Érzelem ... 3 ... közöny

A közöny, mely fojtogatóbb a gyűlöletnél,
Oly érdektelen, hogy mindegy, mit is tennél.
Megválthatod akár ezt az egész rút világot,
Nem kapod meg a figyelmét, pedig úgy kívánod.
Kegyetlenebb a gyűlöletnél. Mert már túl van rajta,
Rád sem néz, hisz amolyan minden mindegy fajta.
Hiába forszírozod, sosem teheted újra érdekeltté,
Beleunt már mindenbe, s így vált minden mindeggyé.
Érzi, s tudja, hogy neki a dolgokra nincs ráhatása,
Ezért lett a közöny az ő személyes, saját vallása.

Érzelem ... 2 ... gyűlölet

A gyűlölet erőteljes érzés, csontig ható,
Tárgyával szemben a bensőnket szétmaró.
Konok, észérvekre ritkán hallgató érzés ez,
Legbelülről fakadó, mély ellenszenvet feltételez.
Lebontani sokszor még csak remény sincsen,
Mert azon alapul, nekem mi a legbensőbb kincsem!
Mit tekintek oly fontosnak, hogy undort keltsen
Ami ellentétes vele - és ez nem dől el a fejben.
Indítékaink megmutatják, értékrendünk vezérli,
Mégis azt vesszük észre, hogy saját életét éli!

Érzelem ... szerelem

A szerelem tűz, mely felégeti önmagát,
S a gondok lassan felfalják táptalaját.
Hibáink kioltják, mint tüzet a víz,
Még akkor is, ha tárunk bennünk oly nagyon bíz.
A megszokás is hűti, mint jég a forrót,
S már nem is érzed szívedben azt a lángolót...
Ezután sóvárogva vágysz utána - keresve,
Hogy szíved e forró érzést újra meglelje.
Átélni vágyod újra, meg újra azt az égetőt,
Hát miért feleded, hogy már megtaláltad Őt?
Egykor szíved vadul kalapált, ha csak rád nézett,
Emlékezz! Milyen jó is volt Vele e különös közérzet...

Mi magunk

Mit ugrálsz te porszem ember? Miért tartod magadat oly sokra?
Csak itt lépdelsz, de elmédben már rátetted kezed a csillagokra.
A port kavarod, de úgy érzed nagy dolgokat viszel véghez,
Napról-napra közelebb is kerülsz a beígért végítélethez!
Talán, ha figyelnél, ha mások érdekét figyelembe vennéd,
Ha egy kicsit másokat is - és nem csak önmagadat szeretnéd,
Feledhetnéd e komor jövőt, mely hozzád oly gyorsan közeleg,
S már nem a semmibe néznél, szemeid nem bámulnának réveteg.
Tisztán látnád, milyen szép is lehet a közeli - s távoli jövő,
Megértenéd, ehhez szerény ember kell, s nem ily nagyra törő.
Mégis, álmaidban gyönyörű kerteket látsz körös-körül,
Hol ember, s állat az életnek végre együtt örül.
De megvalósítani - milyen kár - erőd már nincsen,
Nem is tudnátok osztozkodni ekkora nagy kincsen.
Bár a vágy meg van, mégis az önzés kényszere munkál benned,
Saját lényeddel kellene sikeresen ellenkezned!

Ősz van

Szomorú idők járnak manapság mifelénk,
Lassan itt a tél, s mi legszívesebben menekülnénk.
Lehangoló látni a tájat, hogy veszti el szép színét,
S fordul minden szürkébe, avar lepi az utak tetejét.
Egyszeriben távoli emlék csupán a reggeli vidám madárdal,
Mely annyiszor ragadott már önfeledten magával.
Elrepültek, melegebb tájakat kerestek maguknak,
Hol nem fáznak, s élelmet is bőségesen találnak.
Ilyenkor szomorú vagyok, csak aludnék legszívesebben,
Vagy áttelelnék én is, csak egy kicsit sokkal délebben.

Szeretem kis hazánk páratlanul gyönyörű tájait,
De ki nem állhatom az elmúlást, mi az embert várja itt!
Jó atyánk Jehova, tudjuk, Te nem ezt akartad,
Mikor az első ember - Ádámot - az Édenkertbe raktad!
Hisszük, hisz szavad biztosít róla, már nem kell várni sokat,
Hogy helyreállítsd itt a földön az eredeti viszonyokat!

Köszönjük, hogy mi ránk még most is gondod van,
Szolgálunk Téged, figyelünk szavadra gondosan.
Egyik nap sorol a másik után, gyorsan száguld az idő...
Már-már itt van, hogy új világod a romokon kinő.
Köszönjük, hogy tanulhatunk, hogy szelíden terelgetsz!
Hálánk Tied örökké, hogy megmentesz és minket élni engedsz!

Kis cicák

Kicsi cicák, aranyos kis szőrpamacsok.
Mókás fejek, puha, szőrös-karmos kis mancsok.
Bohókásan bolondoztok a gazdi szívét megnyerve,
Nincs is gondotok a szállásra, sem italra, s ételre.
Jókedvében teremtett benneteket Jehova atyánk,
Biztos mosolygott, s már előre is gondolt mi ránk.
Szeretetből lettetek ti is ilyen csodálatos lények,
Hogy jókedvre derüljünk általatok, ez itt a lényeg!
Mikor hangosan dorombolva bújtok oda hozzánk,
Simogatva megnyugszunk, mosolyra hajlik a szánk.
Köszönjük jó atyánk, hogy oly bőkezűen kedves vagy!
Köszönjük, hogy kedvességet minket hidegen nem hagy!
Még ha elhagytunk is, a Te képmásodra lettünk teremtve,
Rá is ébred erre az ember a sok földi szépségen merengve!
Jóságod határtalan, de ős szüleink nem kértek belőle,
Nem gondoltak ránk, nem terveztek, s nem néztek a jövőbe.
Kicsi cicák, aranyos kis szőrpamacsok,
Meglágyul szívünk ha ránk néztek, s szemetek ragyog.
A mami, s papi helyett mi lettünk felelősek értetek,
Annyi szeretetet adtok, s cserébe semmit sem kértetek.

Ha - Akkor

Ha tudod, hogy mit miért tesznek veled,
Ha sejted, hogy tetteid oka mi is lehet,
Ha téged a félelem közben teljesen megbéklyóz,
Ha mindez számodra csak kínos gondolatokat hoz,
Akkor itt az idő, hogy újragondold teljes életed,
Akkor vizsgáld meg, mi számodra értékként létezett,
Akkor keresd Teremtőd végtelen nyugalmát,
Akkor - ha megleled - bensőd mély nyugalom járja át.

Ha szeretsz élni és nem akarsz a haláltól félni,
Ha unod, hogy értelmetlen dolgokról kell beszélni,
Ha már nem élvezed, mi régen volt a lételemed,
Ha csak sóhajtozol, s nyögsz, halálra szánva életed,
Akkor neked talán már nincs is mitől félned.
Akkor találd meg az egyedül értelmes beszédet!
Akkor féld az igaz istent, s legyél nagyon boldog!
Akkor megérted, mindig is csak ez lett volna a dolgod!

Ima

Mennyei Jó Atyánk, Hozzád szól esdő imánk,
Félve haragodtól, emeljük halkan szóra a szánk!
Bár lehetne ébren is egy kicsi nyugtunk,
S ne csak akkor, ha szemünket álomra hunytuk!
Bár szívből megadnánk Neked, mit joggal el is várhatsz,
Hűséges odaadásunk, hisz ez lenne e világ dolgaira a válasz!
Helyeslésed keresve próbáljuk élni életünk minden pillanatát,
E gonosz világban, melyet Sátán gonosz szellem hat át.
Pillanatról-pillanatra érezzük romboló hatását magunkon,
A minket körülvevő emberek tömege óhatatlanul magával von!
"Rossz társaságok megrontanak jó szokásokat" - erre régen figyelmeztettél,
Szavaid igaz volta - annyi év múltán - még most is él!
Kérjük add, hogy hozzád mindig, mindenben hűek tudjunk maradni,
És így - feléd tiszta szívvel , lehessen másoknak ezt szelíden átadni!
Köszönjük, hogy Te nagyra becsülsz, védesz és adod áldásaid,
Ígéreteid megvalósulását saját szemeinkkel már tisztán látjuk mi mind!

Világok harca

Harsány vagy! Azt hiszed, ez elfedi rosszabbik éned?
Harsány hangon hangon torkolsz le másokat, s ezt jónak véled.
Harsány jelszavakat skandálsz, azt gondolva, igazad van,
Harsány hangod messze hallik! Jobb lenne tán kicsit halkabban!

Szavaid dorongok, földbe döngölnek mindenki mást,
Szavaid sebeznek, nem érhetnek el békés hatást.
Szavaid rombolóak, magad világát is lerontod velük,
Szavaid mélyre hatnak, védekezés az alap lényegük.

Mert a világ, melyben élünk ilyenné formál mindenkit,
Mert szelleme - mi irányít - jóra, építőre, szeretetre nem segít!
Mert önző világunkban csak az ÉN az, ami egyedül fontos,
Mert itt nem ér fel semmi Mennyei atyánk, a te világodhoz!

Ahol béke és egyetértés munkálja folytonosan a jót,
Ahol szereti az összes ember a többi szeretni valót!
Ahol más békéje előrébb való, mint saját önző érdekünk,
Ahol nyugalomban, s békében örökké is élhetünk!

Bár jönne már az az új világ, hogy ennek vége legyen!
Bár dőlne össze már ez az ó világ, hogy az ember felébredjen.!
Bár kinyílna a szemünk, hogy lássuk hadaid közeledtét!
Bár úgy szolgálnánk Téged, hogy túlélhessük világunk elestét!

Ismerős szavak

Menjél innen ki, máskor úgy kell berángatni!
Menjél innen ki, akkor tudok nyugodtan főzni!
Menjél innen ki, majd szólok, ha lehet jönni enni!
Ismerős szavakat hallasz? Csak őt akartad szeretni?


Szeret Ő, csak úgy érzi sok dolga van,
Szeret Ő, gondoskodik rólad boldogan.
Szeret Ő, mert látod máig veled maradt,
Hát fogadj szót, így teheted boldoggá magadat.

Mégis miben reménykedsz?

Mond, mi várhat még ránk e gonosz világon?
Talán jóra gondolsz és átsiklasz sok rossz dolgon?
Körülöttünk mindenütt csak háborúság zajlik,
Ezért mindenhonnan nyögés, sóhaj hallik.
Mégis miben reménykedsz? Mi a hited alapja?
Ki mással rosszul bánt, büntetését megkapja!
Valaha jól indult minden, de eltévedtünk,
Volt boldog célunk, mit szem elől tévesztettünk.
Elnyűtt, bepiszkolódott bolygón élünk ma,
Egyre kevesebb rajta a zöld, a virág, a fa.
Mégis miben reménykedsz? Hogy tudod elkerülni?
Így cselekedeteiddel fogsz feledésbe merülni.
Pedig van már előtted sok elrettentő példa,
Tudod, hogy tűnt el oly hirtelen Szodoma és Gomorra.
Tán azt hiszed, történetük népi mese csupán,
A csapás váratlan lesz számodra is, mint hajdanán.
Mégis miben reménykedsz? Megmenteni ki fog?
Hisz segítségül Jehova nevét te sem hívod!
Egyedül nála van megmentés, Ő a biztos támasz,
Rajta kívül más istentől még sosem jött ilyen válasz!
De te mégis más istennél keresel menedéket?
Valaki jól elvakított! Sátán eltompította elmédet!
Mégis miben reménykedsz, hová tűnt egykori boldog célod?
Nézz körül és lásd, mivé tettük egykor gyönyörű otthonod!

Bármi történjen is...

Történhet bármi, én nem tágítok Mellőled!
Történhet bármi, megadom, mi jár Neked!
Mennyei jó atyánk, Te mindig gondoskodsz rólunk,
Ha ellenkezünk is, még ha csak rosszat is szólunk.

Mi az ember, hogy így gondot viselsz róla?
Miért teszed, mintha mindig jó volna?
Hisz állandóan gonosz dolgokat művelünk,
Mégis kedvesen és szeretettel bánsz velünk.

Mennyei jó atyánk, kérünk gondoskodj rólunk,
Vezess bennünket, segíts csak jót szólnunk!
Bármi történjen is, mi nem tágítunk mellőled,
Bármi történjen is, hálát adunk teljes szívből Neked!

Hallgatom a város "csendjét", mint zúg...

Hallgatom a város "csendjét", mint zúg,
Hallgatom, de nekem már semmit sem súg!
Kemény világ ez, melyben nekünk élnünk kell,
Kemény világ, mely üldözésünkkel nem hagy fel.

Mire való e boldogtalan, dologtalan emberi lét?
Mire való, hogy megtagadja teremtő Istenét?
Aki búsásan ellátta minden földi széppel, jóval,
Aki irányítaná jó felé csendes, szerető szóval.

Most már sokaknak késő, teljesen elfajzottak,
Most már szellemileg Téged Messzire elhajítottak!
Nem értékelték, mit adni kívánsz mi nekünk,
Nem érdekli őket, hogy lehetne örök életünk!

Csak a tudomány számít, másra nem hallgatnak,
Csak egyre-másra bonyolult elméleteket gyártanak.
Nem látják meg a tiszta, egyszerű valót,
Nem keresik a teremtésben a Mindenhatót!

Ezért elveted Te is őket Mennyei jó atyánk,
Ezért vár hamarosan szörnyű pusztulás ránk.
Aki beléd veti bizalmát és keres Téged,
Annak megígérted, Armageddonkor megvéded!

Ugyan miért?

Ugyan miért lenne fontos, hogy Te éljél, ha én nem élhetek?
Ugyan kinek tenne az jót, ha jót tennék veletek?
Ugyan látnám-e valaha ennek a személyes hasznát?
Ugyan érdekelne-e valaha engem egy törődőbb világ?

Igen! Ilyenek vagyunk mi emberek!
Sajnos még a legtöbbünk tévelyeg!
Sajnos nem látja meg a fától az erdőt,
Igen, sosem inti nyugalomra a veszekedőt!

De ha csak egyszer is megállna és belegondolna...
Ha érezné, hogy jót tenni milyen jó is volna...
Ha nem mindig csak a maga hasznát lesné...
Akkor inkább istene helyeslését keresné!

Cserébe kapna sok-sok jót mindenki mástól...
Cserébe felszabadulhatna az elnyomásból...
Kapna szerető társakat, s mindent, mi jó....
Kapna egy olyan életet, mi végigélni való!

Ember

Magányosan egy sokadalom közepén - ez vagy! Ember...
Ki kitárnád szívedet, de cselekedni mégsem mer.
Ki szeretné, ha szeretnék, de viszont szeretet nem ad,
Ki csodálkozik, hogy e nagy tömegben egyedül marad.
Hogy megértsenek, értsd meg, neked is meg kell értened!
Hogy szeressenek, tudd, hogy neked is kell szeretned!
Hogy társad legyen, neked is társnak kell bizonyulnod,
Hogy jobb életed legyen, neked kell először mozdulnod!

Ha boldog az ember...

Ha boldog az ember, miért nem tud ebben megnyugodni?
Miért kell neki folyton a rossz után kutakodni?
Ha szereti társát, hát fogadja el úgy, ahogy van,
És élje le vele hátralévő életét boldogan...

Csak kérdések?

Miért futsz serényen? Mire hajtasz olyan nagyon?
Mikor álltál utoljára csendben elmélázón?
Van-e értelme mindannak, mit teszünk?
Használ-e az nekünk, amit megeszünk?
Tettünk-e valaha jót másokért fizetség reménye nélkül?
Kaptunk-e valamit másoktól, mutatva nem vagyunk egyedül?
Élhet-e sokáig egy ilyen önző faragatlan nemzedék?
Mikor mondja mennyei jó atyánk, hogy ELÉG?

Mit teszünk akkor majd, hogy életünk megtarthassuk?
Mikor nyílik már meg szavára a szemük és az agyuk?
Miért nem látják, ez csak a pusztulást segíti?
Miért nem hallják meg a szót, mely az embert megeleveníti?
Miért zárják be szívüket, elfedve mindent, mi jó?
Miért teljesítik be sorsukat: a ember halandó?
Vajon tudna az ember Jehova nélkül boldogan élni?
Vajon építene olyan világot, ahol nem kell félni?

Vajon szeretné-e társát, még ha az meg is bántaná?
Vajon nem változtatná rögtön boldogságát fájdalommá?
Ha képes rá, miért nem él inkább békében mindennel?
Vagy talán épp ezért van perben folyton istennel?
Hisz tekintetét talán nem emeli fel keresve istenét?
Talán mégsem adná Neki oda - ha kérné - mindenét?
Mért keresi, ha megtalálta mégis oly gyorsan elveti?
Miért veti el, ha ezután is mindenben Őt keresi?

Bolondok az emberek, hogy így cselekednek?
Bolondok és ezért folyton egymással verekednek?
Mi kellene, hogy megértsék, ennek nincs értelme?
Mihez fogna, ha kiderülne? Mindentől félne?

De Te, jó atyánk Jehova, még most is árasztasz ránk áldást!
Szeretnéd, ha mindenki megérné a közelgő váltást!
Hisz jól tudod, az ember otthona igazából az Éden,
És visszaadod, mit elvesztett egyszer régen!

Szép kislány

Egy szép kislány ragyogó két szeme néz rám...
Ez a szép kis lány harminc éve a "házi boszorkám".
Ennek a szép kis lánynak egykor örök hűséget fogadtam,
Ehhez a szép kislányhoz bizony hűséges is maradtam!

Dereng a jövő - szürkül a múlt

Szürkül a múlt - nem szeretem - s ez nem meglepő.
Dereng a jövő, mely már nem távoli és oly megnyerő!
Csodás képek úsznak elmémbe egy gyönyörű kertről,
Mit magam körül látok és nem csak nézem fentről!
Hisz Atyánknál nincsenek pálmák, sem zöldellő ligetek,
Az egész föld olyan lesz, mint ma a Seychelle-szigetek.
Boldog és békés emberek fogják lakni azt örökre,
Nem lesz szükség katonákra, fegyverekre, őrökre!
Végre végleg elmúlik minden, mi ma minket nyomaszt,
Szürkül, feledésbe megy, mert nem szívesen látjuk azt.
Megvidámítja majd szívünk a sok-sok szeretet, mit kapunk,
Jehova atyánk fogja széppé, teljessé tenni minden napunk.

Adjunk hát hálát már most is mindezért Neki,
Megígérte - szeretetében megtartja - megérdemli!
Nincs, ki oly sokat tett volna már eddig is értünk,
Hisz Neki köszönhetjük, hogy egyáltalán éltünk!
Ha nem árasztana áldást már most is a földre,
Onnan soha, de soha egy növény elő sem jönne!

Kérünk hát, add meg nekünk, mire szükségünk van,
Hogy tisztelettel adózhassunk Neked hálaimánkban!
És taníts minket, egymást tiszta szívvel szeretni!
Hogy még sokakat tudjunk Te hozzád vezetni!
Ez lenne kérésünk, drága urunk, Jehova atyánk,
Tudjuk, Te szüntelenül figyelsz mi ránk!
Gondod van minden egyes léptünkre, még ha rossz is,
Neked mindegy, hogy ki hív, az gazdag, vagy kódis.

Ha majd egyszer...

Ha majd egyszer békében megöregszel,
Múlt béli képek édes homályában veszel el.
Erőd elfogyott, karod és lábad reszketeg,
Szemed nézné a távolt - közelit sem lát - beteg.
Kívánod a múlt oly csodás ínycsiklandó ízeit,
Hisz oly jól, mint édesanyád, senki sem ízesít.

Sajna, ez a világ rendje, manapság megöregszel,
Egyre kevesebbet bírsz, ezért egyre többet fekszel.
De nem kell, hogy ez mindig így folyjon tovább!
Legyél erős és maradj boldogan fiatal inkább!
Tudd, ez ma már nem csak bolondos álom,
Biztos remény a békés új világ! Én is ezt várom!

Jól tudom...

Hallom én - miért ne hallanám - amit tőlem kérsz Jó atyám?
Hallom, hisz megpróbálok én feszülten odafigyelni, mondanám.
Jól tudom, hogy Te mindig, mindenkinek csak jót akarsz!
Jól tudom, viszonzásul mégis csak kevés jót tapasztalsz!
De amit mondasz, én nem mindig értem meg azonnal!
De amit tanítasz, nem mindig forgatom haszonnal!

Mi az, amit adhatnánk Neked, ami amúgy is ne lenne a Tied?
Mi az, amivel mi, porszem emberek megörvendeztethetnénk a szíved?
Mi a Te alkotásaid vagyunk, de Ó jaj, mert fellázadtunk!
Mi az akaratod cselekvésére, magunkban hajlamot ritkán látunk!
Mi épp ezért, rászorulunk szavadra, emlékeztetőidre, nagy erődre!
Mi éppen így kérünk, hogy majd tisztán juthassunk elődbe!

Hajdanán, mikor még két ember volt, az emberiség hajnalán,
Hajdanán, másképp is lehetett volna, megmaradva Jó atyánk oldalán.
De nem volt meg ősatyánkban az ehhez szükséges szeretet,
De csak az Ő párját nézte, s ez katasztrófához vezetett!
Jó, tudom, a "mi lett volna ha..." - értelmetlen gondolat most,
Jól tudom, mit kell tennünk, hogy ragaszkodhassunk akaratodhoz!

Szavunk gyenge

Szavunk gyenge, halkan mondunk nagy dolgokat,
Szavunkra ma még nem minden ember bólogat.
Bár gyenge, halk a szó, mégis tömegek suttogják,
Bár hallgathatnánk, de akkor szólnának a kövek, a fák!
De hallgatni nem vagyunk képesek, mindez kikívánkozik,
De nézz csak körül! A világ nem a szavunkhoz híven változik?
Egyre csak mélyebbre süllyedünk a bűn mocsarában,
Egyre csak rosszabb, de az ember még mindig bízik magában!
Szavunk gyenge egyenként, de harsog ez a sokaság!
Szavunkra odafigyel egy jókora hallgatóság!

Ma mlég oly nehéz

Olyan nehéz az élet e háborgó világban!
Olyan nehéz, de hiszem, az elveimért kiálltam.
Lett is miattuk sok-sok gondom és hátrányom,
De Te, Jehova atyám, segítettél mindig kivárnom.
Eddig sikerült mindig kivárni a megoldást gondjaimra,
Bár közben olyan lassan pereg, mintha csak mászna az óra.
Nincs már remény, hogy a helyzet javulóra forduljon,
Végtére is nagyon közel már, a várt Armageddon.
Igaz, tudjuk jól, végig ki kell tartanunk Te melletted,
Hogy életünk, bősz haragon napján magadnál elrejtsed!
Naponta esdünk: "Jöjjön el királyságod, legyen meg akaratod!"
Hiszen várjuk a rég megígért gyönyörű új világod!
Hitünk alapja, a szeretet, mely összefűzi az embereket,
Sosem szeretnénk megbántani, sem társainkat, sem Tégedet!

Túl sok

Túl sok ez nekem, nem tudom, ki bírom-e egyáltalán...
Amikor szeretted búcsúzik tőled egy új kor hajnalán.
Amikor tudod, már csak néhány nap, vagy hét van hátra,
Túl sok, hogy mégis erről kell beszélni lelketek bánatára.

Túl sok a kérdőjel, mit meg kellene válaszolnom.
Ha igaz, az események előtt kénytelen, meg kell hajolnom.
Ha nincs remény, hogy mégis együtt folytassuk,
Túl sok arra, hogy bánatunk magunkban tartsuk.

Túl sok csapás, mi ért az utóbbi időben hirtelen minket.
Elvesztettük sok illúziónkat, búcsúztattuk sok szerettünket.
Elvesztettük, mi annyira fontos lehetne számunkra,
Túl sok ez így együtt neked, s nekem a hátunkra.

...

Atyám, ha lehet, szabadíts meg ettől bennünket!
Atyám, ha akarod, teljesen felajánlom életemet!
Atyám, kérlek, adj jelt, hogy tudjam mi a helyes!
Atyám, tudom, csakis a te akaratod a tökéletes!

Szavak

Szavak, csak szavak! Hiába mondjuk mást értenek,
Szavak, melyek simogathatnak, sokszor inkább tépnek.
Nem értjük, még társunk szavait sem teljesen,
Nem mindig gondolkodunk, inkább szólunk hirtelen.
Mély seb, mit szóval lehet az emberen ejteni,
Mély seb, mert ki kapja, sokára képes feledni!

Fiad vagyok

Te vagy, kire mindig esdve tekintek,
Te, ki szavaddal oly mélyen megérintett.
Oly sokszor adtál már támogatásodról jeleket,
Oly sokszor kértem kérdéseimre feleletet.
Az igazság útján járni e világban nehéz,
Az igazság útját nézve - az a végtelenbe vész.
Mégis mi haszna, ha élek csak a látszatnak?
Mégis mit eredményez, ha valakit megcsalnak?
Megcsalni Téged, Jó atyánk Jehova, tudjuk, bűn!
Megcsalni annyi, hogy nem szeretetből élünk hűn!
Vizsgálj meg kérlek, tüzetesen legbelül engem,
Vizsgálj meg, hogy milyen rossz hajlamnak engedtem!
Kérlek esdve: Tedd, hogy hozzád tiszta szívvel közeledjek!
Kérlek, segíts e bűnös, gyenge és buta emberednek!
Fiad vagyok, vallom szívemből, mégis teszek rosszat,
Fiad vagyok, tenném akaratod akár naphosszat!

Fájdalom

A fájdalom megfojtja az ember örömét.
A fájdalomban búskomorság ömlik szét.
Hogy enyhülést találjon, mindent megtesz,
Hogy ne érezzen kínt, bármit bizalommal bevesz.

A fájdalom megfoszt attól, hogy örömödben szárnyalj.
A fájdalom nem engedi, hogy bármiből pluszt vállalj.
De bízz, hisz semmi sem tart e világban örökké!
De bízz, mert válik fájdalmad az új világban örömmé!

Lágy szellő

A lágy szellő gyengéden simogatja a képem,
A múlton merengve lassan lépdelek éppen.
A múlton merengve el- elszakadok a mától,
A lágy szellő által hűsített forró nyomorúságtól.

A lágy szellő felüdíti kitikkadt elmém, lelkem,
Lassan elmúlt felettem az idő, mit annyira szerettem.
Lassan elmúlt, most már itt is és ott is csak fáj,
A lágy szellő emlékeztet: Élni márpedig muszáj!

Ez a lágy szellő is a Te könyörületes adományod,
Felüdíti teremtményed, jó érzéssel tölt simogatásod.
Felüdíti teremtményed, hisz friss levegőt, jó illatot hoz,
Ez a lágy szellő illik ehhez a Te gyönyörű alkotásodhoz!

Oldalamon a biztonsággal...

Nem tehetem, hogy hallgasson a szám!
Nem tehetem, mert vérbűnt tenne rám!
Nem teszem, hisz segíteni szeretnék nektek.
Nem teszem, hát igazságot tanulni - gyertek!

Mert bárki bármit is mond, csak a Teremtőnk, Jehova mond igazat!
Neki nem éri meg, nem hazudhat, az aláásná a belé vetett bizalmat!
Szava, a Biblia oly sok könyörtelen támadás célpontja, mégis létezik.
Mi benne le van írva, az általa meghatározott időben el is érkezik.

Közeledik, szelét már a világon mindenki érzi,
Közeledik a nyomorúság, tudja, ki a híradót nézi!
Közeledik hát a leszámolás és elszámolás órája!
Közeledik Jehova megígért, igazságos új világa!

Most hát tedd két kezed szívedre és kérdezd meg magadtól:
Mit kér tőlem Isten? Mit kell tennem? - Tudod jól?
Most hát kezdd el szorgosan keresni, mi az ő akarata!
Mit kér, azt tedd, mert szolgáitól azt várja!

Most hát nem tespedhetünk tovább, úszva a tömeggel?
Mit kér? Szolgáld Őt teljes szíveddel és erőddel!
Most hát, ha teszem, mit várhatok Jehovától reménykedve?
Mit kér? Csak neki szolgálj, úgy telik majd benned kedve!

Közeledik, szelét már világosan érezzük,
Közeledik, kik engedetlenek, összecsap felettük!
Közeledik hát, megmondtuk mi ezt már régen!
Közeledik! És te sem alhatod át magad a végen!

Mert mondjon bárki bármit, Jehova szava számít!
Ő nem csalfa, igazat mond és nem ámít!
Szavában leíratta a leendőket és a már teljesülteket,
Tanítja, hívja szeretettel magához az embereket.

Nem tehetem hát, hogy hallgassak ezekről!
Nem is teszem, mert tudok a biztos jelekről!
Nem tehetem, hisz gyorsan közelít a vég,
Meg is teszem hát, hirdetve a szót: Ebből elég!

Elég a világunk sok-sok hazugságából!
Elég! Jobb élnünk háborúságtól távol!
Elég! Szitkot ne szórjunk egymás fejére!
Elég! Szemetet ne hordjunk már a többi tetejére!

Meddig még, hogy mentek a magatok feje után?
Meddig botorkáltok nappal vakon és bután?
Meddig nem értitek hát meg: Jó, amit kér!
Meddig mentek inkább tovább zsarolni néhány forintért?

Liliom-világ

Kis liliom, te csodálatos virág!
Olyan vagy kicsiben, mint az egész világ!
Mikor kinyílsz, gyönyörű és üde,
De gyorsan hervadsz, alkalmas leszel a tűzre.

Mi is ilyen virághoz hasonlók vagyunk,
Mert fiatalon szépségben, üdén "szárnyalunk".
De fonnyadni kezdünk röpke néhány év múltán,
És nem számít, hogy az ember koldus, vagy szultán!

Mégis a kis liliom, megtévesztő virág!
Vidd csokorral hálódba, meglátod rád mi vár!
Otthonunk az Éden, mint liliomnak a kert,
De Sátán leszakított, és lásd belőlünk mi lett!

Halálra ítélt óriás család az emberiség,
Meg is mondta ezt Jehova réges-rég!
De adott reményt a szabadulásra, jobb jövőre,
Csak rá hallgassunk, ne Sátánra, erre a bűnözőre!

Mert világunk félre van téve harcra, tűzre,
Mert egyik ember viszi a másikat a bűnbe.
Mert nem mehet ez így - jól tudjuk - örökre,
Mert örök élet vár a Jehovához térőre.

Jól tudjuk jó atyánk, Te jót akarsz nekünk,
De mi folyton megbotlunk, szavadat feledünk.
Te mégis szeretettel oktatsz, emlékeztetsz és hívsz,
És az ítéletnapon megmentesz mindenkit, ki benned hisz!

Másolók vagyunk!

Mikor egy ember feltalál valamit,
Csak visszatükrözi teremtőnk tulajdonságait.
Hisz legtöbbször csak másolja, mit lát,
Akaratlanul is dicsérve szent Urát

De mégis magának tulajdonít diadalt,
Tetteiről énekelteti meg a dalt.
Vadul ellenkezik, ha másolónak tartják,
Pedig ellene szólnak a föld, az állatok és a fák.

Mert mi az, mit a természetben nem látunk?
Hisz a tollból lett nekünk a cipzárunk!
Mondhatnád, ott a motor és ott van az óra!
Ezekért is adott találékonyságot az ember alkotója!

Mégis hát, a motor, az óra és a golyóstoll,
Csak parányi lépések! Hol vagyunk még alkotónktól?
Alkottunk-e már fúziós erőművet, mint Ő a napot?
Vagy nagy erejű sugárfegyvert, mint a gamma csillagot?

Tudunk-e úgy repülni, mint a légy, vagy a dongó?
Csak most kezdjük érteni, e tudásuk mily ragyogó!
Tán mászunk a falon, mint a gekkó, vagy a légy?
Kísérletünk erre, csak halvány utánzásképp elég!

Építünk-e oly nagy házat, mint a termesz?
És benne a légkondi is természetes lesz?
Netán jobb szivattyút gyártunk, mint saját szívünk?
És rá is mernénk bízni saját, értékes életünk?

Nézd, hogy áll a nád, vagy a vékony gabona szál!
Lehet, meglepődsz, de ez mind erősebb a vasnál!
Nézd, mondom és természetes az, hogy látsz,
Talán jobban megtervezett optikát is csinálsz?

Mégis, ott a számítógép, mondhatnád, ahhoz nincsen hasonló!
De amit tud, annyit már tud egy csöppnyi dongó!
Agyadhoz fogható összetett alkotás nincs még egy!
Teremtőnktől kapott ajándékoddal meg kell, hogy elégedj!

Mikor egy ember feltalál valami újat,
Lemásolja, mit teremtőnk neki megmutat!
Ismerjük hát el Jehova nagyságát alázatosan,
Hogy láthassuk, mit visz véghez számunkra hamarosan!

Nem szeretem

Nem szeretem a borús, gondokkal teli napokat!
Nem szeretem, bár ebből az élet egyre többet tartogat.
Nem szeretem, ha látlak kínok közt szenvedni!
Nem szeretem, de a bajokat nem tulajdonítom Neki!

Hisz nem Istenünk akarta, hogy így legyen!
Hisz Ő akkor régen elhelyezte az embert Édenben!
Hisz előre megmondta Jehova, hogy mi lesz a jövő!
Hisz ennek ellenére lett Ádám önállóságra törő.

Jehova nekünk jót tartogat még most is!
Jehova szaván és tettein keresztül szeretetéről biztosít!
Jehova nem fog senkit soha rosszal megpróbálni!
Jehova inkább erőt ad, hogy ellen tudj állni!

Nem szeretem e világot, mert álnok és gonosz.
Nem szeretem, hogy nap, mint nap csak bajt okoz.
Nem szeretem, mert csak csalárd álmot ad cserébe.
Nem szeretem, mert hazugságot töm az emberek fejébe!

Hisz annyi minden csodás és igaz vesz minket körül!
Hisz az ember szíve igazán, a helyes dolgoknak örül.
Hisz Ő tanít bennünket, mit és hogyan tegyünk.
Hisz Tőle függ mindannyiunknak az örök életünk!

Jehova szeretné ezt mindannyiunknak megadni!
Jehova csak azt kéri, akarjunk a szavára hallgatni!
Jehova figyeli, mire indít minket a szívünk!
Jehova megérdemli, hogy neki hála éneket zengjünk!

Harmad-száz év

Harmad-száz év! Kb. ennyi jutott eddig mi nekünk.
Harmad-száz év! Sokaknak teljes életénél tovább együtt éltünk!
Harmad-száz év! Köszönöm, hogy még mindig vagy nekem!
Harmad-száz év! Kérlek, most már örökké légy a nejem!

Vajon

Vajon nem tudatott velünk régen mindent?
Vajon bajunkért jogosan okolhatjuk Istent?
Vajon nem figyelmeztetett Ő jó előre?
Vajon nem mi akartunk függetlenedni Tőle?

Miért mutogattok hát folyton Jehovára?
Miért nem hallgattok inkább az Ő szavára?
Miért futtok oktalan mégis inkább a halálig?
Miért nem értek fel ésszel szent szaváig?

Bár tudnátok mit is kínál szeretőn számunkra!
Bár hasonlítanátok szellemileg inkább egy juhra!
Bár szeretnétek az összes embert, testvéreiteket!
Bár az Ő követelményeinek tennétek eleget!

Akkor megáldaná Jehova kezetek minden munkáját!
Akkor ezt látva, szívből adhatnátok hálát!
Akkor bővelkedne a föld minden nekünk való jóval!
Akkor peres feled engesztelnéd mindig jó szóval!

Az élet egy ilyen világban boldogság lenne!
Az élet így igazán értelmet nyerne!
Az élet csak ilyen világban lenne igazán értékes!
Az élet csak ilyen körülmények közt lehet teljes!

Hisz...

Nem ismertek meg Téged, Jehova Isten,
Hisz szerintük isten - egyszerűen nincsen!
Bolondok ők, kik félrevezetnek másokat,
Hisz az ember a tanok közt tetszésére válogat!
Hiszi, csak az valós, mit lát és képes felfogni,
Hisz benne, ha Vagy, erről bizonyítékot fog elfogni.
Nem tudja, Ő maga is csak Rólad mesél,
Hisz az ember csak miattad alkot, érez és zenél!

Oly sok...

Oly sok a szenvedés, mit magunk körül látunk,
Olyan életet élünk, mit nehéznek találunk.
Érezzük mi nagyon jól, hogy mindez rossz,
Érezzük, de tétlenkedünk, mert szívünk gonosz.
Nincs kiút! Mit tehetünk? Merre mehetünk? Zsákutca!
Nincs remény, azt a történelmi forgószél messze fújta.
Üresen révedünk a messzibe, csodát várva mégis,
Üresen mormoljuk az imáinkat, nem is gondolva végig!
Vallják egyesek, nem hisznek felsőbb hatalomban,
Vallják, egyszer, majd sokára a föld a napba robban.
Vége lesz egykoron mindennek, semmi sem tart örökké,
Vége lesz, ezért magukat kiáltják ki főnöknek maguk fölé.
Elvetnek mindent, mi csak kicsit is igazolna Téged,
Elvetnek, mert ki istenben hisz, szerintük téved!
Hiába a sok bizonyíték, nem hallgatnak a szóra,
Hiába a sok tanú, szerintük semmi sem válik valóra!
Most már elmentünk mindenkihez, adtunk válaszra esélyt?
Most már elmondtuk, hogy hogyan védhetné ki a veszélyt?
Csak Te vagy az, Jehova Istenünk, aki tudja mi a jó,
Csak Te vagy, kitől vezérelve kimegy a sok hír-adó.
Mire vártok még? Az idő gyorsan fogy körülöttünk.
Mire vártok még? Tetteink rólunk kiabálnak mögöttünk!
Elfogy az esély, elillan az élet, az ember mit remélhet?
Elfogy az esély, mert nem nagyon változik a szemlélet!
Bár, mi mondjuk utcákon és házanként, mit kéne tenni,
Bár, mi kérünk, gyertek, velünk együtt a Szót érteni.
Miért nem hallgattok a világos figyelmeztetésre?
Miért kell miattatok is azt mondani majd: Végre!
Csak egy út van, mi az életre vezet mindenkit,
Csak egy út van, az igazságon alapuló Isten hit!

Szieszta

Most már nem is tudom, mit gondoljak...
A fejem hallgat, nem sorjáznak a szavak.
Kellemes ez a belső csönd, nem nyaggat.

Szomorú a lét...

Szomorú a lét! Oly sok gondot akaszt ránk.
Szomorú, s mégis örökké élni akarnánk.
Szomorú, hogy mi így is egymást támadjuk.
Szomorú, mert elfeledtük, hogy szeretetet adjunk.

Szomorú a lét! -kit társul fogadsz, az is folyton megbánt.
Szomorú, s mégis mi Őt örökké csitítanánk.
Szomorú, hogy kit "szeretsz", azt ennyire nem becsülöd.
Szomorú, mert fogadtad, életed vele együtt töltöd!

Szomorú a lét? Hisz oly sok szépséget is rejt!
Szomorú? Mégis annyira sokat, mindent jelent!
Szomorú? Hogy látod, szíved eltelik örömmel!
Szomorú? Nem, ha a szereteteddel töltöd fel!

Veled!

Veled! Ez az egy szó mily egyszerű, mégis sokat jelent!
Veled! Ezt mondjuk ki, mikor valakivel tervezzük az életet!
Veled! Ez kizár sok más embert, kapcsolatot szűkít!
Veled! Ez betölt bensőséggel és nem pedig kiürít!

Igen, Veled! Nevesítjük társunk, segítőnk kilétét!
Igen, Veled! Adjuk meg válaszként a dolgok lényegét!
Igen, Veled! Ezzel kizárjuk a többi embert valamiből!
Igen, Veled! Mégis így megóvjuk szerettünk valamitől!

Szeresd Őt!

Talán lesz lehetőségünk, talán még bizonyíthatunk!
Talán, ha végre szent Istenünk, Jehova szavára hallgatunk!
Megmondta Ő előre, nekünk mit kell tennünk!
Megmondta és emlékeztet is, nehogy letérjünk!
Csak az a kérdés: Mi mit akarunk ezért tenni?
Hibáinkat, tévelygésünket még idejekorán észrevenni.
Ha szívből kéred, Ő biztosan szívesen meghallgat!
Ha szívből szereted Őt, megmarad szívbéli nyugalmad!

Add!

Add, hogy úgy tudjunk élni, ahogy Te kéred!
Add, hogy tiszta legyen a szívünk, bármikor is nézed!
Add, hogy ármány, viszály bennünk ne találtassék!
Add, hogy háborúságunk végre elhallgattassék!
De ezért nekünk is tennünk kell azért valamit!
De meg kell szeretnünk szent Istenünk dalait!
De nem ebben a világban lévőkben kell reménykedni!
De nem szabad már nekünk sohasem keménykedni!
Inkább forduljunk Jehovához mindig buzgó imában!
Inkább énekeljünk neki hittársaink társaságában!
Inkább nézzünk előre egy jobb és szabadabb jövőre!
Inkább fogjuk hangunkat alázatosan békülőre!

Poszemmek vagyunk

Mennyei jó atyánk Jehova, oly kedves vagy hozzánk,
Bár mi sok rosszat cselekszünk, jót keresve nézel ránk.
Bár szeretnénk, hűek lenni - nem tudunk teljesen,
Te mégsem akarod, hogy bárki is elessen.
Ezért adtad szavad, hogy írják le nekünk is,
Jó tett és szeretet az élet útjára együtt visz.

Mit akarhatna az ember, a kicsiny porszem?
Nem érhetünk fel gondolataidhoz semmikor sem.
Te adtad a szavad, hogy vége lesz rövidesen,
Ám az ember Tőled mindig valamit elcsen.
Dacos kis gyermekek, kik nem hallgatnak az óvó szóra,
Magukat próbálják átformálni teremtőre-alkotóra
Pedig, mit feltalálnak, csak ellesik Tőled,
Mégsem akarnak még csak hallani sem felőled.

Mércédet most még mi meg nem üthetjük,
Mégis, ha követünk, kedvedet leled bennünk.
Miért figyelsz ránk? Hisz lettünk oly kevélyek,
Hogy tudományunk a teremtő képében tévelyeg.
Hisszük, hogy nélküled is megoldhatunk mindent jól,
De végül mindig valamit valaki jól eltol.
Türelmesen hívsz, tanítasz, a helyes útra vezetsz,
Mindebből láthatjuk, minket mennyire szeretsz!

Galádul cselekszünk, Te mégis tűrsz még,
Nem telt be gonoszságunk, nem mondtad: Elég!
Hogy változzunk, még van egy kevéske idő,
Egyszer talán, minden ember igazán felnő.

Nem tudom...

Nem tudom, mikor és hogy, csak azt, hogy eljön...
Kell, hogy itt végre mindent tisztára söpörjön...
Armageddon eljön, mert Te atyánk megmondtad.
A vihara gyorsan elpusztít minden rosszat!

Nem tudom, miért nem látják, így tovább nem mehet!
Gyűlöletben egymásnak uszítva népeket, embereket.
Pedig, hogy szeressenek, erősen él bennünk a vágy!
Mert az emberi szív nem egy érzéketlen tárgy!

Nem tudom, mire várunk, ébredjünk hát fel!
Nem mehet az ember mindig a végletekig el.
De ha szeretet van bennünk, sokat elérhetünk,
Szebbé és jobbá teszi rögtön az életünk!

Nem tudom, mikor és hogyan jön majd el...
De hogy élhess, a gonoszsággal hagyj fel!
Hisz Armageddon gyorsan közelít hozzánk,
És az angyalok egy új világ lehetőségét hozzák!

Nem tudom, miért nem kell ez az embereknek?
Azt hiszik, ők jobb világot teremtenek?
Nézzetek körül! Mindenütt szenvedés, bánat!
A megigért új világ magára már nem sokat várat!

Nem értem...

Nem értem én, hogy miért ilyenek az emberek!
Csodálkozom, hogy egymással még beszélgetni mernek!
Mindegyik ott veri át társát, ahol csak nem szégyenli,
Mégis azt a hitet táplálja, hogy égi jutalmát megérdemli...

Mit üzen Isten?

Mit üzen Isten? A kérdés jogos!
A Bibliában a válasz fontos és pontos!

- Bízz bennem! - Ő szelíden ezt kéri tőlünk.
Ehelyett mi szilajul a harc kardjába dőlünk!
- Eltávolítom a gonoszt a földről mindörökre!
De mi csalárdul cselekszünk, szitkokat hörögve!
- Tedd ami jó, békélj meg végre Isteneddel!
Mégis, mi megtöltjük a földet félelemmel.
- Szeress mindenkit, hisz testvérek vagytok!
Hát miért jellemző ránk az önző adok-kapok?
- Csodás, békés, gondtalan életet kínálok!
De nem népszerűek köztünk a jó ügyért kiállók.

Mit üzen Isten? Egyszerű a válasz!
Szolgáld Őt, és örök életre találhatsz!

Pusztítunk!

Reményed éled, magadat nem kíméled.
Tudod, különben úgyis véged.
Mit vársz? Mire gondolsz? Miben reménykedsz?
Csak nem egy új, szebb világot építgetsz?
Mind erre vágyunk kimondva, kimondatlanul,
Az ember saját hibájából sajnos mégsem tanul.
Sokszor, sokféleképp rontottuk már el,
Sokfelé fedezheted ennek nyomait fel!

A Rapa Nui kőfejei álmos tanuk erre,
A szigeten nem látsz már fát semerre.
Az egykor termékeny, zöldellő erdők
Helyén ma már csak kies füves legelők.

Vagy nézzük akár Babilon letűnt világát!
A tájat egykor buja növényzet fonta át.
S amit ma láthatunk ott a helyében,
Egy halom rom a sárga homok tengerében.

De nem kell visszamenni annyit az időben,
Csak nézzünk körül egy külszíni szénfejtőben.
Vagy bárhol a világunkon, csak a pusztulást látod,
Lépteiddel egymás utáni szemétdombokat hágod.

Mert mi kölcsönbe kaptuk, mit nem becsülünk egészen,
Kiaknázzuk a földet, s urának mondjuk magunkat merészen.
De a tulajtól nem sokára a bérleti díj benyújtásra vár!
A kilakoltatás bizony eldöntött tény lett már!
Miért nem térünk észhez? Mire várunk még?
A pusztuló életterünk képe még nem elég?
Mit gondol magáról a seregnyi buta hangya?
Hogy Istenünk e pusztítást a végletekig hagyja?
Már gyűlnek seregei, hogy megálljt parancsoljanak,
És megállíthatatlanok lesznek ezek az égi hadak!
Mi ellen próbálsz harcolni te földi sárcafat?
Tűzzel pusztítanád, mi a tűzön keresztül is halad?
Mit nem látsz, arra hogyan is célozhatnál?
Lehet, hogy épp előtted, de lehet, ép mögötted áll.

Ne hadakozz, békélj meg a Mindenható Isteneddel!
Talán megoltalmaz a neked való védelemmel...
Mert Jehova egy szerető, gondviselő Isten,
Más igaz isten rajta kívül pedig nincsen!

Csip, Csirip

Csip, Csirip, szólt a sárga tollpihe,
Jó, hogy nem kell már tojásban lennie,
Eszi is a kukoricát, búzát mohón.
Félszeme azért rajta van a kotlón.

Csip, Csirip, most hova mész mami?
Uccu-neki, gyorsan utána kell rohanni.
Mindig mögötte, abból nem lehet baj,
S teszi ezt az egész csirke raj.

Csip, Csirip, De nagy gondban van,
Egy óriás jelent meg az ajtóban.
Hullik már a finom zöld féle,
Futni gyorsan, s gyomorba véle.

Csip, Csirip, most megriadtál?
Gazdád rajtatok túladott már.
Lesz belőled finom csibe falatok,
Bár ezt te már meg nem tudhatod.

Szelíd hangon szólt...

Ő régen szelíd, bár határozott hangon szólt.
Hangjára mégis, csak néhányuk szíve válaszolt.
Sok-sok jelt tett, tanított, gyógyított, érvelt,
Munkája lassacskán sok gyümölcsöt érlelt.

Most nekünk kell tennünk, mit mutatott akkor rég,
Utánozni, kötelességből végezni munkáját nem elég!
Szívedben kell, hogy érezd közelsége melegét,
Hogy sugározhasd mindenkire szeretete erejét.

Ő szelíd hangon nekünk is szólt: Légy a követőm!
Hívj másokat te is hozzám szelíden, kérlelőn!
De ha szeretet nincs benned, mit ér a munkád?
Annyit, mintha saját sírod ásva a földet túrnád!

Ha csak vasárnap végzed, s éled úgy az életed,
Az áldást szerinted jó szívvel kérheted?
Mert teljes szívvel végzendő szolgálat ez!
Mi sok örömöt és igazi boldogságot szerez!

Ő szelíd hangon szólt hozzám is, s hívott!
Egy kemény embert, ki önző. s hiú volt!
Sok hibámmal küszködve próbálom a jót tenni,
S mint mutatta, úgy és azon az úton menni!

Mondd miért?

Mondd miért? Miért él manapság az ember?
Mikor kínok közt fekszik este és kínokra ébred reggel?
Mondd miért oly szép mégis az élet?
Miért szereti az ember már azt is, hogy élhet?
Mondd miért csalja mégis folyton a társát?
Miért nézi mindig csak a saját maga hasznát?

Mondd miért kell harcolnunk annyit egymással?
Csak ábránd, hogy jobban kijönnénk valaki mással!
Mondd miért nem válik valóra a sok szép eszme?
Mert nincsen rajta Isten áldása és kegyelme!
Mondd miért él annyi ember az elillanó örömöknek?
Mert nem szeretne hinni fülének és szemének!

Mondd miért vágyik mindenki egy jobb valóságra?
Miért zúdítunk mégis annyi mocskot e mai világra?
Mondd miért nem békélünk ki még saját magunkkal sem?
Mikor értjük meg, kisebbek vagyunk, mint egy zabszem?
Mondd miért veszik homályba oly sok emberi élet?
Miért nem változik meg ez a bunkó-buta szemlélet?

Mondd miért beszélünk mi nektek annyit hiába?
Csak azt szeretnénk, hogy a ti szemetek is látna!
Mondd miért kérlelünk szelíden - vegyétek az élet vizét-?
Mert mi már megízleltük a valódi élet erejét és ízét!
Mondd miért van, hogy mégis alig hallotok minket?
Mert fületek inkább a többség szavára viszket!

Rossz hír!

Kedves testvéreim!

Itt és most mindenkinek, minden embernek szólok, mert nem tehetem meg, hogy hallgassak arról, amiről hírt kaptam.

Ha a hír kacsa, akkor én most rémhír terjesztő vagyok! A hírforrás szerint több magas rangú IMF vezetőt is rossz hírbe kevertek - Nem csak Strauss Kahn-t - amiatt, mert felfedték, hogy az USA aranytartaléka nem létező fogalom! A Kínába szállított arany rúd mennyiség valójában nem is arany, hanem wolfram egy aránylag vékony aranybevonattal...

Ez akkora válság kirobbanását eredményezi, amely még soha nem volt - és nem is lesz többé!

Jön a nagy nyomorúság, amit már kb 2000 évvel ezelőtt leírtak!

Nem tudom, még meddig írhatok, de ha tudok valamit, meg fogom írni!

Térjetek észhez! Még van lehetőség megbékélni Istennel! De percről percre fogy az idő! Egy idő után - a világhelyzettől függően mi sem fogunk már házról-házra menni és prédikálni! Akkor már nem is lesz lehetőség meggondolni senkinek magát....

Szeretném a jót...

Szeretném a jót, mit tanulok, de nem mindig teszek,
Szeretném örökké élni a csodás földi életet.
Szeretni egy dolog, de valamit tenni is kell érte,
Szeretni, meggondolni szavunkról, hogy sért-e!

Szeretni, csak ez ad értelmet igazán az életnek,
Szeretni és élvezni az isten általi védelmet.
A szeretet útja járható, csak akarnod kell,
A szeretettel a gyűlöleted útját hagyod el.

Ki szeret, az nem nézi a másik hibáit,
Ki szeret, az mindig, mindenhol jóra számít.
De szeretetünk elfedezhet sok-sok rosszat,
De szerethetünk-e mindig, örökké, naphosszat?

Igen, hisz ezért van meg bennünk ez a vágy,
Igen, az emberi szív alapvetően lágy.
Mégis a többség megkeményedik, míg felnő,
Mégis a vágy körbelengi, mint földet a felhő.

De tenni érte már sokuk semmit sem hajlandó,
De nem érti, az ember éppen e miatt lett halandó.
Fellázadt Ő egykor vakmerőn istene ellen,
Fellázadt és ebben segítette egy lázadó szellem.

Mi lett az eredmény? Látjuk körben mindenhol!
Mi lehetett volna? Azt megtudhatjuk a Bibliából.
Mi lesz majd? Ezt ne találd ki saját magad!
Mi lesz? Napjainkra erről már titok alig maradt.

De sokan nem hiszik el, mit előre megírtak,
De sokan minden szavát így, vagy úgy kifordítanak.
Azt hiszik, ha sokan mondják, akkor úgy is lesz!
Azt vallják a sok ember majd együtt valamit tesz.

De Armageddont el még együtt sem kerülhetik!
De ezt a tévhitet a tömegekben mégis elültetik.
Szeresd inkább felebarátod, mint önmagadat,
Szeresd Istent és meglátod, örök életet ad!

Mit jelent Istent szeretni úgy igazából?
Mit jelent ismerni valójában a Bibliából?
Nem elég tudni és használni az Ő Jehova nevét,
Nem elég szeretni mindenkinek a saját kedvesét!

Hisz felebarátod neked is minden ember!
Hisz tudjuk mindenkit nem mindenki kedvel!
Mégis ezt kéri tőlünk szavában kedvesen,
Mégis erre buzdít, ha igazán őt keresem.

Találd meg Teremtőnket, míg még nem lesz késő!
Találd meg szereteted és szavad nem lesz sértő!
Találsz majd hozzá sok szerető segítőtársat!
Találsz még akkor igaz reményt és nem légvárat!

Ha majd egy késői napon visszagondolsz döntésedre,
Talán eszedbe jut e néhány soros kis versike.
Akkor örömmel emlékezhetsz arra, mikor olvastad,
Ha szavát, kérését ezután mégis megfogadtad.

Tudom, tudod, már az újvilágra utaltam az előbb,
Tudom, szeretnél éni még sok-sok évvel később.
Tedd tehát, mit kérünk e vers soraiban is tőled!
Tedd félre a gőgöt, tanulj, hadd halljunk mi is felőled!

Hisz az lenne a jó, ha mindenki megváltozna...
Hisz akkor a föld igazán lakható hely volna!
Ezért buzdítunk, kérünk és tanítunk, ha lehet,
Ezért keressük fel otthonukban sokszor az embereket!

Olyan hírek jönnek

Olyan a helyzet, hogy én már reménykedem...
Olyan hírek jönnek, melyekben ott a veszedelem.
Olyan a lét, hogy az már szó szerint fáj,
Olyan híreket mond erről a sok-sok száj.

Milyen hely az, mit nem alakít a képzelet?
Milyen híreket szül a tömény rémület?
Milyen itt a lét, ha reménytelen vagy?
Milyen híreket nem akarsz elfogadni magad?

Olyan a helyzet most, hogy a vég közeleg,
Olyan hírek jönnek, mi felülmúlja képzetedet!
Olyan a lét, hogy már-már nincs sehova kiút,
Olyan híreket hallunk, ki teheti, a világból is kifut!

Milyen lenne a világ, melyet magadnak elképzelsz?
Milyen hírek jönnének, ha te ott élhetsz?
Milyen lenne léted, hisz ez reményed tárgya?
Milyen híreket hordatna veled képzeted színes világa?

Olyan helyet képzelek, mely békés és nyugodt!
Olyan hírek jönnének, melyekben minden jó volt!
Olyan életet élnénk, hogy felednénk a rosszat!
Olyan híreket mondanánk, mely mosolyt hozhat!

Lesz kiút

Csúszunk-mászunk lábuk előtt és élvezik.
Robotolunk, hogy pénzük több legyen nekik.
Mindegy, Te hogy érzed magad, hogy viseled,
Mit mondanak, neked mindig azt kell tenned!

Bérrabszolga társaim, nemsokára változik a kép!
Reménykedhetünk, megtörténik mindenképp!
E gonosz rendszert eltörlik, eltakarítják az útból,
Rajtad múlik, hasznot merítesz-e ebből a kiútból!

Hallgattam egy kicsit.

Nos, megtaláltam újra blogoló önmagam... Az utóbbi időben kissé elfáradtam, ezért hát nem is születtek nagyon versek! De jön a jó idő és vele együtt jövök majd én is...

Várj!

Várj reám, ha a távol homálya takarna,
Várj reám, ha más magához láncolni akarna!
Te, csak te vagy számomra életem értelme,
Te veled jó, de nélküled oly üres lenne!

Mégis sokszor megbántjuk szavakkal mi egymást,
Mégis álljuk a rég kimondott házassági fogadást.
Egyek vagyunk, mégis annyira különbözünk,
Egyet akarunk, de egymásnál sokszor falba ütközünk.
Régóta tanuljuk kezelni párunk, s annak gondjait,
Régóta tudjuk, szerető atyánk mindig erre tanít!

Rossz tanulók vagyunk, hisz csak lassan változunk,
Rossz tanulók, kik folyton bajt-bajra halmozunk.
De atyánk szeretettel fedd mindig bennünket,
De atyánk jól látja a legbensőbb énünket!

Várj reám, ha valaha távol sodorna a lét,
Várj reám, mert Ő kötötte össze kettőnk életét!
Te, csak te lehetsz, kivel odaát élni szeretnék,
Te veled bármin keresztül, bárhova is elmennék!

Gondolod?

Gondolod, hogy elég lesz csak gondolni az életre?
Gondolod, hogy nem kell választ adnod félelmeidre?
Gondolod, hogy most már megalapoztad boldogságod?
Gondolod, hogy te is erősíted a szellemi hátországot?

Úgy vágyom már a gépzaj nélküli csendet,
Úgy vágyom, hogy csak madárdalból kapjak koncertet!
Mikor többé nem kell félnünk sehol, senkitől,
Mikor ma látható világunk a feledés homályába dől!
Ki nem fogadja meg önként Teremtő Istenünk szavát,
Ki nem "érdemelheti" tőle az örök élet csodás jutalmát!

Gondolod, hogy elég lesz vágynod a jobb életre?
Gondolod, hogy így majd választ kapsz kérdéseidre?
Gondolod, hogy eléred a várva várt boldogságot?
Gondolod, hogy megkaphatod Tőle az új világot?

Párbeszéd

Dolgozz keményen érte, hogy neked is legyen!
- Hogy legyen, mit más tőlem elvegyen?
Gyermekeid neveld becsületben!
- Hogy is boldogulnék akkor az életben?
Tanulj! Építs! Tedd, hogy mindenkinek jobb legyen!
- De úgy nem virágozhat javamra a félelem!
De tedd akkor is a jót, neked is jobb lesz!
- A dolgos élet lelkemnek nem kedves!

Métely

Terjed a métely, szétárad, mint tagjainkban a fájdalom,
Mily jó tudni, hogy Te mindig itt vagy az oldalamon!
Dühöng, nem bír magával a sok fékevesztett ember,
De van, ki miattuk, otthonában már aludni sem mer!
Mikor? Oh, mikor lesz már mind ennek végre vége?
Mondhatjuk-e nemsokára, hogy kínlódásunk mégis megérte?
Céltalan, csak magának élő, másra nem is figyelő Siserehad
Rombol, tékozol, önkényesen elveszi, mi kezébe akad.
Hogy mások azért sokat dolgoztak? - Mit érdekli?
Neki is kell! Neki is jár! - csak ezt ismételgeti!

De miért?

Panaszkodunk, mindig jobbra vágyunk. De miért?
Pénzt kerestünk, mind elköltöttük, mindez mit ért?
Próbáltunk nyugalmat teremteni, de sikertelenül.
Palotákat és légvárakat is építettünk egyedül.
De miért nem találunk jó helyen, jókor egymásra?
Miért vagyunk bekódolva oly erősen a társas magányra?
Szeretni akarunk, de ahhoz adnunk is kellene magunkból!
Szeretetre vágyunk, mégis távolodunk az igaz úttól!
Mondd, miért kell az embernek mindig szenvedni?
Miért oly nehéz a szeretet útját fellelni?
Mi akadályoz minket, hogy társunk szeressük,
Vég nélküli boldogsághoz, Istenünkhöz vezessük?
Akaratos, keményszívű nemzedékben élünk,
S közben mindenkinek egy boldogabb világról beszélünk.
Mit mondunk, sokaknak csak lágy muzsikaszó,
Változtatni érte csak kevés ember hajlandó.
De miért van még szemünk előtt háborúság, erőszak?
Miért van, hogy az emberek szellemileg alszanak?
Békülj meg Istennel! - és jól lehet dolgod,
Megoldódik minden kérdésed, feleded minden gondod!

S ha majd egy kései órán, egyszer visszatekintesz,
Meglásd, ez akkor már életed legjobb döntése lesz!

Türelemet kérek...

Tudom, kissé sztochasztikus a jelentkezésem, de mostanában nagyon ki vagyok fáradva. Remélem májusra ez elmúlik és újult erővel, valamint lendülettel kezdhetek újra alkotni.

Addig is türelem, kérlek látogass vissza két hét múlva...

A fájdalom

A fájdalom, mely az embert ma jellemzi,
Szinte minden örömét folyton elveszi.
Felhőtlenül boldog most sosem lehet,
Eltűnt innen az önzetlen szeretet.

Szép tavasz idő

Szép tavasz idő van, mégis szomorú,
Szép feleségem beteg, ezért mar a bú.
Kemény lecke megtanulni ezzel együtt élni,
Kemény próba, de a jövőtől mégsem kell félni!
Történjen bármi is, küszöbön áll a változás,
Történhet bármi, gondolkodásom nem lesz más!
Tied vagyok Jehova, ezt meg nem másítom,
Tied vagyok, a bajt - tudod - nem veled társítom!
Sátán világa nyomaszt, gyötör, végletekig kínoz,
Sátáni világ, az emberekből annyi rosszat kihoz.
Szép tavasz idő van, még most szomorú,
szép feleségem beteg, de közel a háború!
Szabadíts meg, kérünk! Hozd el világod!
Szabadításod biztos, Sátán már béklyót hord.
Benned reménykedünk, nincs máshonnan szabadítás,
Benned reménykedünk, hisz nem is győzhet más!
Ki lenne képes kezed lefogni és ellenállni?
Ki lenne képes szavadra, nálad okosabban reagálni?
Szép tavasz idő van, ,ár nem is szomorú,
Szép feleségem beteg, a reményt nem űzi el a bú!
Ő kell nekem, Ő az, kit annyira szeretek,
Ő kell nekem, boldog vagyok, ha csak ránézhetek!
Mégis kétségek gyötörnek, ha elaludna mi lesz?
Mégis kétkedek, akkor társam egy életre ki lesz?
Nekem csak Ő a párom, az új világot is vele várom,
Nekem csak Ő kell, róla szól a boldog álmom!
Szép tavasz idő van, örüljünk hát neki,
Szép feleségem beteg, de az új világot megélheti!

A pénz hatama

Mit vársz? Epedve mire áhítozik egész lényed?
Miért várod, ha szóban azt senkitől, soha sem kéred?
Sóvároghatsz, megemészthet a meddő vágy,
Hiábavaló, ha vágyad célja mindig csak egy tárgy!
Még ha meg is szereznéd, nem elégítene ki igazán,
Újabb és újabb anyagiak felé fordítana lazán.
Milyen értéke van számodra annak, mi pénzért szerezhető?
Szerinted is igaz, hogy világunkban minden megvehető?
Felszínes örömök, múló sikerélmény csupán, mi után futsz,
Belülről tudod, üres harácsolással sehová sem jutsz!
De van-e érték, mi később is érték marad?
Mivel építed magad, és támogatsz másokat?
Ne hidd, hogy túl nagy árat kellene ezért fizetned,
Hisz csak az szeret igazán, ki a bajban is marad melletted!

Bolondok napja - április elseje

Sok-sok kitolás, hecc és tréfa van ma,
Hisz tradicionálisan a mai a bolondok napja.
Fordított világ, hirdetik e szokás hívei bőszen,
Mindent szabad! A heccért retorzió ma nincsen!
De lesz egyszer holnap, eljön a főnök ideje,
Talál indokot, hogy a kitoló beosztottját kitegye!
Ezért hát vigyázz, kit, hol és mivel viccelsz meg,
Mert lehet, hogy holnap Ő már te rajtad nevet!

Vallomás

Szeretem ezt a szép kislányt, akár ellenére is,
Szeretem, s ez engem messze fellegekbe visz!
Nem hiszi el nekem, pedig nagyon szeretem,
Nem adom fel, mert csak Ő az, aki kell nekem!

Baj van

Baj van - ezzel, tudom, nem mondok újat!
Baj van, az ember nem képes átlépni a múltat!
Baj van, mert világunk a vége felé rohan,
Baj van, hát élhet még itt valaki boldogan?

Annyi mindent felfedeztünk, létrehoztunk...
Annyi mindent lehetne testvériesen megosztanunk...
Mégsem képes rá az önző emberi lény.
Mégsem tükröződik rajta az isteni fény.

Egyformák vagyunk, egy nagy család tagjai,
Egyformák, másnak mégis másképp telnek napjai.
Testvérek, mégis bőszen gyűlölik egymást,
Testvérek, kik istenítik a birtoklást!

Pedig elég lenne mindenből mindannyiunk részére,
Pedig jobb lenne, ha mindenki egyenlőként élne!
Kicsik vagyunk még, mind nagyravágyó gyermekek,
Kicsik, és nem lettünk felelős felnőtt emberek!

Uralkodni sem tudunk, hisz léptünk is bizonytalan,
Uralkodni születtünk, de éltünk most hasztalan.
Meddig még, hogy álnokul pusztítunk mindent?
Meddig még, s nem vetsz el teljesen minket?

Mondd atyám, mit tehetnénk, mit le nem írattál?
Mondd atyám, az Ördög kezébe meddig adtál?
Kérdések, melyre csak az idő adja meg a választ,
Kérdések, az ember átgondolva talán jó utat választ...

Jó tanácsaink egy üdülő barátunknak

Lelkiismeretünket nem hagyta nyugton a tudat,
Hogy hasznos tanácsaink nélkül vetted a cuccodat.
Hajtottál a Polskiddal semmit sem sejtve,
Előre, hátra, oldalt nem figyelve.

Ez adta kezünkbe rögvest a ceruzát,
Üzenetünk pedig halld e levélen át.
Hallgasd hát mit írunk, kellő áhítattal,
S légy gazdagabb majd a tapasztalattal.

Vigyázz! Ne fürödj, vészes a helyzet,
Gombásodás veszélye, viszketés fenyeget.
Permetes, mosatlan gyümölcsöt se vegyél,
Inkább két hétig semmit se étkezzél.

Ha WC-re mész, vagy fingasz nagyokat,
Utána feltétlen mosd meg a mancsodat.
Vigyázz a légyre, seggedet be ne köpje,
Mialatt ruhával az épp nincs lefedve.

Bort, sört, pálinkát, vizet azt ne igyál,
Újabban mind a négy szélgörcsöt csinál.
Táncolni el ne menj, mert ó borzalom,
Kelés nő, vagy tyúkszem tőle a nyakadon.

De azért, hogy mégis ne maradj szégyenbe,
Használd csak Polskidat kényedre, kedvedre.
Hogy benzinnel bírod? Ezúttal talány,
Ettől még lehetsz csónakban kapitány.

Ezek után fogadd szíves üdvözletünk,
Legyél megnyugodva, soha nem felejtünk.
Sóhajunk, ha hallod, ne fájjon a szíved,
Úgyis nemsokára találkozunk veled.

50 év és állapot

Ötven éve hajdanán
Született egy ifjú titán
S Bakony hegység aljában
Növekedett magában.

Ifjúsága savanyú volt.
Nem játszhatott, nem napozott
Szerényen telt az az idő
Elérte a húsz esztendő.

49 április elsején,
elindult, mint ifjú legény
Faládát fog a markába,
Katona szerencsét próbálja.

Huszár gyerek a javából,
Szabadságolt Komáromból.
Lovára az Isten vigyáz,
Utána meg a főszakács.

Két rajta közt a megyeszélen
Lóhátról az eget nézte.
Az égen egy "Bläcker" repdes
A Vasváriba belekezdett.

A szerencse forgandó,
Vasváriban csuda jó
Végtére avatás után
Fegyveres lett a főtanár.

Karhatalom, borús idők,
S elértük az új esztendőt.
Járt a század több vidéken,
BHG-ben gyárőrségen.

Elmúltak a harcos idők,
Következnek szép esztendők
Tiszti század, tiszti ezred,
Megkezded az egyetemet.

S eltelt pár év után
Mérnök lett az öreg Titán
Sokat járt a műszakira
Tyúkbeles lett igaziba.

30 év múlt azóta
Alezredes, az öreg róka
Deresedő fejjel szegény
Irányítja szervezetét.

Párt vonalán Tótum-faktum,
Szakmájában hasonlóul
Járt ő messze, s jobbrul-balrul
S Kanadában zsigulistul.

Nivé lettél ifjú Titán
Korosodtál évek során
Elérted az 50 évet
Két unokád örömében

S mi történjen ezután ma
Gondoljunk a holnapodra
Töltsél el még sok-sok évet
Köztünk, s családod körében.

Az emberek ma...

Az értelem luxus, nem mindenki birtokolhatja!
A félelem követelmény, a hűséget szavatolja!
Mondd! Miért kell nekünk félni egymástól?
Mondd! Kinek jó, ha az ember hatalmat birtokol?
Miért birtokolnál más embert, akarata ellenére,
S alapoznád magadat félelme mélységére?

Értsd meg, mi kellene neki, mi érdekli!
Értsd meg, az életet ő is annyira szereti!
Ha majd egyszer kései óráidon visszagondolsz,
Ha majd egyszer visszakozót fúj a gonosz.
Rájössz, magadnak is csak ártottál ezzel!
Nem lehet önfeledten élni oldaladon a félelemmel!

Ki vagy?

Mit látsz? Mit akarsz látni, és mit láttatni?
Ki vagy, azt mutathatja, mit lehet rólad hallani.
Pletykát, intrikát? Akkor bizony sok irigyed lehet!
Szemedbe szépet, jót, s hátad mögött kígyót, békát?
Talán működteted az örökölt hatalmi vénád?
De ha szívből kívánnak hátad mögött is jót neked,
Gyengéd szereteteddel megnyerted az életed!

Tavasz

Itt van, végre megérkezett a tavasz!
Az ember jobb kedvű, Te mit akarsz?
Számodra mit jelent - a természet újjáéledését?
Vagy talán csak az évszakok ismétlődését?
Látod benne a csodát, mit minden rügy rejt?
Az újrainduló folyamatokat, mit a növény nem felejt?
Rácsodálkozol-e a virágok bimbóira önfeledten?
A kék égre? De szép, ezt már majdnem elfeledtem!
Érzed-e magadon a tavasz erejét, illatát?
Vagy a mélabús tavaszi fáradtság hat át?
Látod-e a bölcs alkotónk keze nyomát?
Vagy elfogadod, mint vak esetek sorát?
Még mindig nem hiszel a temérdek bizonyíték ellenére?
Mit hozol hát fel az ilyen véletlenek védelmére?
Hát a virágok által mutatott értelem?
Véletlen erre már teljesen képtelen!
Nézed-é a dongó lehetetlen röptét,
Mely áthágja a repülés összes törvényét?
Túl sok véletlen van ahhoz, hogy igaz ne legyen,
Az egész természet harsogja - Van bennem értelem!

Tavasz - újjáéled minden körülöttünk!
Tavasz - éljünk aszerint, mire rájöttünk!
Tavasz - megújul általa a mi erőnk is,
Tavasz - általa is üzen teremtőnk itt!

Hát miért zárjuk be előtte fülünk?
Miért nem engedjük, hogy lásson is a szemünk?
Ha érezzük mindezt, miért vonakodunk?
Ha élvezzük, róla miért ne harsogjunk?

Keresztényként élni...

Ha még magunk sem hisszük, mit remélünk magunkról?
Mit keresünk, miről álmodunk, milyen célokról?
Ha csak mondod, de nem éled, csalfa a te reményed!
Mit gondolsz, így valahogy mégis elérheted?
Ha éled, de nem hirdeted, nem vagy elég erős!
Mire vársz? A királyi parancs most is jelentős!
Ha hirdeted, de nem éled, magadat csapod be!
Miért az emberek csodálatát szeded csak össze?

Szerényen járj isteneddel, s hirdesd a jó hírét,
Hogy nemsokára megtisztítja nagy mívét!
Szeretetben, s békében él majd az ember,
S ki él, ott bajt már sohasem kever!
Tiszta tavakban fürdenek majd odaát,
Megismerik az élet boldog oldalát.
Ugye szeretnél TE is egy ilyen világban élni?
Tudod, ezt csak hűséges keresztényként lehet elérni!

Ha tudnád...

Ha lélegzel, azt jelenti, hogy élsz is?
Ha érzel, akkor már biztosan félsz is!
Ha tudnád, valójában mi is az igazi élet,
Ha gondolkodsz, rájössz, mi az ítélet!

Mert a halál alá vagyunk berekesztve,
Mert életünk ősatyánk már elvesztette,
Mert élhetett volna boldogan mindörökké,
Mert mai létünk miatta lett börtönné.

De nemsokára vége lesz a komédiának!
De híre sem marad itt Sátán világának!
De boldog emberek fognak a földön élni!
De nem lesz okuk senkitől sem félni!

Apuk

Ha majd egyszer, a nap rátok újra felkel,
Szívetek újra dobban, lábatok a hívószóra felel,
S szemeteken megcsillan majd a fény,
Akkor számotokra új életre van már remény.

Tanuljuk majd együtt az életet szeretni,
Földből cserepet égetni, vagy téglát vetni.
Gondjaitokat felváltja majd a sok öröm,
S ha élni fogok, újra, s újra mondom: Köszönöm!

Köszönöm az életet, köszönöm, hogy felneveltél,
Köszönöm a nejemet, s köszönöm, hogy rám is figyeltél.
Sok hasznos és jó dologra is oktattatok,
Akkor majd új ismeretet átadni nektek én fogok.

Tudnotok kell, Istenünk jó és könyörületes,
Hisz újra élnetek is csak emiatt lehetséges!
Tudnotok kell, mit és hogyan kell ezután tennetek,
Hogy vég nélkül boldog és teljes életet élhessetek!

Apám és Apósom emlékére

Elmúlhatunk

Oly mostoha a sors, oly rövid az élet.
Mindannyian meghalunk, ebben sincs kímélet.
Bármit tehetsz, bármennyit szerezhetsz,
Egy röpke pillanat csupán, csak ennyit élhetsz!

S marad utánad szeretteidben bánat és űr,
El nem végzett dolgaid miatt is némi zűr.
E sebek, bár lassan hegednek, el nem múlnak,
S kik ismertek, ezután élnek kicsit a múltnak.

Az emlékezés fáj, bármilyen téma is legyen,
Egy emberért is kár, nem foghatja be a végtelen.
Talán egyszer, talán mégis, talán igaz és találkozunk,
Eszünkbe sem fog jutni, milyen rossz is volt a sorunk.

Más világ lesz akkor már itt a földön,
Más világ, melynek el kell már, hogy jöjjön!
Ha hiszünk benne, ha e szerint is élünk,
A változástól akkor már nem is kell félnünk!

Csak szeretni

Csak ne tudd meg, az indok mi volt...
Csak az jut előre, ki bután bókolt.
Csak menj előre, Te tedd a dolgod,
Csak vesd el magadtól minden gondod!
Szeretni kell minden egyes embert,
Szeretni azt, ki még nem szeretett,
Szeretni, hisz jól csak egymásért élnénk,
Szeretni, mert különben mindig félnénk!

Talán

Talán gyermekeinknek nem kellenének tiszta folyók?
Talán étellel is el fogják látni őket az autók?
Talán a virágok nem fognak nekik hiányozni?
Talán csak képeken kell nekik virágozni?
Talán a jó levegő csak keveseknek járó luxus?
Talán nem kell hozzá fű, fenyő, bukszus?
Talán a bárányok csak a tányérra valók?
Talán az emberek mindig csak ajándék kapók?
Talán inkább gondozni kellene örökségünket!
Talán kissé egészségesebbé tenni a földünket!
Talán gondolni kellene egy szebb jövőre!
Talán lassítani is szükséges egy kis időre!
Talán jó volna megbeszélni mindent egymással,
Talán elintézhetnénk konfliktusainkat tárgyalással!
Talán a gazdagabb adhatna valamit a szegényebbnek,
Talán akkor igazabb célja volna az életének!
Talán mi is termelhetnénk mindenhol csak BIO-t,
Talán termővé tehetnénk a sok sivatagot!
Talán így lenne mindenkinek elegendő étel,
Talán így felfognánk, nem lehet köztünk kivétel!

Ki vagy legbelül?

"Míg a zord végidő végére jár" - hallom,
Az énekhang eszembe juttatja, ezt vallom.
Talán bizony részmunkaidős szolga lennék?
Akinek a vallás csak egy sokadik kellék?
Vagy teljes időben teremtőm szolgálom,
Ki számomra nem egy elérhetetlen álom?
Megtalálom, s megtalál a nap minden szakában,
Szavait zengem beszédem minden szavában?
Teljes nap, mindenben ő vezérel?
Gyengéden irányít láthatatlan kezével?
Ha szívemben legelébb az ő igazsága van,
Megsegít, mert Ő sohasem igazságtalan!

De - "Míg a zord végidő végére jár",
Az ember megmentést máshol nem talál.
E hanyatló világ halálhörgése már hallik,
A végítélet előkészítése zajlik.

Ám - "Míg a zord végidő végére jár",
Az átlagember minden propagandát bekajál.
Pedig most van itt a kijózanodás ideje,
Mikor ráébred, mit kíván tőle istene!

Ezért - "Míg a zord végidő végére jár"
Járja a világot sok buzgó bibliatanár.
Tanítja, most kell szavára odafigyelnünk,
Hogy istenünk új világában bizton élhessünk!

Szalad az idő!

Már megint elszaladt egy munkával teli hét... Észre sem vesszük, s már február vége felé járunk. Jön a tavasz lassan - bár már itt lenne! Én nagyon nem szeretem a telet.

Tudom, nem a monológjaimra vagytok kíváncsiak, hanem a verseket olvasnátok... de ez is velejárója a blognak! Nem sokára bővítem a régi versek sorát és csoportosítását is. Végre rászántam magamat, hogy azokat a verseimet is kitegyem, melyeket talán már ma meg sem írnék, de írásukkor nagyon tetszettek nekem - is.

Aztán meg az felmerült, hogy az igaz mondások kicsit szűkkörűek. Ha bárkinek lenne olyan, mely igényes és megfelel egy hívő embernek is, írja meg, kérem.

Mi

Egy este, a lelkem a te lelkedet kereste.
Bús magányában járt mindenfelé szerte.
Szóltál, hívtál, folyton kérdezgettél,
Fel nem tett kérdéseimre is feleltél.
Válaszomra vártál, de nem feleltem,
Egyre csak lelkemmel, lelkedet kerestem.
Pedig ott voltál néhány lépésre tőlem,
De én mindent össze-vissza zúztam, törtem.
Kézfogás, s szelíd szó kellett volna oda,
De lelkedet keresve szaladtam én tova.
Távolról, már kiabálunk egymással,
Észre is vesszük, nem a szeretet tárgyal.
Hová tűntél? S én hová tűntem te előled?
Miért kell keresnem, kutatnom lelkedet?
- Csak lépj vissza, légy újra huszonéves,
S lásd, még mindig ott áll előtted az édes!
Még mindig létezik, mit akkor benne megszerettél,
Az a fiatalember mindannyiunkban tovább él.

Egészség

Egészség - neked mit jelent ez a szó?
Nekem jókedvet, erőt, s hogy közérzetem jó!
Egészség - mire is mennénk nélküle?
Élni akarásunk minduntalan csak gyengülne!
Vágyjuk, hogy sokáig éljünk egészségesen,
Boldogságban, nyugodtan, mindig békében
Egészség - és te mondd, mit tehetsz érte?
Bármit, s ha eléred, minden megérte!
Zene lesz fülednek, hogy nem betegségről hallasz,
Zene lesz lelkednek,hogy örökre így maradhatsz!

Mi bánt?

Mi az, mi bánt? Miért nem érted az idők szavát?
Tán gonosz emberek a sorsodat felülírták?
Mi bánt? Sírd el csendesen a vállamon,
Dobd le a követ, mi majdnem agyonnyom!
Mi bánt? Valaki sérti önérzeted?
Félelmed hangját távolról hallani lehet!
Mit bánt? Csak nyugodtan lehet jól élni,
És az igazat nyíltan elbeszélni.
Mi bánt? Az életünk olyan rövidke,
Bűnünk szabta át ilyen rövidre!
Mi bánt? Mindent megoldhatunk könnyedén,
Félre a mellékessel, kezdjük inkább a közepén!
Bánt még valami? Sérelmed kész feloldani!
Szádról ezután az öröm hangját lehet hallani!
Bántalom már nem érhet el hozzád,
Hisz tied - s miénk is - ez az igaz ország!

Dologidő van

Dologidő van, nincs már a restnek ideje!
Dologidő van, hajtson hát hitednek ereje!
Dologidő van, mit erőd enged azt megtedd!
Dologidő van, mire a szentszellem hajt, engedd!
Dologidő van, ne most járjunk táncot!
Dologidő van, most veheted le másról a láncot!

Napi gondok ...

Rohannak felettem a napok, hetek, évek,
Élek bele a vakvilágba, agyilag henyélek.
Minek gondolkodjak világrengető problémákon?
A holnap úgyis úrrá lesz a mákon.
Mi ma oly óriási hegynyi akadály,
Arra holnap tán nem is érdemes, hogy megállj!
Mit ma feltartóztathatatlan balsorsnak hívsz,
Holnapra tán már egy jobb irányba visz!
Ma még úgy érzed, mások folyton bántanak,
De visszanézve, terelték fejed az új iránynak.
A mai szükség lehet, holnap is megmarad,
De szükségedből legtöbbször erény fakad.
Hajadat téped - már ha van még mit,
Hogy az ellened eléd milyen akadály gördít.
De bízz, mert meglátod mindig a kiutat,
Csak az talál, ki keres, ki buzgón kutat.

Reklám lélektan...

Kell, kell, kell! - ezt mondja az ember,
Ha valamit nagyon szeretne, valamit nagyon kíván.
Kell, kell, kell! - ezt sulykolja a reklám,
Ha nekem valaki eladni, valamit megvételre szán.
Kell, kell, kell! - éget egészen belül,
Ha sokat hallod és látod az új reklám szlogent.
Kell! Kell! Kell! - gondolod már magad is,
Mert van pénzed, hát miért ne lennél te is modern?

Kell? Kell? Tényleg kell? - kérdezed,
De a választ erre csak te magad adhatod meg.
Kell? Szükséges? Jó valamire? - nézed,
Késő bánat, már rég megvetted, már hazavitted!
Nem kell! - ágál ellene minden porcikád,
Megpróbálod hát, cseréled? Netán visszaviszed?
Nem kell! - de beletörődsz, a sajátod,
Használod, vagy félreteszed? Tied, megteheted!

Közel jövőben...

Valaki, aki véletlenül ide téved és olvassa ezt néha-néha,
Talán meg is érti miről is szól, mi a központi téma?
Nekem szívügyem, hogy vigyem, terjesszem a jó hírt,
Hogy bajára minden halandó találhasson már most gyógyírt!
Szigetnek szánom e változó és bajos világban,
Szigetnek, hol nyugalom, béke és megértés van.

Itt nincs helye a torzsalkodásnak, vitának,
De a bejegyzéseken a Biblia átragyoghat.
Ha odafigyelnénk mindannyian a szavára,
Teremtőnk átmentene mindenkit az ő világába!
Ez a világ itt a földön lesz nemsokára létrehozva,
Ahogy azt az ő szent szava is mondja!

De előbb még elpusztítják e emberi gonosz világot teljesen,
Hogy ne virágozzon soha többé itt a félelem!
Armageddonnak hívják ezt a világhelyzetet,
Kibújni már előle senkinek sem lehet.
Angyalok gyűlnek a harcra, hogy lesújtsanak,
És egyszer s mindenkorra vége legyen Sátán világának.

Ezért fontos, hogy tanulj, készítsd fel magad,
Az ember életben csak így maradhat!
Utána már nem lesz háborúság, zűrzavar,
Végrehajtjuk, mit mennyei jó atyánk akar.
Édeni állapotok fognak uralkodni az egész földön,
E szép világnak itt az ideje már, hogy eljöjjön!

Igaz barát...

Az igaz barátot oly sokan keresik,
Az igaz barát neked sosem hazudik.
Az igaz barát szól, ha benned hibát lát,
De értékeli lényed jobbik oldalát.
Az igaz barát a rosszban is veled marad,
Támogat, a te lépteiddel lépve halad.
Az igaz barát végig kísér saját utadon,
Végül az ő útjára jutsz, utadat kutatón.
Az igaz barát nem keresi a maga hasznát,
Azt nézi, neked most éppen mi használt.
Igaz barátra lelni a legnagyobb kincs,
Ha megtalálod, nálad gazdagabb nincs!

Hiába

Hiába menekülsz, hiába ágálsz,
Mit kapsz, midig másra vársz...
Hiába keresed, hiába vizsgálod,
Amire rátalálsz, bilincsbe fog.
Hiába vágyod, hiába szereted,
Derekát mégsem karolja két kezed!
Hiába ragyog rád két szép szeme,
Ha nem a tiéd az ő szeretete.
Hiába éled életed, hiába vársz,
Míg igaz társra nem találsz...

Valaki

Valahol még világosan égnek a fények,
Valahol még jót kívánnak egymásnak a lények.
Valahová elvágyódik nagyon a szívem,
Valakinek mindig a jó hírt viszem.
Valamiért nem hallgatnak a jó szóra,
Valaki miatt figyelnek inkább a híradóra.
Valahol már egyre erősebb a világosság,
Valahol már a jó hírt örömmel várják.
Valahol, hova úgy vágyódik a szív,
Valahol egy meleg, gyengéd hang hív.
Valakit megérint, másokat pedig nem,
Valakit megújít, nem éri el a félelem.
Valaki jót akar mindannyiunknak idelenn,
Valaki nem akarja, hogy véget érjen életem.
Valaki türelmesen a helyes útra tanít,
Valaki a rossz szorításán folytonosan lazít.
Valaki, kit az emberek oly sok néven szólítanak,
Valaki, kit sokszor önmagukhoz hasonlítanak.
Valamiért nem fogadják el saját nevét,
Valamiért névtelenítik a Biblia istenét.
Valakit dühít, ha használjuk Jehova nevét,
Valakit dühít, mert utálja saját istenét.
Valaki mondja, hogy őt imádja névtelen,
Valaki hiszi, neve annyi, mint a végtelen.
Valaki csak akkor lehet hűséges szolga,
Valaki mindig az Ő jó hírét szólja.
Valakinek alázatosan kell élni ehhez,
Valakinek szeretettel közeledni az emberekhez.
Valakitől elvárják, hogy mindig jót tegyen,
Valakitől messze távozik a rettegés és félelem.
Valaki Istenébe veti meggyőződéses hitét,
Valaki nehéz terhek alatt kiegyenesíti gerincét.
Valaki reménységet táplál egy jobb jövőbe,
Valaki meggyőződéssel tekinthet így előre.

Balhés nap

Hát ez a nap is befejeződik lassan... még nem tudom, hogy hogy mászok ki a mai helyzetből... Nejem egy kissé - némileg jogosan - paprikás hangulatban van. Megkért ugyanis, hogy a nevében küldjek el egy "Emil"-t az egyik ismerősének (kb. egy perces meló lett volna, de én balga megláttam valami furcsát a gépemen és elkezdtem javítani), jó másfél óra múlva visszajött és kérdezte, hogy elküldtem-e... Gondolhatjátok, milyen jelzőket kaptam a fejemhez.

De nem baj, majd lesz valahogy! Ezt is túl fogjuk élni.

Egy kissé elhanyagoltam a blogot az elmúlt időben. Többek között újra kellett húznom a Linux-ot, mert egy őrült ötlettől vezérelve kezdtem mindent áthelyezgetni és nem viselt el mindent szegény. Most tehát van két Linuxom, de csak egy megy és a másikon tárolt adatokhoz még csak hozzá sem tudok férni. Érdekes dolog ez a számítástechnika! Annyira le tudja foglalni az embert, hogy nem veszi észre az idő múlását. Mára ennyi. Jelentkezni fogok holnap, talán egy verssel - ha nem alakul egészen másképp a jövő, mint ahogy elterveztem.

Boldogság?!?

Te hogy éled meg a boldogságot?
Mit vársz - izgalmat, örömöt, mámort?
Röpke pillanatnyi érzést keresel, mely tovaszáll?
Fellobban s ellobban, mit tűzben a szalmaszál?
Ha "csak" erre van igényed, életed többi része milyen?
E néhány pillanatért dolgozol évekig keményen?
Te igazán ezt akarod? Ilyen életet kívánsz?
A többieknek benne milyen szerepet szánsz?
Rövidlátó, sekélyes örömök várnak így csak rád,
Hiábavaló lett törekvésed, félresikeredett munkád.
Hű társad szeretet ad csak igazán boldogságot,
Így a nyugalom s a béke két tenyerében hord.
Ha egyszer megtalálod, elengedni sosem akarod,
Ha megtartod, hát megváltozik minden napod!
Úgy fogsz hozzá ragaszkodni, mint egy gyerek,
Ki a sötétségtől félve oda belépni is remeg.
De míg nem tied, nem tudod mit is veszthetsz,
De erről egyedül csakis Te magad tehetsz!

Kedvesem

Oly jó látni téged mindig kedvesem,
Téged, ki szívem kell, hogy nagyon szeressen.
Becézgessük egymást szépen csendesen,
Hogy az összhang köztünk mindig meglegyen.
Minek jó veszekedni, kiabálni,
A másiknak mindig ellenállni?
Ocsmány beszéd szánkat el ne hagyja,
Hisz nyelvünket mindig a szívünk hajtja.
Inkább néha mi hallgassunk el,
S ne menjünk a falnak fejjel.
Tudom, könnyebb mindezt így leírni,
Mint a bennünk lévő indulatot lebírni.
De egyszer-egyszer arra is gondoljunk,
Mi fűtötte a szívünket a másikért nálunk?
Amiért egymást régen megszerettük,
Azt mi el sohasem vesztettük.
Csak nem azt nézzük már a másikban,
Elmerült egy másik gondolati síkban.

Te + Én

Ott látlak téged már a lányok körében,
Szemed csillog, hajad már újra ében.
Csacsogtok mindenféle fura dologról,
Nagyokat nevetve egy elhangzó poéntól.
Oly szép jövő ez, mit annyira óhajtok,
Szívem beleremeg és én csak sóhajtok.
Szeretném látni örökké két szép szemed,
Szeretném simogatni arcodat, fogni kezed.
Ne hagyjuk, hogy meghiúsítsa bármi is ezt,
Nem lenne nekem jó semmi ami kívül rekeszt.
Nélküled nekem sem teljes az életem,
Csak veled akarom, csak veled képzelem.

Érzés... sokadik

Te, ki a világ forgatagában elmúlasz,
Kiutat, megújulási lehetőséget kutatsz.
Már semmi értékesre sem törekszel,
Nem törődve az általad élt gond teli élettel.
Vergődsz, csapongsz, hiába akarsz menekülni,
Pedig próbálod a bajt serényen elkerülni.
Csak még jobban belegabalyodsz a hálóba,
Hadd húzzák kezed-lábad mind szorosabb béklyóba!

De talán Te, kit nem ilyen világra terveztek,
A rabigát egyszer mégis csak elveszted...
Végre gondoktól mentes életet élhetsz pároddal,
S nem is érdekel majd a mostani, a másik oldal.
Feleded, mi most fáj, nyomorít és annyira zavar,
A boldogság ezt is elnyomja, emlékét kitörli hamar.
S mi még akkor is megmarad, oly jelentéktelennek tűnik,
Hogy bizakodva mondod, idővel ez a gond is megszűnik!

Igen, Te megélheted, örömmel színültig töltheted,
Életed poharát, s midőn majd kezedbe veszed,
Régmúltról meg nem emlékezve mondod háládat,
Mert elért téged is a meg nem szűnő öröm áradat.
Boldogan csókolod társad ajkát szerelmesen,
Hisz tudod, életed - s az övé is - immár végtelen.
Megéled mindazt, mit eddig csak titkon reméltél,
Mégsem mondod soha, hogy nem hiába éltél.

Mert Te, kinek nem kell már a haláltól félni,
Istenedtől folyton-folyvást megbocsátást kérni,
Tökéletes testben tökéletes elmével szolgálsz,
És újra a te mennyei atyád gyermekévé válsz.
Ezért hálád mindig túláradó, kimondhatatlan,
Nem rémiszt fájdalom, nem remegsz a bajban.
Mindenki szerető testvéreddé lett immár,
Ez az a világ, mire minden hívő ember vár.

Barika

A barika csak szép csendesen béget,
Nagylelkűn a szőrét adja te érted.
Lesz neked belőle meleg bélelt dzseki,
Pedig ez az, ami őt is melegíti.
S bár te az életét is magadnak kéred,
Mégis reméli, egyszer tán megérted:
Élete kell Neki, csakis egyedül neki,
Egész álló nap mindig csak ezt bégeti.
Szelíden tűri, mit gazdája vele tesz,
A végén úgyis finom birkapörkölt lesz.

Az egyszeri ember

Hazugságot szól, nem szívleli lelke az igaz szót,
Hazugság bensőjéből fakad, hisz így lénye szólt.
De meg sem értheti, mit az igazság nekünk jelent,
De fel sem fogja a szép jövőt - csak a rút jelent!
Oktasd csak a helyes útra, ellenségeddé válik,
Oktasd, és a nyájas máz róla teljesen lemállik.
Neki mindez esztelen, zagyva, értelmetlen beszéd,
Neki amit lát, csak az kelti életre kíváncsi eszét.
Hitetlen! - Mondja, de vakon hiszi az evolúciót,
Hitetlen, meg sem vizsgálva elnyomja az emóciót.
Értéktelen kacat neki minden, mi Rólad szó Jehova,
Értéktelen, hiába vall folyton rólad testének temploma.
Hazugságot szól, elferdíti minduntalan az igaz szót,
Hazugságban él, istenít Rembrandtot, Gauguint, Picassot.

Ítélet

Valótlanság minden, mit láttatnak velünk,
Valótlan a jövőnk, boldogulásunk, szeretetünk.
Valótlan! Ha a földet Istenünk szemével nézzük,
Valótlan a mai gondterhelt emberi létünk.

Nekünk mégis oly nagyon valóságos mindez,
Nekünk jövőt, boldogulást, szeretetet hirdet.
Nekünk nincs rálátásunk mit Istenünk lát,
Nekünk dolgunk, hogy húzzuk szorgosan az igát.

Ki bölcs előttünk, az az Ő szemében bolond,
Ki bölcselkedik, csak emberi igazságokat mond.
Ki alázattal kéri Jehova segítő támogatását,
Ki alázatos, Tőle majd örök életet lát.

Igazi életet most még nem kezdünk élni,
Igaz, itt az ideje - el kezdhetünk félni!
Igaz, elsöprik, mit szemünk most lát,
Igaz, felégetik a templomot és iskolát.

Ítélet alatt áll ma már minden ember,
Ítélet alatt, hogy ki mit mer, vagy nem mer.
Ítélet, melyet Jehova mond ki felettünk,
Ítéletet, melyre biztosíték minden mai tettünk.

Házasság...

Mi is lenne velünk ha ti nem lennétek?
Mit érnénk, ha erőnk néha el nem vennétek?
Mire is való az ember a párja nélkül?
Ha belegondol valaki, hát beleszédül...

Nők, nők, ti vagytok nekünk az élet,
Nők - férfi nélkületek nem is élhet!
De én most, amint látod, mégis csak élek,
És ezért bizony senkivel sem cserélek!

Lágyságot hoztok jelenlétetekkel nekünk,
De perlekedéseteket is el kell viselnünk...
Szeretünk titeket - egy részünk vagytok,
Szeretünk titeket önmagatokért, ha hagytok.

Ti vagytok a mi énünk szebbik fele,
Hisz egy test a férfi és az ő neje.
Jóban és rosszban fogadtunk egykor hűséget,
Tegyük félre a ma kedvelt önző hülyeséget.

Csak akkor tudunk boldogan élni örökké,
Ha nem válik egyikünk szolgává, a másik főnökké.
Társai lettünk a másik életének fogadalommal,
Ezt tanúsíthatjuk az esküvői sokadalommal.

Végtére nem lehet külön-külön boldogan együtt élni,
A mások rigolyáitól minduntalan csak félni,
A férfi és a nő épp ezért lehet egy boldog pár,
Ha saját önzésén egyszer végre túljutott már.

Egy nem is oly távoli jövő igérete

A nap melegen süt, mégis majd megfagyok.
Szívem szeret, magam után tán űrt hagyok.
Szemem látja, fülem hallja, ujjaim érzik,
A szenvedést, melytől a szívem is vérzik.
Miért kell nekünk majd megölnünk egymást?
Hova lett belőlünk a testvéri vonzódás?

Hisz mindannyian egy ember fiai és lányai lennénk,
Miért halogatjuk, hogy a gyűlöletet félretennénk?
Mi akadályoz, mi vezérel, s egyszer s mint mi gátol?
Miért vagyunk egyre távolabb a szeretet világától?
Tökéletlenek, önzők, rövid életűek vagyunk most,
Nem méltók célunkhoz, eredetünkhöz, fajunkhoz.

Hisz minden lény egy ősi pár utóda itt a földön,
S a boldogság korának kell, hogy visszajöjjön!
Ahol mindenki értékeli a másik énjét, bármilyen is,
Ahol még távoli rokonaira is szeretettel tekint.
Nem veszi, rabolja el gonoszul a másik életterét,
Inkább - ha kéri - hát szívből neki adja mindenét!

Hisz testvére neki is mindegyik földi ember,
Ravaszul gondolkodni, cselt vetni már nem mer.
Belátja, mi lenne, ha vele tennék meg, mit érezne?
Mert bizony ettől az ő szíve is csak vérezne!
A nap ott melegen süt, átmelengeti az utazót,
Ha elmegy, maga után csak átmeneti űrt hagyót.

Hisz egyszer - ezer, millió év múltán - visszatér,
És kalandjairól esténként a tűz mellett sok órát mesél.
Vígan néz a messzi jövőbe, mintha már most eljött volna,
Hisz életét Istene a végtelenségig megnyújtotta.
Nem esik baja, mert hűségben szolgál és szeret,
Testvérként üdvözli mindenhol az embereket.

Türelmet kérek

Az utóbbi néhány napban kicsit zaklatott voltam, ezért most fogom azokat a verseket megrágni és befejezni, melyeket ebben az időszakban írtam... kicsit zagyvák szegénykék jelenleg. Tudom, nem ez a lényeg, hanem az, hogy mi a végeredmény4 Hát nekilátok és talán ma, talán holnap visszatérek 2-3-4 versikével. Addig kis türelmet kérek!

Ki az, ki megoldja?

Hamis a dallama ennek a világnak,
Hamis, csak egymás dolgaira vágynak!
Hamis az üzenete is, bármit ígérjen,
Hamis, a koporsóba kell, hogy kísérjen!
Miért is követjük balga bárányokként?
Miért is megyünk levágatásra másokért?
Miért is nem éljük a magunk életét?
Miért is nem féljük a föld istenét?
Ki az? - kérdezhetnéd, hisz eltitkolják!
Ki az? Miért kell nekünk más feljebb-valóság?
Ki az, ki meg is tudja nekünk mondani?
Ki az, aki a talányt meg tudja oldani?
Istenünk, kit Jehovának hívnak, nem hallgat,
Istenünk mindannyiunkat szelíden hívogat.
Istenünk, Jehova örök életet akar adni,
Istenünk szeretne téged is életben hagyni!

Mivégett?

Mi végett láttatnak velünk oly sok reklámot?
Mi végett nem találjuk köztük a saját álmot?
Mi végett lett egyenlő a jóval a rossz?
Mi végett uralkodhat oly kevélyen a gonosz?

Sajnos nem látjuk a fától az erdőt,
Sajnos nem találjuk a helyes teendőt,
Sajnos nem érthetjük meg még mindig egymást,
Sajnos nem nem tudhatjuk a végső megoldást?

De tudjuk, mi lesz az igazi megoldás,
De értjük, s meg is fogjuk érteni egymást,
De már megtaláltuk a legfontosabb teendőt,
De már látjuk, hogy hozza el istenünk a jövendőt!

Mi végett uralkodhat egyébként most a gonosz?
Mi végett lett sokaknak oly jó a rossz?
Mi végett nem találják az emberek a saját álmot?
Mi végett nézik mégis a sok reklámot?

Egy, csak egy okozója van a sok bajnak,
Egy, csak egy szellem, kire a legtöbb ember hallgat.
Egy, csak egy megoldás kínálkozik erre,
Egy, csak egy? Hallgassunk inkább Istenre!

Jehova az Ő nagy neve, melyen istenünk ismerik,
Jehova, kinek hatalmát most sokan el nem ismerik.
Jehova, ég és föld alkotója, mennyei jó atyánk,
Jehova, add kérünk mindig áldásodat ránk!

Sátán volt az, ki megcsalta az első emberpárt,
Sátán volt, és földünkből szemétlerakatot csinált.
Sátán volt, ki elcsábított még sok-sok angyalt is,
Sátán az, kinek célja, hogy minden embert kiírt!

Mi végett ne uralkodhatna most a gonosz?
Mi végett ne lenne hát sokaknak jó a rossz?
Mi végett találnának az emberek saját álmot?
Mi végett ne néznék mégis a sok reklámot?

Istenünk és atyánk rövidesen cselekedni fog,
Istenünk, kinek széke soha meg nem inog.
Istenünk, kinek irgalmáért esedezhetünk,
Istenünk, aki szeretetből ezt meg is adja nekünk.

Gonosz világunknak el kell már pusztulnia,
Gonosz ember nem lehet az igaz isten fia.
Gonosz szellemek is sorra megkötöztetnek,
Gonosz urukkal 1000 évre a mélységbe vettetnek.

Akkor majd virul a föld s minden, mi rajta van,
Akkor majd az ember és állat él szoros barátságban.
Akkor majd nem lesz betegség sehol a földön,
Akkor majd meglátjuk, hogy az igazság az égig nőjön.

Mi végett nézzünk hát inkább reklámot?
Mi végett keresnénk mi inkább saját álmot?
Mi végett lenne számunkra inkább jó a rossz?
Mi végett ne vesszen el inkább a gonosz?

Kiégett

Kiégett az ember, nem tud már jót megélni,
Kiégett az emberben minden, lehet tőle félni!
Kiégett bennünk egy "kapcsoló" a jóra,
Kiégett belőlünk az indíték a szép szóra.
Kiégett e világunk is, nincs már mi szép lenne,
Kiégett a világ, csak műanyaggal van telítve.
Kiégett minden, mi szép volt benne hajdanán,
Kiégett, elsüllyedt már az idők hajnalán.
Kiégett a föld szinte minden üzemanyaga,
Kiégett, ezután fenyeget egy újkőkor kora?
Kiégett bár mindez, figyelni kell a szóra,
Kiégett bár, de hallgass a nagy Alkotónkra!