Sokszor hibázunk...

Ó Jehova, a bűneink sajnos oly nagyok,
Érthetetlen, nem akarom, mégis bűnös vagyok.
Mindig azt kívánom tenni, mi helyes a szemedben,
Mégis állandóan vissza-visszatérve a bűnt elkövetem.
Bocsáss meg kérlek, add, hogy legyen erőm,
Mert csak úgy lehet nálad békés jövőm.
Mit teszek, azt szeretném mielőbb feledni,
Mit kéne tenni, azt szeretném én is tenni.
Nem vagyok méltó hozzád, ha ezt folytatom,
Számomra nagy neved így nem védelmező oltalom.
Ha segítesz, még én is megváltozhatok,
A te tetteid és terveid olyan jók.
Azok élhetnek oltalmadban, kik megvallják,
És bűneiket végleg, teljesen elhagyják.

Miért is nem hallgatok a figyelmeztető szóra?
Miért is hallgatok a bennem szóló nógatóra?
Miért van, hogy csak későn kapok észbe?
Miért nem veszem a sorsomat én kézbe?

Megválaszolni ezeket nem tudom,
De sorsomat irányítani akarom!
Ezért esdek hozzád, segíts kilábalnom,
És eddigi utamat végleg otthagynom...
Parányi porszem, ki felbosszant téged,
Kér, ne mondj ki rá még ítéletet.
Adj kérlek reményt, hogy változhatok,
Hogy folytatni küszködésemet van még ok.

Tudom, nem elég ezt így elmondani,
De a bűnöket szükséges elhagyni...
Agyam tudja mikor mit kéne tenni,
De ezt néha erőtlenként kezeli.

Bár lennék piciny gyerek,
Kit a felnőttek megértenek.
Bár lehetnék még hűséges tanúd,
Míg a világunk ideje tovafut.
Bár ne hagynám többé el az utat,
Mit Szent szavad világosan megmutat.
Bár okulnék az eddigi bajokból,
Mit szavad előre fel is sorol.