Az idők végezetéig próbálkozhat az ember,
Számára megváltoztathatatlan, hogy megöregszik egyszer.
Végtelen élet után Ő gyermekin sóvárog csupán,
S mikor megkaphatná, elfordul tőle bután.
Nem gondolkodik, nem mérlegel semmit,
Szidja, ki nála ilyen dolgot felemlít.
Észre sem veszi, hogy már eljött az alkalom,
Megy tovább arra, amerre viszi a sokadalom.
Még azt sem tudja, tulajdonképp hova tart,
Már nem kívánja, mit gyermekin még akart!
Elmúlik életünk és meg sem ismertük Őt,
Nem szeretjük, ki minket éltet, a Teremtőt!
Nem tiszteljük annyira sem, hogy meghallgassuk,
De törekszünk rá, hogy ítéletét halogassuk.
Pedig nem vagyunk képesek megakadályozni,
Mégsem hagyjuk magunkat általa kormányozni!
Por és hamu vagyunk csupán előtte,
Ránk fúj és mi szépen elpárolgunk előle.
Csak nevet okoskodásainkon, mi hasztalan,
És folyton kérlel bennünket szép szóval, halkan.
Fiam, és lányom, hallgassatok az én szavamra!
Utamról miért térnétek le jobbra, vagy balra?
Örök élet van szavaim mögött részetekre,
Ha ellenálltok, mentek a végzetetekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése