az imádat.
Bár ezt sokan hevesen, dühösen tagadják,
Helyüket így a földön nem találjak.

Megbékélve veled, Jehova istenünk,
Megszabadul lelkünk és kezünk.
Szabaddá teszel, hogy szeretettel imádjunk,
S ezért még örök életet is kaphatunk.

Igen, mi a tanúid vagyunk az egész földön,
Elvisszük üzeneted ingyen, nem önzőn.
Néped lettünk, melyet nevednek gyűjtöttél,
Szolgád, ki szeretettel érted él.

Tudni...

Tanulni tudni kell, tudni csak tanulva lehet,
Másképp nem pallérozhatod fényesre az eszed.
Tudásod - majd megérzed - benned lévő hatalmad,
Számodra békés utat, nyugalmat adhat.

Csak kell

Csak kell az embernek élni, hogy gondoljon,
Csak kell az embernek félni, hogy gyógyuljon,
Csak kell az embernek szeretni, hogy álmodjon,
Csak kell az Istent imádnia, hogy élve maradjon.

Mukika...

Pici cicám - te öregfiú - szeretünk nagyon,
Még sokáig feküdj mellettünk a pamlagon.
Tizenöt évesen is te vagy a főnök a cicáknál,
Mert nem lesz több ilyen cica anyánál.

Nagyon szeretünk téged drága kiscicánk,
Mindent megadnánk, mit kíván szemünk, szánk.
Nem értjük pontosan, mit mondasz nekünk,
De testbeszédedből erre következtethetünk.

Te nem emlékszel, de volt egyszer egy Cirmike,
Ki belelopta magát mindkettőnk "szívibe".
Egykor, mint pótanyád, Ő nevelt fel téged,
Cirmike, megőrizzük mindig az emléked!

Te falon futó fekete energia bomba,
Még sokáig dorombolj a karomba'.
Kedvességed felénk olyan nagy,
Félek, hiányzik majd, ha elhagy.

Újra itthon

Nos, már itthon vagyok - tegnap késő délután óta...
Nem értem a nejemet, de ennek úgy érzem így kell lennie, mert sokszor mást tesz és mást mond, mint amit én tennék a helyében. Ma is vitáztunk, mert ugyanarról beszéltünk, csak két különböző színű "színszűrőn keresztül nézve". És nem volt hajlandó elfogadni, hogy ugyanazt mondja, mint én.

De sebaj, majd megenyhül. Szép orcácskája majd fog újra mosolyogni. Most csak a rákra gondol - ez látszik rajta - és ezt ki is fejezte az imént. RÁK - tudod mi az? Nem tudom túltenni magam rajta... Ezért ilyen ingerlékeny.

Nem is vártam el tőle, hogy máris tegye rajta túl magát. De Ő egy erős asszony. Némi tartást azért el lehetne tőle várni - úgy gondolom.

Lehet, még ezt is rosszul gondolom és most omlott össze ez az erős asszony imázs? Eddig csak tartotta magát? Csak látszat volt? Nem hinném, mert ilyen látszatot ilyen sok ideig (28 éven keresztül) nem lehet fenntartani.

Fáradt vagyok. Sok energiát kivett belőlem ez a három nap. Még akkor is, ha Ő azt mondja, hogy mi ott csak pihentünk és dorbézoltunk... Kemény volt a fejtágító!

Szerfelett szeretet

Még, ha élnél is akkor - mit tennél?
A szeretet nem minden emberben él.
A tudás nem elég, a hit szükséges,
De szeretned is kell, hogy élhess!

Ki nem érdemelheted, hisz bűnös vagy,
S ez bűntelen világban élni nem hagy.
Bár ígéretet kaptunk, hogy elfedezik,
Ha szívedben ez érzés mélyen gyökerezik.

Mégse tülekednek, hogy életet nyerhessenek.
Inkább hagyják, hogy ítéletre essenek!
Furcsa egy szerzet vagyunk mi, emberek,
A jó dolgok vonzanak, de nem kellenek.

Nem tennénk értük semmit, hogy miénk legyen,
S hogy ne pusztíthasson köztünk a félelem!
Bár tanulunk a jóról, mégis tesszük, mi rossz,
S kapunk emlékeztetőt, mi helyrehoz.

Ily gondoskodó szeretet nincs is másban,
Csak benned mennyei jó atyánk, Jehovában.
Kérve kérlelsz: Fiam, halld meg szavam!
Mert megmentés csak és kizárólag ebben van!

Karaoke

Távol otthonról, este tréning közben,
Karaoke parti volt elég szűk körben.
Résztvevők száma nem haladta meg a százat,
Halk hangod nem hagyhatta el a szádat.


Most nem volt "cyber gyerek", (vagy most is volt ~)
De jól énekelt a kis sereg.


Játszottunk bowlingot és sok mást,
Ittunk is, ki-ki magára áldomást.
Jó volt a hangult, hangos lett a nép.
Megléptem hát - gyorsan mielébb.

S hogy mi volt még ezután?
A többiek majd el mondják!
Nem akartam már többet inni,
Hát haza tértem verset írni.

Mi történik?

Az életünkkel, mondd most mi történik?
Ha szeret az egyik, miért nem érzi a másik?
Ha hangoztatjuk, az javunkra nem válik.
Az életünkkel, mondd most mi történik?

Kellesz nekem, mint kenyérbe a só,
Szereteted számomra el nem hanyagolható.
Mit érzek, arra talán nincs is szó,
Kellesz nekem, mint kenyérbe a só.

Nem értem, hogy nem érzed, mit érzek,
Szükségletem a meleg családi fészek.
Tudom, most beteg vagy, belátom,
Nekem kell - kettőnk helyett is - helytállnom.

Csinálom ezt, míg csak bírom,
Míg nem lesz belőlem elnyűtt rom.
El nem hagyhatom miattad magamat,
Minden tettem rád azonnal visszahat.

De kellesz nekem, mint étekbe a só,
Tőled nem húzhat el száz igásló.
A kötelék, mi köztünk feszül, néha enged,
De nem engedem el két kis kezed.

Mi lesz?

Három napra elmegyek, mi lesz vele?
Felébe kerekedik tán a betegsége?
Lesz ereje mindig bízni égi atyánkban?
Ellenáll-e a bajnak e rút világban?

Le van törve szegény most nagyon,
Hogy három napra magára hagyom.
Bár itt lesz vele Péter fiunk,
Akire most számítani akarunk.

Remélem, nem töri meg a rövidke idő,
S lesz még belőle életteli nő.
Úgy szeretem, mint mást soha,
Mégis úgy érzi ő csak mostoha.

Hiába mondom, hiába jelzem,
Hiába nézi szép szemével szemem.
Hiába tennék meg mindent érte,
Csak azt mondja ezt nem kérte!

Bár kissé távol leszek tőle,
De gondolataim itt köröznek fölötte.
Távolról is rá vigyázok majd,
Égi atyánk kérem, űzze el a bajt.

Ha Ő felette kezét kiterjeszti,
Nem érheti baj, lelkét megmenti.
Nem elég, hogy bízunk és kérjük,
Kell még hozzá, hogy hittel is éljünk.

Ha majd az új világban végigtekintesz e tájon,
Nem fogsz a mára visszagondolni fájón.
Nem lesz semmi, mit szívesen visszahoznál,
Nem lehet semmi, mert akkor Te hiányoznál!

Másképp fogunk mi ott élni majd,
A barátság és bizalom jó gyümölcsöt hajt.
Feledni fogjuk a mai kor fájdalmait,
Kidobjuk e rohanó világ összes bajait.

Ki lesz ott? Azt még senki sem tudja,
Ki a földön él, nincs befejezve az útja.
Ki már elnyerte jutalmát, az király lett,
S 144000 társával fog uralkodni a föld felett.

Itt csak később kezdődik el a feltámadás,
Az itt élők szívében már most van örömujjongás.
A földön előbb újjáépítés következik,
Az első feltámadó csak azután ébredezik.

Békés paradicsomi világot hozunk majd létre,
Hol nem lesz bánat, nem lesz kesergés - Végre!
Ez a reménység tart életben mindannyiunkat,
Hisz Jehova az ott élőknek örök életet ad.

Vasárnap este

Nos, az a hét is eltelt. Nem tettem sok jót most sem. Szánom-bánom, mert többet kellett volna csinálnom. Nejem sem érzi, hogy törődnék vele, pedig mást sem teszek - kivéve, amikor ő este felé elkezd tévét nézni és én kijövök ide.

Vagy, ha tanulnom kell valamit - ami ma is megesett. Holnap vizsgázom és semmit sem tudok - vagy nem érzem, hogy megjegyeztem volna. Hiába, ilyen korban már szitaszövet van az agyunk helyén. Csak a nyilvánvaló, óriási dolgok akadnak fenn a rostáján.

De szeretnék most - vele együtt - 30-35 éves lenni (és ha lehetne, akkor a mai eszemmel!!)... Nem fájna a fejem a betegségek miatt. Abban a korban még nem éreztük az idő múlását. Először 42 évesen jöttem rá, hogy már nem bírok mindent úgy, ahogy huszonéves koromban. Bármennyire is furcsa, de aki őszintén végig tekint az életén - feltéve, hogy elmúlt már 50 -, az maga is beláthatja, 40 éves korig szinte húsz évesnek érzi az ember magát. Agyával felfogja, hogy múlik az idő, de a teste erről még nem ad visszajelzést.

Hát valahogy így képzelem el az újvilágbeli életet is. Nem törődve az idő múlásával, mindig fiatalon, egészségesen,nem rohanva sehová, mert mindenre rengeteg idő áll majd rendelkezésre. Persze a vetést, aratást, stb. bizonyos időben kell elvégezni, de nem lesz ez a mai rohanás. Nyugodt tempóban el lehet végezni mindent - ahogy nagyapáink és az ő szüleik, és... végezték.

Azt nem mondom, hogy pár kényelmi dolog nem fog hiányozni, de biztos meg leszünk nélküle is. Pl.: a számítógép - ma ez sok mindent megkönnyít - lehet, ezekre a dolgokra nem is lesz ott szükség. Nem lesz pénz, nem lesznek gyárak, és sok minden a mai kor emberének természetes dolog hiányozni fog onnan - mármint nem lesz, mert nekem nem fog az autó sem hiányozni. Bizony, vannak környezet kímélőbb "járművek", mert a lovak százon csak néhány kilo füvet fogyasztanak. Az pedig tudvalevőleg a mezőkön terem és nem bányásszák, nem erőműben állítják elő. Valamint, nem hiszem, hogy lesznek sürgős teendők, amik miatt egyik óráról a másikra több ezer kilométerre kellene repülni. Azokat a munkákat éppen olyan jól el tudják végezni azok, akik ott laknak majd. De ha mégis szükség lenne rá, hát olvashatjuk a Bibliában, hogy néhány embert a szentszellem ereje egyik helyről a másikra vitt.

Semmi sem lehetetlen Jehova számára. És Ő csak azt kéri, hogy most szolgáljuk híven, nem érdekes, milyen ellenállásban lesz részünk, nem érdekes hány ember utasít vissza, nem érdekes mit mondanak rólunk. Hisz Jeremiás is évtizedekig szolgált úgy, hogy vajmi kevés eredményt láthatott a nép körében. Mégis bebizonyosodott, neki lett igaza. Amit mondott (isteni ihletésre), az be is teljesedett.

Ezért hát tartsunk ki! már nem tart sokáig a várakozás... igaz, még nem tudjuk mikor jön el a Nagy nyomorúság és Armageddon vihara, de minden jel arra mutat, hogy tényleg küszöbön áll.

Bizakodva

Igen, bizakodom, mert asszonyom jobban van. Most nem látja a világot annyira negatívan. Sőt megjött az étvágya is olyannyira, hogy este kilenckor kérdezte fiunktól, hogy mit kellene ennie...

Sajnálom szegényt, hiszen felvágták a hasát, elvették élete egy kis darabját. A műtét - azt mondták - jól sikerült. Azóta lassan két teljes hónap is elmúlt. Most jobban van. De előre látható volt, hogy ilyen ingadozó lesz a kedélyállapota. Nem is csodálkozom rajta. Csak az a furcsa, hogy úgy néz ki, hogy azok a gyógyszerek, melyeket pont a sokszori székletürítés miatt adtak neki nem használtak(?), de amikor abbahagyta a szedésüket, javult az állapota. Nos mindegy, a lényeg, hogy csendesedett egy kicsit.

Most van egy kicsi időm írni. Amúgy kellően el vagyok fáradva. Hiába aludtam reggel kilencig és délután is egy jó órácskát. Már most is tudnék szundizni. De hát én egy hétalvó vagyok...

A mai nap - akár a tegnapi - a pihi jegyében zajlott. Bár mostam, de ez nálam a kikapcsolódás egy különös formája is lehetne. Most meg itt eregetem a betű felhőket az elektronikus éterbe.

Holnap? Az már egészen másféle nap lesz. Akkor már lesz teokratikus tevékenység is benne. És az nem csak a délutáni gyülekezet látogatása. De gondolom ez nem annyira érdekel téged, ki olvasod. De én akkor is leírom, mert magamnak írok! Hogy nézne ki egy blog, ha csak közzé nem tett bejegyzései lennének?

A mára rendelt verset már megírtam,
Nem fogok forgolódni álmomban.
S ha nem tetszik a pár sor,
Keress magadnak jobbat máshol!

Ez is kitört belőlem, bár egy kis része mintha már szerepelne egyik förmedvényemben (a második fele). De ez is csak jött belőlem, majdnem folyékonyan gépeltem. Persze nem titkárnői sebességgel írok, de hat újjal verem a klaviatúrát és eléggé gyorsan. Azt meg, hogy vakon tenném ezt, már nem is merném megpróbálni. Volt már rá egy két tétova próbálkozásom, de olyan lassan ment és annyi hibával, hogy feladtam. Szinte minden második-harmadik betűt elütöttem a mellette lévő egyikre.

Na, most felhagyok mára a blogolással,
S töltöm az időmet mással.
Ha még lesz valami mondanivalóm,
Felcsapom később újra a blogom.

Sose magányosan...

Még ha egyedül van is, nem magányos,
Hisz hittel hívja istenét magához.
S ha egyszer az igazira rátalál,
Mindig vendége lesz az asztalánál.

Életéből többé nem hiányozhat,
Mert igaz megoldást csak Ő adhat.
Az ember okoskodik, most ez a jó,
Máskor másra gondol ez az önbecsapó.

Mégis, ki megtalált téged, Jehova,
Nem szívesen megy tőled el sehova.
Mert Te ígérted meg még a legelején,
Hogy végzel Sátán világával a maga idején.

Ezt meg kell tudnia a világnak,
Ezért adtad ezt munkául tanúidnak.
Hirdetik is a földön híven mindenfelé,
Legyen az igazi hit - ha lehet - mindenkié.

Sajnos sokan ennek mégis ellenállnak,
Helyt adnak inkább a bús magánynak.
A jó hírre ők nem reagálnak jól,
S elhatárolják magukat a Bibliától.

Ős szüleink - Ádám és Éva - úgy gondolták,
Jobb, ha a függetlenséget választják .
De a következmények bizony keserűk,
A te világodban nem volt már helyük.

Ezt örököltük így hát tőlük mi is,
Ezért a hit számunkra nagy kincs.
Nem kaphattunk tőlük örök életet,
Ezzel már egyikük sem rendelkezett.

De Te megígérted, mindent jóvá teszel,
S végül mindannyiunk mennyei atyja leszel.
Ott majd, az újra paradicsomi földön
Minden élő kívánságát kielégíted kellőn.

De ne gondold ó olvasó, hogy csak mi,
Csak akik most élnek, lesznek ennek tanúi.
Mert lesz feltámadás - igaz a szó,
Mit a temető kapuján olvashat a látogató.

Örömmel várjuk a visszatérőket ide,
A sírás majd akkor válik örömtelire.
Mert szeretteivel találkozik, ki elhunyt
Akkor ujjong, s nem lesz többé feldúlt.

Leírattad azt is - mindent újjá teszel,
A bárány, s az oroszlán együtt legel.
Nem lesz többé harc sehol a földön,
Ilyen világra várunk, el kell, hogy jöjjön!

Kérdések

Mire jó az élet, ha mindig csak fáj?
Mire jó az élet, ha csak sír a száj?
Mit tehet az ember, ha mindig beteg?
Mit tegyen, ha élni mégis szeret?
Mit old meg, ha elsírja bánatát?
Mit gondol, ki hallgatja siralmát?
Miért van késztetése, hogy ne éljen?
Miért nehéz mégis, hogy élni ne féljen?

Mert bánatos ki a betegségben él,
Mert a csak borús jövőjétől fél,
Mert még nem látja sehol a kiutat,
Mert megoldásért egyedül hiába kutat.

Miért nem fordul hát égi atyjához?
Miért nem fogadja hát Őt magához?
Hol találhat mégis megértésre?
Honnan jöhet az elme enyhülése?
A szebb jövőjét hol láthatja meg?
Betegségétől mondd, hol nem remeg?

Ha hittel él, biztosan megtalálja,
Ha kéri Őt folyton, akkor megadja,
Ha szereti Jehovát tiszta szívből,
Akkor majd duzzad teste az erőtől.
Meglátja, mit régen megígértek,
De amit régebben még nem értettek,
Hogy jobb, betegségmentes világ jön,
Hamarosan - gyorsan - félelemkeltőn.

Álom...

Van egy álmom, mely vissza-visszatért,
Ébren álmodtam, félve sok-sok emberért.
Meg nem értem soha, miért gondolják,
Hogy istent számításaikból kihagyhatják.

Azt, ki mindent megtesz még ma is értük,
Tele a hasuk, még tiszta az elméjük.
A napfényt, az esőt, mind-mind Ő adja,
S hogy teremjen a gabona, ez az akaratja.

Mégis szidják, Őt tartják felelősnek,
Hogy az emberek még mindig embert ölnek.
A szabad akarat, ha jól jön csak akkor téma
S ha egy vitás kérdésben védhet meg ma.

Liberális eszmék, szabadságot hirdetnek,
De megadni úgy sem fogják mindenkinek.
A szabad akarat felelősséggel is jár,
De mindenki mindig csak a másikra vár.

Nem érdekes, kinek van igaza,
Neked jár! Ez a mai kor szava!
Nem érdekes, mit kell fizetnünk?
Milyen Istennél az egyenlegünk?

Ez most már teljesen hidegen hagy?
A csábítás bizony rettentően nagy.
Ellenállni, azt nem sikk ma már,
Egyszer élünk, s még zöld a határ!

Még nem pusztult ki minden állat,
Még nem szaggattunk ki minden virágszálat,
Még nem betonoztunk le minden ürge lyukat,
Még nem korlátozták le minden hatalmunkat.

A föld csak nyög és sóhajtozik folyton,
Amint "végigtekint" a sok mocskos folyón.
Látva mit tettünk ezzel az Édenkerttel,
Mindannyian falnak megyünk, de fejjel.

Vigyázni kellene rá, hisz örököltük,
Vigyázni kellene rá, hisz átörökítjük,
Vigyázni kellene rá, hisz parancsba kaptuk ezt,
Vigyázni kellene rá, hisz ezért ítéletünk lesz.

Tudjuk mindannyian jól, hogy hova vezet,
Ha nem vesszük figyelembe a természetet.
Tudjuk mindannyian jól, hogy hol tartunk,
Mégsem emeljük fel karunk és szavunk.

Bajban van a föld, haldoklik rajta minden,
Bajban van a föld, nem gyógyítható pénzen.
Bajban van a föld, határtalan ennek ára,
Bajban van a föld, s "vár" Istennek szavára!

Most hát figyelj rám ember, ki látod,
Nem végtelen ez a te kis világod.
Bár most még szabadon saját utadat járod,
Az ítélet közelít, még ha nem is várod!

Felelősségre leszünk vonva mindannyian,
Hogy miért hittünk a tudományban naivan,
Pedig, mit néha megoldani látszott,
Nem eredményezett egy szebb, tisztább világot!

Bajban van az ember, s nem gondol rá,
Bajban van az ember, s elbújni nincs hová,
Bajban van az ember, s ha marad, kihal,
Bajban van az ember, s eltűnik vívmányaival.

Új ember kell ide most már,
Ki kérdéseivel istenhez jár,
Megéli és vigyázza e világ épségét,
Helyre állítja paradicsomi szépségét.

Mi bennünk is van hiba...

Most nem vagyok már levert. Nem is tudom, de a mai tréning a munkahelyemen úgy érzem segített. Bár csak azt erősítette meg, amit egyébiránt már eleve tudtam, de nem alkalmaztam teljes mértékben. A gondolatnak teremtő ereje van. Ahogy viszonyulunk egy problémához, az ránk nézve úgy is fog folytatódni. Azt tanuljuk a gyülekezetben is, hogy legyünk derűlátók, az életnek és társainknak a szebbik, jobbik oldalát lássuk. Igen! Feledjük, ha valami rosszat tesz, inkább az erényeire összpontosítsunk, mint a hibáira - mindenkinek van ez is, az is.

Ha ezt azok is, akik nem törődnek a szellemi értékekkel ugyanígy értik és vallják, akkor bizony bennünk van a hiba, ha mi keresztények ezt másképp látjuk érezzük, tesszük. Tudom, sok hibánk van. A tökéletlenség egyfajta mentsvár is lehet. De kérdezem, miért kell folyton erre hivatkozni? Nem az van esetleg, hogy nem akarunk változtatni és félünk a változástól? Pedig az idő egyre kevesebb és amikor elérkezik Armageddon vihara, már nem lesz idő és lehetőség sem a változtatásra. Mindenki azt fogja learatni, amit most a cselekedeteivel, gondolkodásmódjával elvetett. Ez így is van rendjén, mert nem akkor kell hinni, ha már látjuk a saját szemünkkel, hogy bekövetkezik, mert az nem hit, hanem tapasztalás alapú tudás már.

Ha minduntalan csak a rosszat látjuk meg, akkor valami nagy baj van velünk - nem azt mondom, hogy nem is szabad meglátnunk. De azt igen is meg kell látnunk, ha egy hozzánk közelálló társunk készül valamire és annak külső jelei is vannak. Mert nem vonhatunk magunkra vérbűnt azáltal, hogy elfordulunk, mondván: jobb, ha nem tudok róla...

Akkor van gond, ha ezen időzünk és figyelmünket a minket ért sérelmek kötik le. Ez bizony közénk fog állni. Most kell hát cselekedni és kiirtani magunkból az irigységet, a gyűlölködést és a féltékenységet. Ezek, mint a rák, olyanok és gyorsan terjednek. De jó példák sorával megállítható.

Míg világunk egyre mélyebbre süllyed a bűn posványába, nekünk egyre tisztábbá kell válnunk. Ez nem lehetőség, ez követelmény! Tudom, aki ezt kívülállóként olvassa, annak talán kinyílik a bicska a zsebében. De nézzen körül! Nem azt látja, hogy egyre sűrűbben, egyre több gonosztettet követnek el? Nem azt látjuk, hogy ami a szüleink idejében még elítélendő volt, ma már normális? Sőt, sok esetben követendőnek is mondják?
Hogy csak két dologra irányítsam a figyelmet:
- az emberek egyre trágárabbul beszélnek és ez már a médiában is sikk;
- Az öltözködési morál is megváltozott, ma már "öltönynek számít" a farmer nadrághoz viselt zakó is. A nők pedig épp hogy nem meztelenül járnak nyáron (persze ennek a legtöbb férfi ember örül).

Ha egy mai ember visszamenne az időben csak 100 évet, az első világháború előtti "boldog békeidőkbe", nem telne bele sok idő, hogy "főbenjáró bűnnel" vádolják, amiért mondjuk nem öltönyben ül be egy elegáns kávéházba, vagy, mert a mai kor emberéhez szokva megszólít egy nőt az utcán.... és sorolhatnánk tovább ezeket a "skandalumokat". Pedig csak 100 év telt el!

Ezeket az állapotokat pontosan jegyzi a 2 Timóteusz 3:1-5! Igen, ennek az időnek a végén járunk!

Ezért kell egyre inkább megtisztítani magunkat a különféle rossz tettektől és gondolkodásmódtól!

Miért élünk?

Ha a gyermeked megkérdi tőled: Miért élünk?
Mit mondasz majd neki? E kérdéstől félünk?

Milyen katasztrófát vársz, mire számítasz?
A Biblia megmondja mi lesz, de: Mit számít az?
Pedig biztos a jövendölése, közeleg a vég,
Hogy mikor? - Nem sokára, s nekem ez elég!
Ki hisz, az bizakodva várja a jövendőt,
Mit az újszövetség oly tisztán megjövendölt.

Ha nem hiszel istenben, nincs értelme életednek,
Mert együnk, igyunk és sose halunk meg?
Ez nem vezet sehová, nincs benne értelem,
Az embereket megöli a jövőtől való félelem.
Hisz nincs célunk, s életünk értelmetlen,
Vak véletlen csupán, hogy van értelem.

Most én kérdem tőled: Miért élünk?
Bizakodva hiszünk, hitetlenül félünk?

Már lassan lejár az idő, mit kiszabott Jehova,
Hogy uralkodási jogát és javát bizonyítsa.
Ezért hagyta, hogy most így - szenvedve - éljünk,
Hisz a jövőben jóvátesz mindent, ne féljünk.
Csak röpke pillanat lesz mai életünk,
Mikor új világában békében örökké élhetünk.

Tehát mondd, miért választod a pusztulást?
Mikor felajánlja részedre is a megigazulást!
Miért nem hallgatsz a hívó szóra, mi tőle jön?
Hisz szeretne ott látni téged is azon a boldog jövőn!
Miért lázadsz, pedig tudod, érzed, hogy jót akar?
Csak vezetését kellene elfogadnod hamar.

És utoljára kérdezlek: Szeretsz élni?
Szeretsz játszani, kedveseddel beszélni?

Ha válaszod igen, már az is fél siker,
Hisz életed folyására Ő odafigyel.
Téged is meghív, légy a vendége,
Egy békés és boldog örök életre.
Hihetetlenül hangzik? Mégis igaz,
Ha elfogadod meghívását életben maradsz!

Nyár

Meleg van és én nem bírom elviselni.
Mint egy kazánban, olyan a kégli.
Szeretem a nyarat, de nem ilyen forrón,
Nem ezt vártam télen oly sóvárgón.

Talány magamról.

Ez egy olyan gondolatsor, ami talán nem vezet sehová, csak írom azt, ami eszembe ötlik éppen. Úgy gondolom, az igazi blog ez lenne, de én nem akarom ezt látni a publikus oldalon! Azt, amit láttatni óhajtok, azt előbb jól megrágom, esetleg teljesen átdolgozom, majd - lehet, hogy a felismerhetetlenségig - átrendezgetem. Na ezután már mehet is a közzétételre...

Amit kiengedünk, kiírunk, kimondunk, azért a felelősséget is vállalnunk kell! Ezért jó, ha meggondoljuk, mikor és mit teszünk publikussá, illetve mit nem - vagy mit rejtünk el később mégis.

Miért ez az önkifejezési őrület? Miért mond el mindenki mindent - bár szerintem az igazság a legtöbb esetben maximum csak a felét (az általa látott felét) takarja. Miért tört én rám is rám újra ez a kimondhatatlanul erős írási kényszer?

Bár én nem engedem - nem engedhetem - meg magamnak a valótlanságot! Csak olyan lehet publikus, ami teljesen megfelel a valóságnak, amiért vállalni tudom Istenem, Jehova előtt a felelősséget. Régen, még katona koromban - úgy 30 éve - folyamatosan verseltem. A verseim többsége mai szemmel már nem felelne meg ide. De ki kellett írnom - akkor és ott azt, amit most már méltatlannak ítélek meg!

Most, hogy nejem beteg lett, ismételten megjelent ez az íráskényszer. Nagyon sok bennem a felgyülemlett gondolat, a kérdés, melyre most választ hiába is várnék, ember nem tudja megadni. Ezért - talán - kezdtem bele ebbe a blogba. A blog írást ez előtt nem találtam hozzánk illőnek, de most úgy látom, semmi kivetni való nincs benne, mármint, ha betartjuk a megszabott irányelveket és nem térünk jobbra, sem balra az útról, melyre önátadásunkkor tettük rá hivatalosan a lábunkat.

Nem érdekel, hogy mit mondanak mások, én magamnak van szükségem most az írásra, tehát kiírom mindazt, amit gondolok és úgy, ahogy épp eszembe jut.

Éjfél is elmúlt már. A lányunk az udvarlójával épp most mentek el (és észre sem vette, hogy látogatásuk per pillanat nemkívánatos volt). Feleségemnek most pihenésre lenne szüksége.

Na azt hiszem, én is megírom a T-Mobilnak a reklamációs levelet (e-mail-t) és megyek aludni.

Attila és Ildikó

Ember, kit belülről folyton fal a kín,
Ember, kinek segítenie kellene másvalakin,
Ember, kit én nagyon, de nagyon szeretek,
Ember, kivel együtt élek egy gond-teli életet.

Ő a feleségem, biztosan kitaláltad már,
Ő, kit én el nem hagyok soha már,
Ő, kinek nézve két gyönyörű szemét,
Ő, ki elveszi - mint mindig - az ember eszét.

Vele vagyok, még ha távol járok is tőle,
Gondolataim hozzátérnek időről-időre.
Bár nem vagyunk már mai gyerekek,
Még mindig tudnánk élvezni az életet.

Tudom, nehéz most neki ezt élvezni,
Mikor a betegség a lábáról leveri.
Mégis buzdítom minduntalan arra,
Hogy fájdalmát, gondját Jehovára hagyja.

Talán - nem is oly sokára - mosolyogni is fog,
Hisz e sátáni rendszer már alapjaiban inog.
Várjuk is hittel a megígért befejezést,
Hogy elkezdhessük szívből a lelkendezést.

Most még gondterhelt a szép arcocskája,
Hiába ragyogtat Isten fénysugarat rája.
Most nem látja - pedig tudja - a vég közel,
S mint egy tolvaj, oly hirtelen jön el.

Ha majd ott egészségesen tekinthet szét,
A boldogság megint beragyogja a két szemét.
Erre várok én hát most is és régóta már,
Hisz ilyen társat az ember csak egyszer talál.

Nem is keresek, meg sem fordul a fejemben,
Hogy társamat egy fiatalabbra cseréljem.
Mert együtt lettünk 50-esek e világon,
S a fiatalodást is vele együtt várom.

el vagyok...

Már megint csak, ideültem a gép elé,
S nézek, nézek a fejemből kifelé.
De jó is lenne már ott élni a jövőben,
Hol a bűn és a halál lesz megszűnőben.
Oroszlán a gida mellett legeli a füvet,
A medve s a gida pedig szépen együtt üget.
Nem bántja már egyik a másikat soha többé,
Békességet szerez istenünk mindörökké.

Ha a sok vak szeme majd újra lát,
Ha majd a vén ember sem lát halált,
Ha igazságot szól mindenki a társának,
Akkor nem lesz majd igaza Sátánnak.
El fog jönni ez a békés idő a földre,
Megszűnik a rengeteg bánat tőle.

De lesznek, kik nem értékelik,
Kik Sátánt újra, s újra követik,
Kiket a végső próbán megbuktatnak,
Örök élethez Ők már nem juthatnak.
Mi vonzza ezen embereket a rosszhoz?
S sorsában miért Sátánnal osztoz?

Emberi ésszel ez felfoghatatlan,
Mi nem jó nekik a sok-sok jóban?
Való igaz, sokan nem szívlelik,
Ha életútjukat mások kijelölik.
Hiába lesz minden szép rendben,
Nem lelik örömüket az ilyen életben.

De ha alázattal fordulnának isten felé,
Tisztán állhatnának Jehova és Jézus elé.
Mégis lesznek sokan, kik nem akarnak
Engedni az isteni felsőbb akaratnak.
Hogy soha többé ne lehessen perpatvar,
El fognak veszni ők ott csakhamar.

Csak nehogy ott legyél te is közöttük,
Mert nem lesz nekik védőügyvédjük.
Nem lesz többé tárgyalás sem soha,
Ki nem hajlik a szóra, az ostoba.

Közeljövő - te hogy fogod megélni?

Uram, mit kérsz, hogy tegyünk most?
Hisz köröskörül mindenütt kéz, kezet mos.
Az igazságtalanság és romlottság nőttön nő,
Ebben egyedül ellenállni sajnos nincs erő.


Még ha ki is mennénk ebből a világból,
Ki prédára les, ránk talál bárhol.
Elbújni előle most sehova sem lehet,
Elveszi pénzed, szereteted, életedet.


Kölcsönnel, éhbérrel szívják vérünk,
Pedig mi csak egy kis életet kérünk.
Esélyt, hogy talán holnap jobbra térsz,
S remélni, a földről a rossz egyszer kivész.


Ma persze mást mutat a közhangulat,
Nem láttatja az ebből kivezető utat.
Bánatot és közönyt hagy maga körül,
Ha másnak, s nem neki rossz, annak örül.


Nem sajnál már senkit, nem tisztel már semmit,
Áthágja a törvényt, jogot, s pénzt istenit.
Egyre merészebb, mert nincs hamar büntetés,
Rég mítosszá puhult az édeni kiűzetés.


Pedig tanulni kellene mindannyiunknak belőle,
Istenünk elvei ugyanazok, s nem tekint el tőle.
Kiválasztott régen egy bizonyos napot,
Időt számunkra csak addig adott.


Miért hiszitek, nem lesz már büntetés?
Az aratást is jó előre meghatározza az ültetés.
Fenyegetve közelít az a szörnyű, mégis csodálatos nap,
Mikor egy kevés ember tőle, új esélyt kap.


Megtisztítja akkor a földet minden rossztól,
Emberektől, Sátántól és démonoktól.
Ha nem hiszed, hogy léteznek - jól félrevezettek,
Együnk, igyunk, és adjunk az élvezetnek?


Éljünk mi itt és most csak a mának?
Ne tulajdonítsunk erőt a szívből jövő imának?
Azt mondod: Nem hallgatja meg, mit kérnek tőle?
Mondd, te teljesen megbizonyosodtál felőle?


Mivel bizonyítod, hogy Ő nem létezik?
Miért gondolod, hogy fájdalmaid nem érdeklik?
S hogy eddig várt, tán nincs nyomós oka rá?
Miért nem adta Ádámékat rögtön pallós alá?


S még sok-sok kérdés, mit felvet az élet,
Válasz van, de kell hozzá helyes szemlélet!
A Biblia lapjait, ha szorgosan olvasod,
Belőle az Istened hangját hallhatod.


Megmondta Ő már előre, milyen napok jőnek,
Milyen rossz dolga lesz majd az ekkor élőnek.
Az üzenetvivő nem más, mint Jézus volt,
Lejegyzésével megbízott néhány apostolt.


Mit itt tanulhatsz, csak a javadra válik,
A rossz életút, mint ruha rólad is lemálik.
S felölthetsz egy új, egy jobb egyéniséget,
Mely kész igazságban megismerni a mindenséget.


Rajta, ne habozz kezd el hamar!
Feledd, mit tanultál! Az lepelként takar.
Tiszta szívvel közelíts hozzá, mint gyermek,
Megtanulhatod belőle az önfegyelmet.


S ha nem veted el, mit mond eleve előre,
Rátalálsz a jelre, az igaz utat jelölőre.
Megérted közben, mind jó neked, mit tőled kér,
Kárát fogja látni mindenki, ki ettől eltér.


Bár, most még közbe nem avatkozik,
A hátralévő idő egyre csak fogyatkozik.
Ne maradj az elvesztendők körében!
Ne kételkedj bús haragja hevében!


A döntés a tiéd, más át nem vállalhatja,
Nem lehet rajtad felelős az akaratja.
Csak rád tartozik,beszélsz-e Isteneddel!
De magaddal játszol, s az életeddel!

A vég kezdete...a kezdet vége

A vadásznak nem szabad látszania!
Hisz prédájának őt kell kijátszania!
Orvul támad, ez a bevált módszer,
Erre itt a földön nincs gyógyszer.

Te vagy a préda, kire vadásznak!
Könnyű célpontja lehetsz Sátánnak.
Ő mindenkit meg akar gyilkolni,
Nem fog ő te miattad megváltozni.

Eltéríteni ettől őt már nem lehet,
Rég elfeledte már az önmérsékletet.
Lapít, mint fűben vadászó oroszlán,
Megretten, valami mást lát talán?

Hisz nézd csak, ki jön ott messze,
Hogy sarlóját aratni nekieressze?
Jézus, de előbb az ördögöt megkötözi,
És a sok néppel ügyét szépen elrendezi.

Megtisztítja a földet a sok gonosztól,
Nem hangos a lég már a sok panasztól.
Öröm, boldog sóhaj, amit hallhatsz,
S teljes lelkű hála, mit Jehovának adsz.

50+

Csalódott vagyok, csalódtam e világban.
Átvertek, kirúgtak, pedig hajtottam.
Bűnöm csak az volt, ötven éves lettem,
Ilyen korban én már nem kellettem.

Hangyavilág

Ha egy kicsiny hangya lennék,
Az emberektől mégse félnék.
Világukat nem foghatnám fel,
De mit adnak, úgy fogadnám el.

Természetesnek vélném a kenyérmorzsát,
S megtámadnám az asztalukon a sonkát.
Mindent begyűjtenék, hisz kell nekünk,
Mert ettől függhet télen a mi életünk.

Felfoghatatlan óriások közt menetelünk,
De megtaláltuk bolyunkban a saját helyünk.
Ismeretlen a lázadás, belviszály, zűrzavar,
Mert mindenki teszi, mit a boly akar.

Miért oly más e hangya világa?
Miért segíti a bajban társa?
Miért nem támad a gyengébbre?
S miért nem gondol az egyénre?

Mert tökéletes, mit alkotott atyánk!
Mert leíratta őket példa gyanánt!
Mert ők érzik, mind-mind testvérek!
S mert egyedül nem sokat érnének!

Kérlek

Fáj a szívem, hogy nem értelek,
Fáj a szívem, mert nagyon féltelek.
Nézek, de semmit sem látok,
Keresek ezt a csudaszép "virágot".
Hallgatok, de hangzavar van,
Nem hallik a lépted az avarban.
Hívlak, de hangom nagyon gyenge,
Elveszik e hangrengetegbe'.
Gyere gyorsan, melegítsd fel
Fázó szívemet szerelmeddel!

Hisz egyek vagyunk mi ketten,
Egyek minden értelemben.
Én volnék a bal, s te a jobb,
Nincs is ennél meghatóbb.
Ha két ember tényleg eggyé lesz,
Azután már mindent a társáért tesz.
Közösen sok mindent elérhetünk,
Fontos, hogy legyen ebben hitünk!
Hisz te vagy ki engem kiegészít,
Képviselve fajunk szebbik részit.

Bár tökéletlenek vagyunk még,
De megbocsáthatunk, s ez elég!
Megígérték régen ősatyáinknak,
Hogy gyermekeik majd meg sose halnak.
Most lásd elérkezik már ez az idő,
Küszöbön áll ez a szép jövő!
Tartsunk ki csendesen egymás mellett,
Míg el nem múlik az idő e világ felett.
Akkor majd minden baj megoldódik,
S életünk örökké folytatódik!

Otthon

Megyek haza, megyek hozzád kedvesem,
Kedvedet, szelíd mosolyodat keresem.
Elhatároztam, boldog leszel majd velem,
Még ha ezt az egész világot kell is legyőzzem.

Halálraítélt.

Ki vagy te, ki félreteszed az útból az igazságot?
Ha rosszat teszel, bár ismered a jót és tudod,
Mit hittél, milyen következménye lesz számodra?
Mikor jön el az a rettegett utolsó óra?
De ha változol, s változtatsz tetteiden,
Nem leszel már mennyei Jó atyánknak idegen.
Baráttá, s később majd gyermekévé is fogad,
Megtérve, s igazán megtérítve másokat.

De ha maradsz mai ellenálló önmagad,
Istenünk és fia téged is megtagad.
Hisz harcolsz ellenük - még ha nem is tudod -,
De életedet bizony ily módon elbukod.

Ma nem írok tovább!

Mára már épp eleget írtam ide,
Abba is hagyom most, izibe.
Bár lehet, hogy nem bírom ki,
Ha fejem szavait nem írom ki.

Niért hal majd meg a gonosz?

Vajon mi hajtja az embert a gonoszságra?
Erről szólna szíve minden vágya?
Mit tenne, ha oly világ születne itt,
Hol mindenki más helytelenítené rossz tetteit?

Miért kell, hát a gonosznak meghalnia?
Hogy a szelídeket ne legyen idő uralnia.
Ne támadhasson újra gonosz közállapot,
Hol elfeledték a rácsot, s a lakatot.

Nem élhet senki, ki nem veti alá magát,
S nem ismeri el Jehova feltétlen uralmát.
Nem félelemből, hanem szívből, szívesen,
Hogy szava így is igazolva legyen.

Mi az élet?

Az élet elrepülhet,
A kín az itt marad..
A fények egyre tűnnek,
Vagy perc, mi elszalad!

Múlt-jelen-jövő

Atyám, oly szép, oly jó, mit a földön alkottál,
Az ember is, kit mindegyik fölé állítottál.
De hűtlen lett hozzád, s ez a tény szomorú,
Ezért van körülöttünk mindennel háború.
Hisz elénk adtad a örök élet reményét akkor,
Csak ne ettek volna arról a bizonyos fáról.
A férfi örömmel elfogadta kezedből a nejét,
Aki aztán szépen elcsavarta a fejét.
Adott enni onnan urának, mikor az vele volt,
S igazából ekkor esett rajtunk szégyenfolt.

De te, Jehova jóságodból újabb reményt adtál,
Majdan eljön Jézus fiad, de Sátán nem hátrál.
Királyként már most is uralkodik ellenségei között,
És győzni fog nemsokára az Ördög, s serege fölött.
Ekkor megtisztítod a földet minden rossztól,
Sok önző embertől, ki mindvégig csak harcol.
Ezután újra egységes lesz az emberi család,
S virul majd a föld, mint régen megmondád.

Teki

A teknős furcsa egy állat,
Magával visz egy saját házat.
Mégis fürge, ha a vízbe ért,
Igyekszik a finom halért.

Rút kis kacsa...

A kis kacsa nem szép, hanem rút,
Nem látja benne kacsa mama a hattyút.
Neveli szorgosan, ha így alakult,
Továbbviszi, mit szülőjétől tanult.

Várj istenedre!

Míg tűrni tudsz, nincs semmi baj,
Míg istenre vársz, semmi nem zavar.
Míg csak a jót látod, jót is kapsz,
Míg csak jót adsz, el nem fáradsz.

Kérdések

Ha hazudnak neked, te vissza hazudsz?
Ha megütnek téged, te is visszaütsz?
Ha bántanak másképp, te megbosszulod?
Ha látnád magadat, tettedet meggondolod?

Azért, mert

Azért jó lenne tudni, mi lesz holnap, és holnap,
Mert nem zavarna, fel baj hirtelen nap, mint nap.
Azért szeretném látni azt a jó földet,
Mert szeretném megérni az eljövendőket.

Miért jó a rossz?

Miért jó Sátánnak, hogy rossz az embernek?
Miért gyűlöli annyira az életet?
Miért nem adja fel, hisz tudja, vesztett?
Miért rántja magával az embereket?

Hisz Ő volt, ki félrevezetett!
Hisz ő volt, ki azzal is kérkedett,
Hogy mindenkit el tud fordítani istentől,
Hogy feladja az ember, miről atyánk jövendöl.

Bár ne hallgattak volna egykor Őrá,
Bár lettek volna a kísértésen úrrá,
Bár ne követték volna angyalok is sokan,
Bár kitartottak volna igazságosan.

Akkor most nem lenne jó a rossz,
Akkor most nem uralkodna a gonosz,
Akkor most nem látnánk hiábavalóságot,
Akkor most élnénk egy igazabb valóságot.

Talány

Számodra, hogy mindegy mi van az helyes-e?
Hisz csak úgy élsz, bele a nagy semmibe.
Ha néha-néha komolyan gondolnál a jövődre,
Nem égetnéd a gyertya két végét ennyire.

Egy ember érdeklődik úgyis csak irántad,
És az te vagy, ezt az életet te kívántad.
Más önszántából neked semmit sem ad,
Csak ha van felette valami hatalmad.

Mi jó, mi szép, mi kedves számodra lehet,
Azt neked önerőből kell megszerezned.
Ebben a világban már nincs szeretet,
Mely a buktatókon átsegítene téged.

A szeretetet azt adni kell, tudjuk jól,
Mert ki csak kapni akar, az folyton harcol.
Kihűlt, elenyészett, vagy önmagáért lángol,
Pedig mindenki igényelné még valahol.

Kicsim...

Miért is nem lettem fénylő csillag?
Ki fel-felvillan számodra is láthatólag...
Fényt adnék esténkét az ösvényedre,
Hogy odaérj, ahova akarsz, nem eltévedve.
Vagy folyó, mely üdítően csobog a lábadnál,
Akkor elmélázva, megnyugodva hallgatnál.
Esetleg felhő, mely frissítő esőt csepegtet,
Megújítva ezzel kedvedet, s lelkedet.
Miért lettem ember, ki gyötör, sanyargat?
Ha kérsz valamit, akkor mindig mást ad.
Szerényen élnék melletted, mint a kutyád,
S néha-néha te a fülemet vakargatnád.
De én a férjeddé lettem egykoron,
Idegenből a legközelebbi rokon.
Adnék én fényt neked - ha tudnék,
Hűsítő vizet, ha folyó, vagy felhő volnék.
Szeretlek kedvesem teljes lelkemmel,
Két kezemmel, mely segít, felemel.
Számmal, mely dicsér, mint most is van,
Orrommal, mi szívja illatod boldogan.
Két szememmel, mi látni kíván mindörökké,
S szívemmel féltőn, hogy maradj mindig övé.

Miért és mit?

Most beszéltem a bratyóval skype-on egy kicsit.
Mit mondott az fel egyáltalán nem vidít.
Szüleink elhunytak ugyanis egymás után gyorsan,
S ő belebetegedett ebbe súlyosan.
Egyedül maradt, úgy érzi nincs már társa sem,
S felrója nekem, én miért nem keresem?
Igaz, nejemet most műtötték rákkal,
S én is olyan volnék, mint a partra vetett hal.
Nem érdekel most semmi más engemet,
Csak újra egészségesnek lássam a nejemet.
Lesném a gondolatát is - ha tudnám,
Érte még az életemet is odaadnám.
Tudja jól mennyei Jó atyánk mindezt,
S ad erőt - s eszet is - hogy ezt érezd.
Ki kell bírni mindent, mi jön még ránk,
Nem érhet véget így az élettúránk.
Kaptunk is már reménységet, tisztát,
Nem írunk sérelmeinkről hosszú listát.
Inkább azt nézzük mi benne a jó, a szép,
Nem is lehetne megélni ezt másképp.